A Politico a múlt heti, a Római szerződések aláírásának a 60. születésnapja alkalmából tartott uniós csúcs apropóján - ahol az EU tagállamainak vezetői megvitatták azt is, hogy hogy lehetne az EU-t visszaállítani a fejlődés útjára és megerősítették elköteleződésüket (immár Nagy-Britannia nélkül) az unió iránt - 12 olyan dolgot, illetve személyt sorol fel, amelyek szerintük az EU tönkre tételét okozták.
A lista meglehetősen érdekes eseményeket sorol fel, és ezek között, az egyik pontnál egyszer csak feltűnik a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor a 11. helyen szerepel a listán és a migránsválság kapcsán. A magyarázatban pedig a Politico emlékeztet arra, hogy amikor Angela Merkel megnyitotta a német határokat a menekültek előtt, sokan kifogásolták, hogy nem konzultált az unió többi tagjával a döntése előtt és ezzel csak súlyosbította a menekültválságot, amely Európa szétszakadásával fenyegetett.
A Politico szerint azt viszont sokan figyelmen kívül hagyják, hogy Merkel nem teljesen saját elhatározásából döntött, hiszen a magyar kormány buszoztatta a menekülteket Ausztria és Németország felé. Szerintük nem lett volna német "Willkommenskultur" a magyar "idegengyűlölet" nélkül.
A görögökkel kezdődött
A lista a görög főistennel, Zeusszal indul, aki beleszeretett a szépséges Európéba, Agénór föníciai király lányába. Zeusz egy szelíd hófehér bika képében elrabolta, majd a hátára véve a tengeren át Krétára vitte Európét, akit a szigeten meggyalázott. A Politico szerint Európa alapító mítosza nem mutat valami rózsás jövőt, a történet negatív értelmezését pedig sokkal inkább rá lehet vetíteni EU helyzetére, mint a pozitívat.
A 2. helyen az eddigi legrosszabb biztos cím egyik legerősebb jelöltje, Edith Cresson szerepel, aki az 1990-es évek elején Franciaország miniszterelnöke volt és megválasztását követően alig egy évvel le kellett mondania. Ezt követően az Európai Bizottság tudományokért és kutatásért felelős biztosa lett és a saját fogorvosát nevezte ki tudományos tanácsadójának. Az 1999-ben Cressont csalással vádolták meg, a botrány pedig az egész bizottságot magával rántotta. Ezt a Politico Zeus és Európé esetéhez hasonlította.
A 3. helyen Christoph Blocher svájci gyáros áll, aki az 1990-es évek elején sikeres népszavazási kampányt indított az EU-tagság ellen. A Politico szerint Blocher bevándorló- és EU-ellenessége szinte iránymutatást ad más populista kampányoknak. Sőt, egy jelentős példát állított arra, hogy lehet szoros kapcsolatot kialakítani az EU-val teljes csatlakozás nélkül. Erre egy másik példa Norvégia lett.
Brüsszel és az építészeti rémálom
A 4. helyen Brüsszel áll. A Politico cikke magát az EU fővárosának kiválasztását hozzák elő: Brüsszel azért tűnt a megfelelő választásnak, mert félúton fekszik az "elbűvölő" Párizs és a kevésbé "elbűvölő" nyugat-német főváros, Bonn között. A franciák anno azt remélték, hogy Brüsszel majd Párizs ikervárosává válik, ám ehelyett egy európai negyedet kaptak, ami a lap szerint egy építészeti rémálom, ami furcsán elszigetelődik a helyiektől. Brüsszel egyáltalán nem vonzó a tehetségek számára, akik viszont boldogan mennek olyan inspiráló helyekre, mint Amszterdam, vagy Párizs. A Politico szerint ilyen alapon még Bonn is jobb választás lett volna.
A lista 5. helyén Francois Mitterand áll, akit az "euró atyjának" is szoktak nevezni. Ő volt ugyanis, aki a németeket - nevezetesen Helmut Kohl német kancellárt - meggyőzte a közös valuta bevezetéséről. Csakhogy mindketten politikusok voltak és nem közgazdászok. Utóbbiak az euró bukdácsolását ugyanis annak tudják be, hogy ez egy politikai projekt lett és nem gazdasági. A Politico szerint az EU egésze talán jobb állapotban lenne az "önfejű gyermeke" nélkül.
A 6. Antigone Loudiadis befektetési bankár, aki a Goldman Sachs alkalmazásában állt és Kosztasz Szimitisz kormányával dolgozott együtt abban az időben, amikor a görögök minden áron csatlakozni akartak az eurózónához. A bankár komplex derivatív eszközökkel segített elrejteni az ország valós államadósságát. A következményét pedig ma már mindenki ismeri.
A 7. helyen "a meg nem nevezett EU-tisztviselő" áll. Az EU-nak körülbelül 50 ezren dolgoznak, akiket az uniós állampolgárok nem ismernek névről, többségük egyetlen egy biztost sem tudna megnevezni. Az általános vélekedés szerint Brüsszel egy kafkai vár modern változata, amelyben arc nélküli aktatologatók dolgoznak és olyan szabályokat találnak ki, mint hogy milyen hosszú lehet egy uborka. A Politico szerint az EU tehetett volna többet azért, hogy az emberekben kicsit jobb kép alakuljon ki a bürokratákról.
A sváb háziasszonyok és a focista
A lista 8. helyén Boris Johnson, London volt polgármestere, jelenlegi külügyminiszter áll. A Politico megemlíti, hogy Johnson az 1990-es évek elején a Daily Telegraph brüsszeli tudósítója volt - és az egyik korai képviselője az úgynevezett "Euromyth" irodalmi műfajnak. Dániában ekkor népszavazást tartottak a maastrichti szerződésről. Johnson elmondása szerint (ami a Politico szerint nem igaz) az ő "Delors tervei Európa uralására" című cikkét Dániában is olvasták és ez dobta meg a "nem" szavazatok számát, a szavazás eredményének pedig még ma is érződik a következménye. Johnson aztán a brexit-szavazásban is vezető szerepet vállalt a kilépéspártiak oldalán. Ezek alapján, ha Johnson megtalálja a módját, akkor akár úgy is bekerülhet a történelemkönyvekbe, mint az ember, aki kétszer is tönkre tette az EU-t - jegyzi meg a Politico.
A 9. helyen a sváb háziasszony szerepel. A Politico listájára azért kerültek fel, mert a pénzügyi válság idején Angela Merkel kancellár találta azt mondani, hogy szerinte "mint ahogy a sváb háziasszonyok, senki sem nyújtózkodhat tovább, mint ameddig a takarója ér." A Keynes-i közgazdászok viszont ezt a "sváb háziasszonyok tévedésével" ellensúlyozták, mondván, ami az egyéni szinten ésszerűnek tűnik, nemzetközi politikai szinten (értsd EU) pusztító hatású lehet. Ez a hozzáállás pedig szintén hozzájárult az euróválsághoz - emlékeztet a Politico.
A 10. helyen Jean-Marc Bosman focista áll, aki az 1990-es évek elején, amikor a szerződése lejárt, beperelte a belga klubját azért, mert nem hagyták elmenni. Az ügy az Európai Bíróságon landolt, amely kimondta, hogy a klubok nem kérhetnek transzferdíjat a szerződések lejártakor. Emellett a bíróság eltörölte a klubokban az idegenlégiósok számának korlátozására vonatkozó szabályokat is. A focirajongók ezt az ítéletet okolják azért, mert utána elszállt a focisták fizetése és sztárokért kért transzferdíjak, a klubcsapatok pedig tele lettek idegenlégiósokkal - vagyis a rajongók úgy érezték, hogy a futballt elvették tőlük.
A 12. helyen maga a Római Szerződés szerepel, ugyanis ez áll a szerződések (Nizza, Maastricht, Lisszabon) elburjánzása mögött - a Politico szerint. A római szerződés volt az egyre szorosabb unió (ever closer union) elvének bölcsője is. Az ötlet alaposabb átolvasásából azonban kiderül, hogy a cél csak az európai emberek "egyre szorosabb uniója" volt, és nem (szükségszerűen) a kormányok, jegybankok, teljes hadseregek szorosabb egysége. Ennek ellenére az "egyre szorosabb unió" az EU önkényes terjeszkedésének szinonímájává vált.