Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke Európa legnagyobb átváltozója. Ma kétségtelenül a legfontosabb jobboldali vezető a kontinensen, ám amit most képvisel, az csak az utolsó ideológiai személyazonosságainak sorában - kezdi sokrészes elemzésének utolsó cikkét a foreignpolicy.com. A magyarok beleborzongtak, amikor az akkor még harcos liberális Orbán a szovjet csapatok kivonását követelte híres beszédében a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, és lám, néhány héttel később az elfáradt birodalom hozzálátott a kivonuláshoz.
A magyar rendszerválás a legsimább, a legkevésbé fájdalmas kelet-európai átalakulások közé tartozott, ezért nehéz olyan eseményt találni a folyamatban, amelyet a felszabadulás pillanataként lehetne jellemezni. Ha mégis beszélhetünk ilyenről, az Orbán-beszéde volt. Ma már azonban nem emlegeti Nagy Imrét vagy a magyar szabadságküzdelmek más hőseit. Jobban érzi magát Vlagyimir Putiyn orosz államfő társaságában, annak ellenére, hogy Putyin a szovjet éra örököse.
Bukott isten
A foreignpolicy.com értékelése szerint a magyar kormányfő 2014-es erdélyi beszédében gyakorlatilag definiálta az orbánizmust. Eszerint 2008-as pénzügyi válsággal ugyanúgy új korszak kezdődött, mint az 1989-es rendszerváltással: a világ meghatározó erői a liberális demokráciák helyett - amelyek megnyerték a hidegháborút - a nem liberális, esetenként még csak demokráciának sem mondható országok lettek. Példaként hozta Kínát, Oroszországot, Szingapúrt és Törökországot. Orbán ma már bukott istenként kezeli a liberalizmust.
Az óriási változást egy magyarországi megfigyelő azzal magyarázza, hogy a kormányfő mesteri politikai vállalkozó. Szereti a konfliktusokat, nem szeret reagálni a helyzetekre, inkább maga hoz létre helyzeteket. Az a bizonyos bő egy évvel ezelőtti beszéd, amely homályos és téves képet festett a Nyugatról, hogy végül kilyukadhasson a liberalizmus bukására, éppen ezt a fajta politikai-ideológiai kreativitást példázza.
Feladvány
Orbán egy politológus és egy politikus keveréke - jellemzi Bíró Anna-Mária a budapesti Tom Lantos Intézet vezetője. Egy politikatudós, aki érteni akarja a dolgok mozgatóit és egy politikus, aki az erről alkotott elképzelése alapján akarja gyakorolni a hatalmat. Bíró ezzel együtt nem tekinti "ellenségnek" (valószínűleg a Nyugat ellenségének - a szerk.) a magyar miniszterelnököt.
További jellemzője az énközpontúság, a prédikálás és az elitek zsigeri utálata. A foreignpolicy.com szerint ennek alapján lehetne fasisztoid személyég is, ám nem az. Túl profi politikus, túl racionális és józan, hogy egy magyar Milosevics vagy olasz Duce legyen - utal a portál a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveinek baloldali jugoszláv-szerb, illetve húszas-harmincas éveinek jobboldali olasz vezetőjére.
Megfejtés
A mai Fidesz kevésbé emlékeztet az olasz fasizmusra, mint az argentin peronizmusra. Egy olyan pártról van szó, amely elkötelezte magát a tradicionális értékek védelme mellett, miközben állami ellenőrzés alá vonja a politikai életet és a gazdaságot. Hatalomra kerülése után az fideszes parlament és az Orbán-kormány a média és a vallásgyakorlás újraszabályozásával kezdte működését, majd részlegesen újraállamosította a gazdaság bizonyos szegmenseit, például az egészségügy egyes részeit és az energiaszolgáltatást.
Orbán a régi szocialista idők ösztöneire alapoz, amelyek szerint az erős állam jó - fejtegette a foreignpolicy.comnak nyilatkozva Felsmann Balázs, aki a korábbi szocialista kormányt blairistaként jellemzi. (Az utóbbi Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnökre utal, akinek nézeteit röviden egyfajta emberarcú kapitalizmusnak szokták leírni - a szerk.) A portál szerzője az orbánizmus paradoxonának találja az élénk antikommunizmus keveredését a régi rendszer stabilitása iránti nosztalgiával.
Magyarország rosszul jár
Orbán biztosan téved, amikor arra utal, hogy az illiberális államok jobban átvészelték a 2008-as pénzügyi-gazdasági sokkot, mint a nyugati országok. Talán a közvetlen összeomlást igen, de már néhány éves távlatban azt látjuk, hogy Oroszország súlyos gazdasági bajokkal küszködik (főként az alacsony olajárak miatt, amelyek nem kis részben a válság egyik utóhatásának tekinthetők). Eközben az Egyesült Államok viszonylag gyorsan magához tért.
Annyiban azonban igaza van, hogy sok stabilnak látszó rendszer, ezen belül nem utolsósorban az európai politikai-gazdasági berendezkedés megingott. A krízis aláásta az emberek bizalmát a politikai-gazdasági rendszerekben és a kormányokban, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali irányultságúak-e. Ezzel utat nyitott az új ideológiai válaszok keresése előtt.
Orbán Viktor a foreignpolicy.com szerint abban bízhatott, hogy az 1989-es rendszerváltás keltette euforikus remények megszemélyesítője lehet. Ehelyett a 2008-as válság keltette aggodalom és gyanakvás szószólója lett. Talán ezzel megtalálta azt a pillanatot, amelyre vált: valaminek az élére állhatott. Magyarország rosszabbul jár azzal, hogy ez így alakult.