Az Európai Unió vezetői 2012-ben előálltak egy tervvel, amelynek az volt a célja, hogy valódi gazdasági és pénzügyi unióvá tegye az eurózónát. Ezt megelőzően a 2010-ben kirobbant adósságválság megmutatta a közös európai valuta gyengéit, éveken át reális veszélyként számoltak a szakértők azzal, hogy kudarcba fullad a nagy projekt, azaz szétesik az eurózóna. Három évvel a bajok orvoslását szolgáló terv kidolgozása után jött az ideje, hogy Európa vezetői áttekintsék, meddig jutottak az elképzelések végrehajtásában.

A javaslat legfőbb elemei között volt, hogy a közös valutát használó országok hozzák létre közös költségvetésüket (ami diszkréten fiscal capacitynek kereszteltek), vállaljanak a határokon átnyúló betétbiztosítási garanciát és bocsássanak ki közös kötvényeket, azaz legyen közös adósságuk is. Ezek a lépések nyilvánvalóan feltételezik a részt vevő országok állami szuverenitás további korlátozását, hiszen egyeztetniük kellene gazdaságpolitikájukat Brüsszellel és vállalniuk kellene, hogy szigorúan betartják, amiben a tárgyalásokon megállapodnak.

Senki nem csinált semmit

Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a három évvel ezelőtti elképzelések megvalósításából nem lett semmi - szögezi le a Wall Street Journal hozzátéve, hogy ugyanakkor a vita sem halt el teljesen. Az a baj az EU-val, hogy ha valamit leírunk, akkor azt nem lehet többé visszavonni - fejtegette szarkasztikusan az üzleti lap internetes portáljának egy uniós diplomata.

Ennek szellemében az EU döntéshozói júniusban visszatérnek a tervre. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - együttműködve az Európai Központi Bank (ECB), az Európai Parlament és az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetőjével - addigra készít jelentést arról, milyen lépéseket kellene tenni a 2012-ben elfogadott célok elérése érdekében. Ennek az anyagnak az elkészítését konzultációsorozat előzi meg, amelyen mind a 28 EU-tagország képviselői részt vesznek.

A kör két ok miatt tágabb az eurótagállamoknál. Az első az, hogy a változtatások elfogadása az európai alapszerződés megváltoztatását igényelné, amelyhez az összes tagállam hozzájárulására szükség van. A második, hogy Nagy-Britannia és Dánia kivételével minden ország vállalta, hogy belátható időn belül bevezeti az eurót, így az eurózóna rendszerének megváltoztatása közvetlenül is érintené őket.

Draghi megmondta

Az egyeztetések szerdán kezdődtek. A szakértők mindenekelőtt megismerkedtek azzal a beszéddel, amelyet Mario Draghi, az ECB elnöke a tartott az EU-tagállamok vezetőinek februári csúcsértekezletén. Draghi erős érvekkel igyekezett meggyőzni hallgatóságát a szorosabb gazdasági integráció előnyeiről. Elmagyarázta, mi a különbség egy olyan országcsoport között, amelynek tagországai rögzíti valutáik árfolyamát egymáshoz képest, illetve egy valódi gazdasági és monetáris unió között - emlékezett az előadásra egy uniós tisztviselő.

Az ECB elnöke leszögezte, hogy hosszú távon nem működhet egy olyan közösség, amelyben egyes tagországok adósságokat halmoznak fel és görgetnek maguk előtt, míg mások folyamatosan hiteleznek az előbbieknek. Draghi figyelmeztette hallgatóságát, hogy az elmúlt évek megrázkódtatásai szétzilálták az eurózóna egységét: az export királya, Németország és a csőd közeli helyzetben lévő Görögország között óriási szakadék tátong.

Kekeckedő magyarok

Mindez nem győzte meg a szerdán tartott egyeztetés résztvevőit, sőt a WSJ a tárgyalásokat ismerő forrásoktól úgy tudja, hogy igen széles skálán mozogtak reakcióik. Az egyik extrém végletet Magyarország képviselte, amely semmilyen változtatást nem akar, egyáltalán nem hajlandó belemenni szuverenitásának további korlátozásába. Budapest attól tart, hogy a magyar gazdaság nehezebben tudna beilleszkedni az eurózónába, ha annak tagállamai szorosabbra fognák együttműködésüket.

Tíz ország, köztük Belgium, Franciaország, Olaszország és Portugália támogatná a közös eurózónás költségvetést és kötvénykibocsátást. Németország azonban világossá tette, hogy csak akkor járul hozzá ehhez, ha minden állam végrehajtja a gazdasága versenyképességét megerősítő, átfogó strukturális reformokat. Ez azonban mélyen belevágna szuverén döntéshozatalukba, gazdaságpolitikájuk önálló meghatározásába, ami már a közösködést pártoló államoknak sem tetszik annyira.

Nagy-Britannia - amely nem tagja az eurózónának - támogatná a reformokat, feltéve, hogy azok tekintettel lennének az övezeten kívüli EU-tagállamok érdekeire is. Egy szó, mint száz a kritikus pont az európai alapszerződés megváltoztatása, amely bonyolult, hosszadalmas és meglehetősen bizonytalan végeredményű folyamat lenne. Sok országban népszavazást kell tartani erről a kérdésről.

Kavarnak a britek

Lassítja a folyamatot a tervezett brit függetlenségi népszavazás is. Ha a konzervatív párt nyer a május 7-ei parlamenti választáson, akkor ígéretének megfelelően rövid időn belül kiírják ezt a népszavazást. Sok kormány úgy gondolja, megvárja, mi lesz ebből. A britek ezt megelőzően újra akarják tárgyalni uniós tagságuk feltételeit - a toryk ettől teszik függővé, hogy a maradás vagy a távozás támogatására kérik-e szavazóikat.

Ha a britek előállnak valamivel, akkor valamit kell kapniuk - mondta ezzel kapcsolatban egy rutinos brüsszeli tisztviselő. Ezek is érintheti az alapszerződést, így a kétféle változtatási igényt össze lehetne kapcsolni. Emellett kiskaput kínál az úgynevezett kisebb szerződésváltoztatás lehetősége, amelyet például az eurózóna biztonsági alapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus létrehozásakor alkalmaztak. Ez a kormányok alkudozását jelenti kisebb jelentőségű intézkedésekről.

Csak szerényen

Nem vár nagy reformokat Jánisz Emmanuilidisz, a brüsszeli European Policy Centre elemzője. Szerinte minél szerényebb ambíciókkal áll elő Juncker, annál nagyobb az esélye annak, hogy el tudja érni, amit akar. Mások optimistábbak. Guntram Wolff, a Bruegel Intézet igazgatója úgy látja, hogy az eurózóna gyengélkedése alaposabb megfontolásra készteti a tagországok vezetőit. Valamilyen közös fellépés ígéri a legjobb esélyt arra, hogy kihúzzák a gödörből az övezet gazdaságát.

Mindent boríthat azonban Görögország helyzete. Júniusig kiderül, hogy az eurótagállamok és a görög kormány meg tudnak-e állapodni egymással, továbbá hogy szükség van-e újabb görög hitelre. Ha a donor országoknak újra mélyen a zsebükbe kell nyúlni, mert a görögök nem tudják törleszteni korábban felvett hiteleiket, akkor nehéz lesz meggyőzni az eurózónás kormányokat arról, hogy további pénzeket adjanak össze a fiscal facilitybe az övezet sorosabb integrációjának megteremtése érdekében.