Az előrejelzések elvesztik a hitelüket, egyre több szakértő áll elő a legkülönbözőbb jóslatokkal, amelyek egyre kevésbé érdemlik meg a nagyközönség figyelmét - indítja cikkét Ninck Butler, a Financial Times (FT) blogírója, aki 29 évet húzott le a BP-nél, ezen belül néhány évig stratégiai vezetőként, majd akadémiai-tanácsadói pályára váltott. Az energiaipari előrejelzésekről nincs túl jó véleménye, de azért cikke végén ad néhány fogódzót.

Szerinte az utóbbi időben az ágazattal kapcsolatos prognózisok készítése szórakoztató hobbivá vált, amelynek kevés köze van a valósághoz és az üzleti döntésekhez. Hogyan is lehetne olyan vállalatoknak előrejelzéseket készíteni, amelyek befektetései évtizedek múlva térülnek meg? - teszi fel a szónoki kérdést.

Kapcsolódó

Hitelüket vesztették

A prognózisok két ok miatt váltak hiteltelenné. Az egyik: rendkívül pontatlannak bizonyultak. Nem volt nagyon régen, amikor 200 dollár/hordós olajárakról szóltak a jóslatok, illetve egyesek úgy vélték, hogy a nukleáris energiával előállított áram olyan olcsó lesz, hogy nem lesz értelme mérni a háztartások fogyasztását.

A másik ok, hogy rendkívül nehéz lépést tartani bizonyos külső körülményekkel, elsősorban a technológia rohamos fejlődésével. A mesterséges intelligencia vagy az energiatárolás új megoldásai egyfelől, a vallási fundamentalizmus, pontosan az arra alapuló terrorizmus másfelől bármikor új irányt szabhatnak a befektetéseknek az ágazatban. Hogy mikor és hol, azt csak találgatni lehet.

Butler önvallomással folytatja: 1978-ban végzős egyetemistaként részletes előrejelzést készített arról, hogy Irán 1990-re jelentős ipari és gazdasági hatalommá válik. Konzultált a brit külügyminisztérium közel-keleti osztályának vezetőjével, aki csak ennyit kérdezett: Mikor járt utoljára Teheránban? A válasz: Soha nem voltam ott. Hat hónappal később összeomlott a sah rezsimje és létrejött teokratikus politikai rendszer.

Mit tehetnek?

Ha az előrejelzésekben nem bízhatnak, akkor vajon mire alapozhatnak a befektetők? - folytatódik a cikk. A szerző szerint a versenyképességre kell koncentrálniuk. Az energiaipar elmozdult a szűkösség korszakából a viszonylagos bőség felé. Az előbbi azt vetítette előre, hogy a kifogyóban lévő források miatt az árak az idő előrehaladtával emelkedni fognak.

Ezzel szemben most azt láthatjuk, hogy az áringadozások ellenére nincs hiány olajból, gázból vagy szénből. A kormányok sok országban támogatják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákat a megújulóktól az atomenergiáig. A szél- és napenergia felhasználásának költsége drámaian csökken, és az ilyen forrásokból előállított energia ára hamarosan állami támogatás nélkül is versenyképes lesz.

Miközben a technológia a támogatja a termelést - amire a legjobb példa az olajpala és a palagáz elterjedése -, a kereslet bővülését is fékezi. Például az Egyesült Királyság gazdasága évi 1,5-2 százalékkal növekedett az elmúlt évtizedben, miközben energiafogyasztása 17 százalékkal csökkent.

Nyertesek

Mindezek tükrében adódik a következtetés: a vállalatoknak akkor van esélyük versenyképességük megőrzésére, ha költségciklusok alacsony végén maradnak, azaz olyan projekteket indítanak, amelyek a lehető legalacsonyabb beruházási költséggel a lehető leggyorsabb megtérülést ígérik. Még ez sem jelent életbiztosítást, mivel a technológiai olyan gyorsan fejlődik, hogy bármikor megjelenthet egy új versenytárs, amely jobb eredménnyel oldja meg ezt a képletet.

További fontos következménye a gazdasági környezet gyors változásának, hogy minél hosszabb távú előrejelzéseket adunk, annál nagyobb a tévedés veszélye. Röviden: a nagy, olcsón kitermelhető olaj- és gázmezők művelése, illetve a könnyen létrehozható rendszerek, elsősorban a napelemfarmok ígérnek biztosan megtérülő befektetést.

Vesztesek

A vesztesek oldalára a nagy befektetést igénylő, hosszú idő alatt megtérülő projektek vannak, mint például az új atomerőművek vagy az ár-apály erőművek építése. (Magyarország a paksi bővítéssel éppen erre az útra lépett - a szerk.) Ha nincs a láthatáron olyan magánbefektető, amely hajlandó az ilyen üzleteket finanszírozni, akkor a beruházó kénytelen lesz állami pénzekre támaszkodni, amelyek maguk is a szűkös erőforrások közé tartoznak.

Az előrejelzések egy korábbi világhoz tartoztak, amikor a dolgok adottnak és biztosnak látszottak. Tudtuk, hogyan működik a világ, ami megmutatta, mi lesz a következő változás. Az FT blogszerzője úgy véli, hogy ma már csak egy valamiről lehet biztos tudomásunk, arról nincs biztos tudomásunk a jövőről.

A fotó forrása: Pixabay