Vasárnap Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter rögtönzött látogatást tettek Kijevben, ahol további, ezúttal támadó fegyverek beszerzésére is alkalmas, 700 millió dolláros támogatást kínáltak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
Zelenszkij a szokottnál elégedettebbnek tűnt a tárgyalás sikerességével, és hétfőn Blinken és Austin is megerősítette, hogy az USA Oroszország meggyengülését szeretné elérni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök képtelen legyen folytatni, vagy a jövőben újrakezdeni egy hasonló megszállást.
Kapcsolódó
A hétfői bejelentésre Oroszország amerikai nagykövete Anatolij Antonov reagált először, aki szerint csak "olaj a tűzre" az Egyesült Államok provokációja. Még aznap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy tv interjúban részletesebben is kifejtette a Kreml álláspontját, írta meg kedden az Al Jazeera.
Világháborús fenyegetés
Miközben az USA egy 40 országot tömörítő konferencia vezetésére készül, ahol Ukrajna védelmi helyzetén túl, a Nyugat hadipari hiányosságait is kiértékelik, addig Lavrovot a harmadik világháború elkerülésének fontosságáról kérdezték, és hogy mennyiben hasonlítható a jelenlegi helyzet a 1962-es kubai rakétaválsághoz.
Az orosz külügyminiszter szerint országa rengeteget tesz azért, hogy elkerüljék egy lehetséges nukleáris háborút, de ez nem változtat a helyzet lehetségességén.
A kockázat most jelentős, [de] nem szeretném mesterségesen fokozni a félelmet, [pedig] sokan szeretnék ezt hallani. A veszély komoly, valós, és nem szabad alábecsülnünk.
Az orosz vezetés, de személy szerint Lavrov is sokadik alkalommal hozzák föl témaként a nukleáris felkészültségüket, Putyin már a februári "különleges beavatkozás" megkezdésénél elmondta, hogy a beavatkozó országoknak olyan csapással kell szembenézniük, amilyet "még nem látott a világ."
Kirakat diplomácia
Lavrov arról is beszélt, hogy az USA teljesen elzárkózott a velük való kommunikációtól, pedig ők nem tehetnek arról, hogy meg kellett védeniük az Ukrajnában élő oroszokat. Sérelmezte az nyugati fegyverszállítmányokat, és elmondta hogy ezek teljesen jogos célpontok az orosz sereg számára.
Hogyan is lehetne másképp? A NATO lényegében egy proxy háborút folytat Oroszországgal [...] A háború az háború".
Szerinte az ukrán fél nem jóhiszeműen vesz részt a tárgyalásokon, és Zelenszkij csak a nyilvánosságot akarja felhasználni, valódi munka helyett. Ettől még elmondása szerint folytatni fogják a tárgyalásokat, hiszen minden fegyveres konfliktus kiegyezéssel végződik, annak feltételei pedig az aktuális álláson múlnak majd.
Minderre Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn késő este egy tweetben reagált, miszerint Oroszország utolsó reményét is levesztette arra, hogy elijessze Ukrajna mellől a világ támogatását. Elmondta, hogy a harmadik világháború emlegetése egyértelműen arra utal, hogy Moszkva vereségre készül, és ezért mindenkinek ideje felsorakozni az ukránok mögött, hogy megvédhessék Európát, és a nemzetközi biztonságot is.
Russia loses last hope to scare the world off supporting Ukraine. Thus the talk of a ‘real’ danger of WWIII. This only means Moscow senses defeat in Ukraine. Therefore, the world must double down on supporting Ukraine so that we prevail and safeguard European and global security.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 25, 2022
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!