Az Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete után egy héttel már látszott, hogy Vlagyimir Putyin tévesen ítélte meg Ukrajnát, Oroszországot és a Nyugatot. Bármi legyen is a végeredmény a harcmezőn, az orosz államfő olyan erőket szabadított el, amelyek gyengítik országát és saját hatalmi pozícióját is – írja a Moscow Timeson megjelent elemzésében Nigel Gould-Davies, a Russia and Eurasia at the International Institute for Strategic Studies kutatóintézet vezető munkatársa, aki 2007 és 2009 az Egyesült Királyság minszki nagykövete volt.

Néhány nap alatt világossá vált, hogy Putyin alábecsülte az ukrán társadalom kohézióját. Az invázió kezdetén felszólította az ukrán katonákat, hogy tegyék le a fegyvert, és menjenek haza, ám túlnyomó többségük a harcot választotta. És harcba szálltak mellettük a civilek Molotov-koktélokkal a fegyverraktárakból kapott kézi fegyverekkel és vadászflintákkal. Putyin azt üzente az ukrán hadsereg vezetésének, hogy szabaduljon meg Volodimir Zelenszkij államfőtől, ám az egyébként meglehetősen amatőr, de Kijevben a helyén maradt politikus mögött nemzeti egység alakult ki az ellenállás mellett.

Kapcsolódó

Az orosz államfő akárcsak szovjet vezető elődei az 1940-es, majd az 1970-es években alulbecsülte a nyugati országok lappangó erejét, ami az Oroszországgal szemben elfogadott szankciócunamiban öltött testet. Ezt a választ néhány tényező még fel is erősíti. Az egyik, hogy szemben a szovjet időkkel a Nyugatnak ezúttal vannak azonnal ható gazdasági eszközei, amelyeket Oroszországgal szemben bevethet, a másik, hogy a gazdasági ellencsapás nem korlátozódik kormányzati intézkedésekre, hanem vállalatok, sport és egyéb szervezetek is hozzáteszik a magukét. Végül az ázsiai országok is megjelentek a színen néhány lépéssel vagy legalábbis azzal – mint Kína –, hogy nem állnak Moszkva mellé.

Testvérháború

Putyin alulbecsülte a háborúval szembeni hazai ellenállást is, pedig gondolhatta volna, hogy egy másik szláv nép, különösen az oroszok testvéreinek tartott ukránok elleni támadása ellenérzésre talál. Annak ellenére, hogy az orosz civil társadalmat az elmúlt években szisztematikusan lerombolták, tüntetések kezdődtek több ezer letartóztatottal, és nem lehet teljesen elborítani a társadalmak a hazug propagandával. Még fontosabb, hogy nem csupán a közvetlen vagyonelkobzással és utazási korlátozással sújtott oligarchák szenvedik meg a gazdasági korlátozásokat, hanem a teljes orosz üzleti világ.

Összességében az invázió, az emberáldozatok és a szankciók belülről gyengítik a putyini rezsimet. Így Ukrajna megtámadása stratégiai hiba volt: Oroszország elszigetelődött, és azon belül Vlagyimir Putyin is elszigetelődött. A Kreml minden fronton gyengébb helyzetbe került, mint a feleslegesen kirobbantott háború előtt volt.

Az orosz államfő éveken át a dombaszi régióban kialakított parázsló tűzfészekkel és a minszki megállapodásból fakadó követelésekkel (az ukrán állam föderatív átalakításának igényével) próbálta térdre kényszeríteni az ukránokat. Utána a két hónapig katonai felvonulással igyekezett megfélemlíteni őket, majd elindította a háborút, ami teljes kudarccal fenyeget.

Mi jöhet?

Putyinnak minden oka megvan arra, hogy minél gyorsabban befejezze a háborút, amire két lehetősége van. Az első, hogy a fegyveres harc drasztikus kiterjesztésével megpróbálja kierőszakolni a katonai győzelmet, ám nem lehet biztos benne, hogy a nagyobb erőszak sikerre vezet. Az oroszok megszállhatják Ukrajnát és bábkormányt ültethetnek az élére, ám ez nem lenne se legitim, se stabil, miközben Oroszország nemzetközi elszigetelődése és belső válsága elmélyülne.

A második, hogy az orosz elnök visszavesz a céljaiból, beéri a megegyezéses békével anélkül, hogy elérné az ukrán politikai rendszer lecserélését. Tudva azonban, mennyire elborultan akarja visszaterelni az ukránokat Oroszország anyácska kebelére, ez megalázó visszavonulás lenne, amit a brit szerző szerint csak akkor fontolna meg, ha saját rezsimjét látná veszélyben. Egyelőre úgy tűnik, támadnak és nem igazán őszinte béketárgyalásokkal húzzák az időt.

A végső opció

Ahogy az ukrán válság minden újabb lépése további kudarcot hozhat, a kulcskérdés az, meddig hajlandó elmenni még az orosz vezetés a konfliktus kiterjesztésében. Ezzel kapcsolatban riasztó, hogy Putyin magasabb készültségi fokozatba helyzete az orosz hadsereg nukleáris csapásmérő erőit.

Még riasztóbb, mint mondott egy atomháború lehetőségéről 2018-ban egy interjúban. Ha valaki úgy dönt, hogy lerombolja Oroszországot, jogunk van erre válaszolni. Igen, ez az emberiség katasztrófája lenne, de én orosz állampolgár és az orosz állam feje vagyok. Miért volna szükségünk egy világra Oroszország nélkül? És még ennél is riasztóbb, hogy azzal indokolta az inváziót, hogy Ukrajna „nem csupán legalapvetőbb érdekeinket veszélyezteti, hanem az állam alapvető létét is”. Más szóval mintha úgy gondolná, ő mondja meg, mi fenyegeti végső pusztulással Oroszországot.

A Nyugat egy héttel az invázió után felfegyverzi Ukrajnát és a pénzügyi összeomlás felé taszítja az orosz pénzügyi rendszert. A helyzet ingatagabb, mint 1956-ban Magyarországon vagy 1968-ban Csehszlovákiában. Akkor a brutális szovjet túlerő csont nélkül leverte a gyenge ellenállást. és a helyzet nem fenyegette a Szovjetunió belső rendjét. Putyin elszámította magát, amivel felderítetlen, riasztó viszonyok közé terelte a világot.

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.