Az Oroszországhoz fűződő viszony menedzselése továbbra is az EU egyik legfontosabb problémája, következésképpen az új Európai Bizottság egyik legfontosabb feladata. Lehet, hogy a hagyományos transzatlanti kapcsolatok vagy az EU és Kína viszonya valamivel fontosabbak, ám az EU-orosz kapcsolatok alakulása az utóbbiakra is hatással van. A teendőkhöz jó kiindulópontot kínál az unió előző külügyi biztosa, Federica Mogherini ötpontos listája - írja a Moscow Timeson megjelent elemzésében Sabine Fischer a kelet-európai és eurázsiai biztonságpolitikával foglalkozó tudományos kutató.

Az első pont szerint az EU-nak el kell várnia Oroszországtól, hogy hajtsa végre a délkelet-ukrajnai polgárháborút lezárni hivatott minszki megállapodást, amely a francia, a német, az orosz, az ukrán és az uniós vezetés részvételével jött létre. Lényege, hogy Kijev visszakapná ellenőrzését az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló területek fölött, cserébe Ukrajna föderatív állammá alakulna. A második pont szerint a uniónak erősítenie kell a kapcsolatait a volt szovjet tagköztársaságokkal, beleértve a közép-ázsiaiakat is. A harmadik, hogy mérsékelni kell Európa orosz energiafüggőségét. A negyedik, hogy ügyről ügyre kell megállapodni az oroszokkal. Az ötödik, hogy az EU-nak erősítenie kell a személyes kapcsolatait az oroszországi civil társadalommal.

Kapcsolódó

Jó is, meg rossz is

Ez az öt pont elismerést váltott ki rugalmasságával és kiegyensúlyozottságával, aminek köszönhetően az EU-tagállamok egységesen támogatták annak ellenére, hogy nagyon eltérő kétoldalú kapcsolatokat ápolnak Moszkvával. Ugyanakkor joggal bírálták azért, hogy nem jelöl meg elérendő politikai célokat és nem vázol fel stratégiai víziót. Ez tehát azt jelenti, hogy az unió Moszkvával szemben követendő politikája nem egyértelmű, amiről az EU új vezetésének felállásával vita indulhat.

A gond az, hogy eközben a tagállamok egymás közötti kapcsolataiban a Mogherini-féle öt pont ellentétes megítélése mentén már elkezdődött egy vita, ami megbontja az EU egységét. A vitát Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezte azzal, hogy számos alkalommal követelte: Európa tegye világossá viszonyát Oroszországhoz. Macron ugyanis úgy látja, hogy a Washington és Moszkva közti stratégiai vetélkedés Peking felé tereli a Kremlt, ami ellenkezik Európa érdekeivel. Ezért a bizalom és a biztonság elvére építve új kapcsolatokat kell építeni az oroszokkal, amire az USA, illetve Kína befolyásának ellensúlyozásához is szükség van.

Kis lépések, nagy lépések

Párizs igyekszik meggyőzni európai partnereit, hogy ezzel nem kívánja felrúgni a felek viszonyának alapvető követelményeit. Továbbra is elvárja például Oroszországtól, hogy járuljon hozzá a délkelet-ukrajnai helyzet rendezéséhez. Ugyanakkor zárt ajtók mögött a francia diplomaták bírálják a kis lépések politikáját, szerintük Mogherini öt pontja nem hozott kézzel fogható eredményeket, ezért ambiciózusabb célokat kell kitűzni Oroszország és az EU viszonyának javításában.

Macron kapott hideget-meleget uniós kollégáitól fellépése nyomán, bírálói szerint túlságosan puhán viszonyul az oroszokhoz, túlságosan erős készséget mutat a kompromisszumokra, amelyeket az oroszok fogadókészségével kapcsolatban megkérdőjelezhető feltételezésekre alapoz. Sokan vélik úgy, hogy nem lehet közös nevezőt találni Moszkvával, mivel kibékíthetetlen ellentét van az EU és az orosz rezsim között a demokráciával, a emberi jogok megítélésével, az európai biztonsággal és más kérdésekkel kapcsolatban. A fő gond, hogy a francia "gyerünk, csináljuk" hozzáállással a német óvatosság áll szemben, azaz az EU egységes politikájához szükséges legfontosabb két ország között van nézeteltérés.

Irány előre, de...

A Moscow Times cikkírója szerint az európai vitában el kellene fogadni Macron kezdeményezését, miszerint az orosz-EU viszonyban a közeledést kellene stratégiai célként kitűzni, de számítani kell arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfőtől nem várható erre a békülést kereső válasz. Ennek három oka van.

Az első, hogy Moszkva az erő pozíciójából tárgyalhat, mivel sikeresen ellenállt a 2014 után bevezetett nyugati szankcióknak, azaz az orosz gazdaság nem roppant meg. Miután beavatkozott szíriai polgárháborúba, jelenleg a legjelentősebb külső hatalom a Közel-Keleten. Végül külpolitikája részévé tette a kínai-orosz gazdasági kapcsolatok erősítését, amivel Oroszország függetlenebbé válhat a Nyugattól. Amíg Európa viszonylag gyenge, addig az orosz vezetésnek bőven van lehetősége ezt kihasználni.

Másodszor a Kreml nem veszi komolyan az EU-t, mindig úgy gondolta, hogy az USA köldökzsinórján lóg. Ezért az uniós tagállamokkal kialakítható kétoldalú kapcsolatokra koncentrál és igyekszik aláásni az unió egységét. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek az orosz elitben olyanok, akik nem látnák, hogy ez a külpolitika aláássa a hazájuk gazdasági fejlődését, de ezeknek a köröknek nincs beleszólásuk a Kreml politikájának alakításába.

Harmadszor az Moscow Times cikkírója szerint sem az orosz bel-, sem a külpolitikai nem fog változni Putyin elnöki ciklusának 2024-es lejárta után. Bár a hazai hangulatindexek azt mutatják, hogy a közvélemény az újabb külpolitikai kalandok ellen fordult, ám ez nem jelenti azt, hogy a rezsim puhulna. Inkább egyre elnyomóbbá válhat, mivel nem tudja nemzetközi sikerekkel kárpótolni a stagnáló vagy romló életszínvonaluk miatt elégedetlen embereket.

Orosz gondolkodás

Moszkva várhatóan nem fog kompromisszumokat kötni külpolitikájában, mert orosz szemmel ez a gyengeség jele lenne, és ez az aminek még a látszatát sem engedheti meg az ország vezetése. Macronnak igaza van abban, hogy a nemzetközi kapcsolatok átalakulása miatt Európa és Oroszország viszonya is változtatásra szorul. Az EU-nak ezzel a stratégiai céllal kell az Oroszországhoz viszonyulnia, azzal a keserű belátással, hogy egy dolog, hogy mit kellene, illetve egy másik, hogy mit lehet elérni. Mogherini öt pontjához ragaszkodni kell, de vitát kell nyitni annak érdekében, hogy az EU újra egységes politikát folytathasson Oroszországgal szemben.