Az Ukrajna elleni orosz agresszió legfrissebb fejleményei, a játék a háborúval és a tűzszünettel az elmúlt napokban végre kibillentheti a nyugati országokat önelégült nyugalmukból. Washington már korábban rájött arra, amit most már az európai hatalmak is megérhetnének: az ukrán válság nem pusztán regionális konfliktus - kezdi elemzését a Financial Timesban (FT) Philips Stephens, a pénzügyi lap publicistája.

Vlagyimir Putyin kikezdi azokat az alapvető szabályokat, azt a rendet, amelyre Európa békéje épül. A helyzet ma már azt követeli, hogy a Nyugat kidolgozza új alapvető stratégiáját, amelyre támaszkodva ellensúlyozhatja az orosz államfő ambícióit. Ehhez mindenekelőtt meg kell érteni, mi jár a Kreml urának fejében, milyen kényszerek hatnak rá, mik az ambíciói. Egy biztos, akármi is történik Délkelet-Ukrajnában, a világnak egy ideig együtt kell élnie az orosz revansizmussal.

Régi hisztéria

A helyzetértékelés kiindulópontja lehet Moszkva egyfolytában hangoztatott kifogása az ellen, hogy a NATO bekeríti Oroszországot. Ez nem újdonság, a Szovjetunió ideológiájának egyik alapeleme volt, és megvannak a gyökerei az orosz történelemben. A mindenkori elit az ostromlott vár képének fenntartásával, az Oroszország anyácskára törő, kíméletlen ellenség képének vetítésével könnyen összemoshatta a nemzet érdekét a regnáló rezsim érdekével.

Putyin ezt a maga sajátos stílusában csinálja. Miközben egyfolytában szidja a Nyugatot, amiért az megalázza az oroszokat, igazából dekadensnek, gyengének és megosztottnak tartja a nyugati országokat. Ennek szellemében szövetségeseket szerzett Európán belül. Elsősorban a szélsőjobboldali populista politikai erőkkel barátkozik, emellett üdvözölték Bécsben és a héten járt Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnöknél, az egyik tanítványánál, ministránsánál (acolyte) - minősíti a magyar kormányfőt az FT. Moszkva el akarja mélyíteni és ki akarja használni a nyugati államok közti konfliktusokat. Másrészt az orosz társadalom sem egységes, ott sem mindenki vevő az idegengyűlölő retorikára.

Orbán a Kommerszantban erősítette az orosz barátságot

Orbán nem akar olyan Európában élni, amelyik egy Oroszországgal szembeni hidegháború felé tart és amely az európaiakat Oroszország ellenségévé teszi - idézi a Sputniknews.com Orbán Viktor Kommerszantnak adott pénteki interjúját. Eszerint az orosz lapnak a magyar miniszterelnök megismételte: Európa jövője az Oroszországgal való kapcsolatok fejlesztésétől függ, ezért Oroszország lehetséges gazdasági elszigetelését el kell utasítani. Orbán a Kommerszantnak is megerősítette, hogy támogatja az Oroszország és Európa közötti, valamint az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti gazdasági együttműködést.

Csőlátás

Abban a világban azonban, amelyet a putyini elit teremt maga körül, nem létezik az objektív igazság. A valóság az, amit Moszkva jónak lát és kényelmesen be tud illeszteni a saját világképébe. És ebben a környezetben senki sincs, aki venné magának a bátorságot, hogy megkérdőjelezze azokat a mítoszokat és torz víziókat, amelyeket Putyin hangoztat. Senki sem mutat rá a királyra, hogy meztelen, senki sem szembesíti a valóságot a kreált világgal.

A rezsim két irányban támad. Az egyik előrenyomulás célja, hogy kiterjessze az orosz hatalmat és befolyást. Teszi ezt vagy azzal, hogy erős szövetségeket igyekszik kötni - az első számú potenciális partner Kína -, vagy azzal, hogy a kedvében jár olyan simulékony barátoknak mint amilyen Orbán Viktor. A másik támadás egyértelműbb, tagadhatatlan beavatkozásokat tartalmaz. Vagy beküldik a "kicsi zöld embereket", avagy a rangjelzés nélküli katonákat a Krímbe, vagy elzárják a gázcsapot, vagy kibertámadások indítanak, vagy felfegyverzik az "otthonukat védő bányászokat és traktorosokat". A cél az ellenfél idegeinek felőrlése.

Az üzenet

Mindennek az az üzenete, hogy a Nyugattal nem lehet tartós megállapodást kötni. Oroszországnak az idők végezetéig saját világában, befolyási övezetében kell élnie, amely versenyez a világ többi nagyhatalmának hasonlóan működő térségeivel. A jó hír - az FT publicistája szerint -, hogy megvannak a határai az orosz ambíciók érvényesítésének. Ha az ellenfél kellő erővel rendelkezik és világossá teszi, hogy kész alkalmazni is ezt, akkor a Kreml meghátrál. A Nyugat és Oroszország összehasonlításában messze az utóbbi a gyengébb fél.

Stephens cikkének ezen a pontján elismeri, hogy érvelése nem új. Lényegében megismétli annak a híres hosszú táviratnak a tartalmát, amelyet George Kennan küldött Moszkvából a washingtoni külügyminisztériumba 1946 februárjában. A diplomata elemzése az oroszok motivációiról és szándékairól az USA hidegháborús politikájának alapjává vált.

Feltartóztatás

A helyzet nem ugyanaz, mint akkor. Putyinnak nincs egységes ideológiája, mint a kommunizmus, amelyet megpróbálhatna eladni a világon. Moszkva utóbbi időben tapasztalt agresszivitása azzal indult, hogy az ország első emberének el kellett fednie az orosz gazdaság elhúzódó lejtmenetét. Ez persze nem jelenti azt, hogy az orosz államfő rövid és középtávon ne lenne kevésbé veszélyes, mint szovjet elődei.

Ennek tükrében érdemes visszatérni Kennan elemzésére. Az ennek alapján kialakított politikai doktrínát feltartóztatásnak hívták. Alapeleme az volt, hogy el kell kerülni a presztízs vezérelte fegyveres konfliktusokat, a viszályt politikai és gazdasági síkon kell tartani. A diplomata élete alkonyán ellenezte a volt szocialista blokk országainak felvételt a NATO-ba, bár jól tudta, hogy a Nyugat jövője szövetségi rendszerének erős összetartozásán, szilárdságán és határozottságán múlik.

Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök stratégiai türelemről beszél Oroszországgal kapcsolatban. A türelem azonban a stratégia helyettesítőjének tűnik. Igaz, hogy a Nyugatnak ki kell találnia, hogyan élhet Oroszország mellett, a kérdés az, hogyan oldja meg ezt a feladványt. Kennan megmutatta hogyan lehet a Szovjetunióval kibírni egy földön anélkül, hogy a dolog vége háború lenne. Éppen erre van most szükség! Ez a megfelelő stratégia - véli az FT publicistája.