Az atomenergiával foglalkozó amerikai és közel-keleti szakértők egyre nagyobb aggodalommal próbálják kitalálni, mi lehet a sorsa Szíria 50 tonnára becsült nyersurán-készletének - jelentette a Financial Times. Az Asszad-rezsim az ezredforduló után észak-koreai segítséggel atomerőművet akart építeni az ország keleti részén, amelynek technológiája nyugati hírszerzők szerint alkalmas lett volna a koreai atombombákhoz hasonló fegyverek előállítására.

Izrael 2007-ben lebombázta a félig elkészült létesítményt, ám a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szakértői, akik 2008-ban megvizsgáltak a romokat, nem találták a nyomát az említett jó minőségű nyersanyagnak, amelynek sorsáról azóta sem tudnak semmi biztosat.

Rossz kezekbe kerülhet

Szíria sohasem ismerte el, hogy kísérleteket folytatna a nukleáris energiával. David Albright, az amerikai Institute for Science and International Security kutatóintézet vezetője, az iráni atomprogram szakértője azonban jogosnak tartja azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a polgárháborúba bonyolódott országból kikerülhet az értékes uránkészlet.

Egyes államok attól tartanak, hogy a szíriai rezsimmel jó kapcsolatokat ápoló Irán megszerezheti a nukleáris nyersanyagot, amelyre égető szüksége lenne atomprogramja folytatásához. Teherán évek óta próbál a nemzetközi piacon hasonló uránhoz jutni. A szíriai nukleáris nyersanyag öt atomfegyver előállítására lenne elegendő.

Mi látszik a műholdképeken?

Egy Damaszkusz melletti titkos uránfeldolgozó létesítményről készült tavaly őszi műholdképsorozaton annyit látni, hogy a bázis környékén lévő gyümölcsösben minden különösebb ok nélkül megtisztítják a terepet. Albright szerint egyértelmű, hogy a kormány védelmi vonalakat épít ki az épületek körül. Emellett katonai támadás nyomait is látni a felvételeken.

A szakértő szerint mindez azt bizonyítja, hogy van ott valami, amit nagyon védenek a lázadókkal szemben. Az IAEA elemzője, Mark Fitzpatrick arra hívja fel a figyelmet, hogy megválaszolatlan az a kérdés, hová került az uránkészlet az épülő atomerőműből a létesítmény lebombázása előtt. Emellett nyilvánvaló, hogy annak komoly értéke lenne Irán számára, amely akár repülőgépen is elszállíthatja a nukleáris nyersanyagot Szíriából.