A Yermak-McFaul szakértői csoport egy olyan több mint 100 főből álló szervezet, amit az Oroszország és szövetségese, Fehéroroszország elleni szankciós tervezetek gyakorlati kidolgozására hoztak létre. A csoport névadói az ukrán elnöki hivatal vezetője Andrij Yermak, és Michael Mcfaul, aki Barack Obama volt amerikai elnök alatt volt az államok oroszországi nagykövete.

A többségében amerikai és ukrán közgazdászokat tömörítő társaságban még egy-két orosz állampolgárságú szakértő is megtalálható, de a legnagyobb név talán Francis Fukuyamáé, akinek híres tétele szerint előbb-utóbb a liberális demokráciák fognak egyedüli államformaként megmaradni, és ezzel a háborúk idejének is vége szakad.

Egyik szakértőjük a Moszkvában végzett, de egyébként ukrán származású, vállalati hírszerzésre specializálódott Pavlo Verhanyiatszkij nem rég a Kyiv Postnak adott interjút, ahol a szankciós politika alakulásán és alakításán túl arról is beszélt, mik az orosz néplélek realitásai, és hogyan viszonyultak cégeik az előállt helyzethez.

Laza előmelegítés

Bár egyes szankciók már a Krím-félsziget illegális annektálása óta életben vannak, Verhanyiatszkij szerint a háború kitörését megelőző hét évben viszonylag „kényelmesen” működhettek orosz cégek Ukrajnában. Ugyan sokkal komolyabb átvilágítási rendszereket vezettek be az orosz vállalkozásokkal szemben, az ingatlan- és energiaipari vállalkozók szinte gondtalanul folytathatták működésüket, elhomályosított tulajdonosi hálókon keresztül.

Ezek gyakran olyan üzletemberekhez tartoztak, akiket a megszállás után személyesen is szankcionáltak, de míg például a VTB vagy a Sberbank ellen komoly korlátozásokat vezettek be, addig a Putyinhoz közeli Mikhail Fridman által vezetett Alfa bankcsoportot még Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt is használták az állami bérek rendezésére.

Kép: Reuters

A háború kitörése miatt, az Alfa mostanra az államosítás peremén táncol, és Fridman teljesen elvesztette jószomszédi státuszát Ukrajnában. Egyes vállalkozások a tartozásaikat sem tudták rendezni a gyors számlabefagyasztások miatt, pedig egészen február 24-ig az önérdek viszonylag könnyedén felülírta az oroszokkal való üzleteléssel járó politikai kockázatokat és morális kérdőjeleit is.

Beérő sorvadás

Ugyan továbbra is maradtak kiskapuk és rejtélyes cégek, amelyek vállalják a szankciókat megkerülő közvetítést, sőt az sem biztos, hogy a háború után nem vándorolnak vissza valahogy eredeti tulajdonosaikhoz az agresszívan államosított cégek, a legtöbb vállalkozásnak már jóval nagyobb gazdasági kockázatot jelent a trükközés annál, hogy ilyesmivel próbálkozzanak.

Ezek az megkerülési útvonalak a háborút megelőző technológiai szankciókat is képesek voltak egy ideig kijátszani. Világszerte mintegy 200 cég juttatott nekik komponenseket jogi kiskapuk kihasználásával, de Verhanyiatszkíj szerint ennek ellenére a korai korlátozások a katonai korrupció párosulva sikeresen juttatták odáig az orosz hadsereget, hogy tavasszal ilyen csúnyán leszerepeltek a villámháborús elképzeléseik, és azóta is folyamatosan alulteljesítenek.

A jelenlegi védelmi miniszter Szergej Sojgu ugyan 2012-es kinevezésekor megpróbálta rendezni elődei 100 millió dolláros (akkori árfolyamon nagyjából 22 milliárd forint) sikkasztási ügyeit, Verhanyiatszkij kutatásai már akkor is azt mutatták ki, hogy a váltás csak egy felszíni kozmetikázásra volt elég, de a korrupció ugyanúgy folytatódott tovább.

Nemzeti bábjáték

Ennek megfelelően, amikor 2014-ben a Krím-félszigetre érkeztek a szakadárokat vezénylő "apró zöld emberek", az oroszok csak a annak az illúzióját akarták kelteni, hogy Oroszország egész hadereje profi katonákkal van tele, de ahogy ő látja a helyzet, hogy még a körbeajnározott ultramodern orosz Armata tankok is csak alig jutottak túl a kísérleti stádiumon, mielőtt beszüntették volna a fejlesztésük.

Armata T-14
Armata T-14
Kép: MTI/EPA 

Bár Verhanyiatszkij szerint az ő egyetemi évei alatt professzorai még nyíltan beszélhettek az állam által közölt gazdasági mutatók hamis voltáról, és a nemzetközi kapcsolatok intézetén kívül a legtöbb szak szinte egyáltalán nem volt átpolitizált, már akkor is akadtak olyan figurák akik örömmel felmondták az ukrán történelem nemlétezését – ezt pedig az a három tulajdonság tette lehetővé, ami közös szinte minden orosz bürokratában:

a könnyű pénz iránti szeretet, a szolgalelkűség és a félelem.

Úgy látja az orosz társadalom jelleménél fogva örökké elégedetlen és dühös, a konfliktusos környezet számukra mindennapos járadék, hajlamos a kiszámíthatatlan viselkedésre és nyitott a nagyszabású összeesküvések befogadására, mindez pedig tökéletesen kirajzolódik Dosztojevszkij regényeiben is.

Jéghideg számítások

Ezeknek a tulajdonságoknak a további ápolásához persze a Putyin-rezsim is hozzájárult, és így nem pusztán a propagandában önkéntelenül fürdő tömegek, hanem a nyugati látásmóddal képben levő értelmiségi konszenzus is abban látszik kiegyezni, hogy ugyan a háború rossz, Oroszországnak mégis folytatnia kell, hogy ha eljön az ideje, akkor jobb feltételekkel tudjanak majd a tárgyalóasztalhoz ülni.

Persze ehhez szükség van a szélesebb népességre, akiknek meglehetősen alacsonyan tartották az igényeit, így a rajtuk megspórolt pénzeken jó ideig fenntarthatják a városi emberek életszínvonalát, ahol továbbra is az ukrán népet teszik felelőssé minden maguknak okozott kellemetlenségért. Verhanyiatszkij szerint azokról sem érdemes mást feltételezni, akik most a mozgósítás miatt Grúziába igyekezve próbálták menteni a bőrüket.

Mint Moszkva felfogását közelről ismerő szakember, számára az a tanulság, hogy a Nyugat túl sokáig kezelte úgy Oroszországot, mintha ha az egy egészséges nemzet lenne, pedig sokkal inkább nevezhető egy háborodott szomszédnak, aki akkor is kötözködni akar, ha nyilvánvalóan semmi előnye nem származhat belőle.

Szerinte a NATO-nak sem kellett volna szégyenlősködnie és a háború elején nyugodtan lezárhatta volna Ukrajna légterét, ami semmivel sem lett volna nagyobb arcátlanság, mint hogy Vlagyimir Putyin a mai napig „különleges katonai beavatkozásként” hivatkozik a lassacskán egy éve zajló háborúra.

Csak idő kérdése

Az oroszokról alkotott kép, és az ukrán hadseregre váró további nehézségek ellenére Verhanyiatszkij optimista. Biztos benne, hogy Ukrajna képes lesz felszabadítani a február 24. óta elfoglalt területek teljességét, a Krím-félsziget visszafoglalását viszont még a hídrobbantás ellenére is csak akkor tartja realisztikusnak, ha Putyin vezetése megbukik.

Márpedig szerinte meg fog, hosszabb ideig csak akkor sikerülhet neki hatalomban maradni, ha záros határidőn belül meggondolja magát és kivonul Ukrajnából, erre pedig igencsak kevés esélyt látnak a szakértők. Verhanyiatszkij viszont paradox módon még arra is fogadna, hogy a Kreml élére nem egy újabb Putyin, de még csak nem is egy konszenzusos báb, hanem az belső ellenzék lesz majd képes embert állítani.

Ő ennek az utódkeresésnek tulajdonítja azokat a cégvezetői „váratlan elhalálozásokat” is, amik az utóbbi hónapokban történtek, bár arról nem beszélt, hogyan léphet színre egy valódi kihívó, ha Putyin ilyen intenzitással kezeli az ellene szövetkező erőket.