Az Alassane Ouattara-stadion szoborként emelkedik ki a poros barna földből Elefántcsontpart legnagyobb városától északra, hullámzó teteje és fehér oszlopai úgy tornyosulnak az üres táj fölé, mint egy űrhajó, amely egy lakatlan bolygóra zuhant.
Vasárnap a három és fél éves stadion ad otthont az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjének a házigazda Elefántcsontpart és Nigéria nemzeti labdarúgó-válogatottja között, több tízezer szurkoló előtt, akik a Kína által finanszírozott és épített stadionban énekelnek és szurkolnak.
Az aréna csak a legújabb példa az ellentmondásokra, amelyek a kínai feltételek mellett, afrikai földön épülő kínai projektekből fakadnak. A stadionok az 1970-es évek óta Peking afrikai diplomáciai hatásának egyik sarokkövei, de számuk a kétezeres évek eleje óta megnövekedett, és részei egy nagyobb kínai stratégiának, amelynek célja az infrastruktúra kiépítése – az autópályáktól a vasutakig, kikötőktől az elnöki palotákig, sőt az Afrikai Unió székhelyéig – diplomáciai befolyásért vagy a természeti erőforrásokhoz való hozzáférésért cserébe – számolt be róla a The New York Times.
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés néven ismert, trillió dolláros program révén Kína központi partnerévé vált azoknak a fejlődő országoknak, amelyek olyan drága projektekből részesülnek, amelyeket egyébként nem biztos, hogy megengedhetnének maguknak.
Kína nem kérdezi meg, hogy miért van szükség stadionra. Egyszerűen csak finanszírozza és megépíti
– mondta a lapnak Itamar Dubinsky, az izraeli Negev Ben-Gurion Egyetem Afrikai Tanulmányok Programjának kutatója.
Az elmúlt két évtizedben kínai vállalatok több tucat stadiont építettek vagy újítottak fel Afrika-szerte, köztük az elmúlt 15 évben az Afrikai Nemzetek Kupája mérkőzéseinek közel felét. Ebbe a számba beletartozik az idei tornán használt hat stadion közül három is, amely közül kiemelkedik a döntőnek otthont adó 60 ezer férőhelyes Ouattara-stadion, amelyet két kínai állami tulajdonú vállalat tervezett és épített.