Nem odaillő hamvakat és egy maradványokat találtak a hatóságok a romániai Carcaliu falu egyik házának kályhájában, amelyekről azt gyanítják, hogy a hollandiai Kunsthal múzeumból tavaly októberben ellopott értékes festmények maradványai. A bűntényben Picasso, Monet, Matisse és mások műveit vitték el - ilyen nagy lopásra utoljára 1991-ben volt példa a nyugat-európai országban, amikor a Van Gogh-múzeumba törtek be. Az eltulajdonított műalkotások értékét 100-200 millió euró közé teszik a szakértők.
Nem száz százalékig bizonyítható ugyanakkor, hogy a keresett képekről van szó, illetve ha igen, akkor ezek közül melyek éghettek el. A helyszínelők jelentése szerint apró festékalapozó-maradványokat, vászondarabkákat és festékszemcséket találtak. Mellettük olyan rézből és acélból készült szögek hevertek, amelyek a 20. század előttről származnak - mondta el a román nemzeti történelmi múzeum igazgatója, Oberlander-Tarnoveanu az AP-nek. A maradványokat március óta elemzik, vizsgálatuk eredményéről a jövő héten számolnak be a bíróságnak.
Kiásta, felgyújtotta
Olga Dogaru, a ház tulajdonosa a múlt héten beismerte, hogy ő semmisítette meg a képeket, mert így akarta eltüntetni a letartóztatott fia ellen szóló bizonyítékokat. A festményeket egy elhagyott házban és a falu temetőjében rejtegették, ám amikor megtudta, hogy a rendőrség átkutatja a környéket, kiásta a kincset tartalmazó táskát és tartalmával, továbbá néhány cipővel és papuccsal együtt berakta a kályhába. Ezt követően figyelemmel kísérte, hogy a lehető legtökéletesebben elégjen minden - jelentette a román Mediafax hírügynökség.
Ha képlopással hat román állampolgárt vádoltak meg, perük a jövő héten kezdődik. Ha Dogarut bűnösnek találják az értékes - bizonyos értelemben felbecsülhetetlen értékű - festmények elégetésében, akkor az emberiség elleni elkövetett bűntettért kell felelnie - mondja a Oberlander-Tarnoveanu.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát