Oroszország ugyan egy felülről irányított, megkérdőjelezhetetlen autoritárius rezsim képét mutatja, amelyben minden az elnök mesterterveinek végrehajtásáról szól, ám az elmúlt időszakban, gondosan csomagolt megszólalásokkal hatalmi vita indult az elit felső köreiben. Ez azt mutatja, hogy a versengő lobbizás immár politikai alternatívák kialakulásához vezethet, miután maga Vlagyimir Putyin államfő nem akarja vagy nem tudja megválaszolni az ország problémáit. Összegezve: a késői putyinizmus egyre növekvő működési zavarainak lehetünk tanúi - véli Mark Galeotti politológus,  akinek cikke a Moscow Timeson jelent meg.

A vita középpontjában láthatóan a 2024-et követő időszak van, amikor - legalábbis az alkotmány szerint - véget érhet Putyin regnálása, mivel lejár második egymást követő elnöki mandátuma. Mi követi a rendszerét? Átadja a helyét egy kiválasztott utódnak, vagy valamilyen manipulációval, az alkotmány átírásával a helyén marad? Amíg e kérdésekre nem kapunk választ, nem lehet stratégiát építeni hosszabb távra, így a hatalom jelenlegi részesei és a politikai technológusok csak taktikai lépéseket tehetnek, jelezhetik, mit szeretnének abban a reményben, hogy a főnök is azt akarja majd.

Nyitó lépések

Az első lépést még júliusban Vjacseszlav Vologyin, a Duma elnöke - korábban az elnök adminisztráció egyik problémamegoldó embere - tette meg azzal a javaslattal, hogy tegyék lehetővé a parlamentnek a miniszterelnöki castingot, ami utat nyithatna egy olyan cserének, amelyet Putyin és Dmitrij Medvegyev 2008 és 2012 között eljátszott. Ebben Putyin volt a miniszterelnök s egyben a hatalom tényleges birtokosa, Medvegyev pedig az átmeneti elnök addig, amíg főnöke újraindulhat az államfői posztért, mert nem egymást követő választásokon teszi ezt. Egy ilyen játszmában persze Vologyin is megerősödne.

Egy másik politikai machinátor, Vlagyiszlav Szurkov, az elnök korábbi politikai menedzsere szintén igyekszik kihasználni, hogy - szemben a korábbi évekkel, amikor nem hogy elképzelni sem lehetett Putyin távozását a hatalomból, de jószerével még beszélni sem lehetett erről -, immáron lehet találgatni arról, mi lesz 2024 után. Nyilvánosságra hozott egy írást "Putyin hosszú állama" címmel, amelyben arról érkezett, hogy az Oroszországban 2000 után kialakult rendszer az évszázad végéig fennmaradhat. Más szóval a putyinizmus működhet Putyin nélkül is.

Látható lesz az utód

Egyre többen értenek abban egyet, hogy bárki is lépne Medvegyev helyére a kormányfői székbe, őt lehetne az államfő utódjelöltjének tekinteni. Ennek ellentmondani látszik ugyan, hogy a főnökéhez feltétlenül hűséges miniszterelnököt már sokszor leírták, ám ennek ellenére semmi jele, hogy Putyin ki akarná rúgni, ám az ilyen találgatásokkal előfordulhat, hogy önmagukat beteljesítő jóslatokká válnak. Ez a feltételezés is arra utal, hogy a játékosok keresik azt a pozíciót, amelynek birtokosa a nagyfőnök székébe ülhet.

Vologyin ebben is az élen járt, amikor a Duma éves jelentését használta fel arra, hogy megalázza Makszim Oreskin gazdaságfejlesztési minisztert, aki - persze csak teoretikusan - arról beszélt, hogy "az elnöki munka mindenképpen érdekesnek" mondható. Azóta Oreskin Elvira Nabjullina jegybankelnök támadásával lavírozta magát vissza magát a politikai porondra. Azt mondta, hogy gazdaságösztönzésre és a hitelek lefaragására lenne szüksége az országnak. Nabjullina nem olyan bosszúszomjas ellenfél, mint Vologyin, de nem szabad lebecsülni kitartását a politikai iszapbirkózásban - emlékeztet a Moscow Times cikkírója.

Megjelent a színen German Gref, az állami Szberbank elnöke is, aki vette magának a bátorságot, hogy bírálja az ország modernizálását szolgáló "Nemzeti projektek" programot, mondván: csak régi divatú pénzszórásokról van szó. Helyettük fontosabbnak minősítette az állami adminisztráció hatékonnyá tételét. Ezzel a problémamegoldó, technokrata, azaz Medvegyev alternatívájának szerepébe pozicionálta magát.

Mi folyik itt?

Persze el lehetne mindezt intézni azzal, hogy csupán reményekről van szó, amelyeknek abban a szellemben adnak hangot a vélemények megfogalmazói, hogy Putyinhoz úgy lehet a legjobban közel kerülni, ha valaki hasznosnak mutatja magát. Ugyanez igaz arra is, ahogy a Moszkvában kirobbant tüntetésekhez vagy a végtelenségig húzódó ukrajnai konfliktushoz viszonyulnak az elit tagjai: jól látható a keményvonalasok és a kompromisszumkeresők közti ellentét.

A nemzetközi színtéren aktív és az állami médiában a végtelenségig fényezett államfő távol tartja magát a rendszere elitjében folyó vitától. Neki kellene valamilyen utat mutatnia az abban felmerülő politikai és gazdaságpolitikai ügyek megoldására, de nem végzi el ezt a munkát - véli a Moscow Times publicistája. Lehet, hogy elkezd majd utódot keresni szűk környezetében, ami alatt a tanácsadói és a testőrei értendők, vagy a fiatal technokraták között, akik az Oroszország vezetői címen futó menedzserkutató programban tűnnek fel.

Mit tesz Putyin?

Vélhetően egy kis Putyint keres, aki lojális hozzá és nincs erős saját politikai bázisa. Esetleg megpróbálkozhat egy a kazahsztánihoz hasonló manőverrel, amelyben az elnök ugyan visszavonult, de kapott egy "tiszteletbeli" pozíciót, amihez hozzárendelték a stratégiai döntési jogokat. Az is lehet, hogy visszavonul a dácsájára pecázni és Puskint olvasni. Nem tudni, hogy komolyan gondolja-e a Nemzeti projektek programot, megadja-e ahhoz a szükséges támogatást, ami felpörgethetné a gazdasági növekedést, vagy meggondolja magát. Ugyanez a helyzet az ukrán rendezéssel: vajon a békés utat választja-e vagy visszafordul a kisebb szomszédot destabilizáló konfrontáció felé?

Egy biztos: éleződő személyes harc, helyezkedés indult egy olyan rendszer elitjében, amelynek vezetője mintha elvesztette volna a fonalat. Mintha kifogyott volna az ötletekből azzal kapcsolatban, hogyan kellene megoldani azokat a problémákat, amelyeket részben örökölt (az ország energia- és nyersanyagexport-függősége), részben maga idézett elő (a nemzetközi konfliktusok), részben korábban figyelmen kívül hagyott (a katonai fejlesztéseken túl nem tett semmit a gazdaság modernizálásáért). Ezek a gondok összességében mára komoly kihívássá nőttek össze Oroszországgal szemben, és nincs, aki válaszolna rájuk.