Joe Biden, az USA elnöke a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 országcsoport október végi római csúcsértekezletén beszólt Kínának és Oroszországnak – amelyek vezetői nem vettek részt a tanácskozáson –, a klímavédelem ügyében. Szerinte ennek a két országnak a vezetése gyakorlatilag nem mutatja jelét annak, hogy kötelezettségeket vállaljon a klímaváltozás elkerülése érdekében. Ami az egyik megszólítottat, Vlagyimir Putyin orosz államfőt illeti, a vád nem megalapozott – derült ki Mark Galeotti Kelet-Európa-szakértő cikkéből, amely a Moscow Timeson jelent meg.

Putyin hosszú utat tett meg. Uralkodása kezdetén, 2003-ban, még gyakorlatilag viccként kezelte a problémát. Azon lamentált, hogy a globális felmelegedés egy olyan hideg időjárású országban, mint Oroszország, kifejezetten jó. Két-három Celsius-fokos felmelegedés nem árt, kevesebbet kell költeniük az oroszoknak kabátra és a gabonatermés nagyobb lehet. Később sem sok figyelmet fordított az ügyre azon túl, hogy a tudományos magyarázaton helyett a vulkánkitöréseket és „galaktikus zavarokat” vélt megtalálni a klímaváltozás hátterében.

Kapcsolódó

Az elmúlt évben azonban megváltozott a retorikája, egyre komolyabban beszélt a problémáról, jelezve, hogy kormánya hivatott a baj megelőzését célzó tervek kidolgozására, azzal a végső elhatározással, hogy az ország gazdasága 2060-ra karbonsemlegessé váljon. Ez a „megvilágosodás” mintha egy kicsit késve jönne, ám Biden megjegyzése káros, mert Putyin hajlamos a bírálatra, főként, ha érzékenyen érinti, dacosan reagálni.

Változik az ember

Azt a nemrégiben tett megjegyzését, miszerint az óriási orosz erdőségek önmagukban elég oxigént bocsátanak ki ahhoz, hogy ellensúlyozzák az ország iparának és a közlekedésének növekvő szén-dioxid-kibocsátását persze nem lehet komolyan venni, főként annak tükrében, hogy az erdőket az elmúlt években nagy erdőtüzek pusztították. Ennek ellenére jól kivehető, hogyan változhat meg egy autokrata vezető gondolkodása egy olyan kritikus kérdésről, mint a klímaváltozás.

A lényeg Putyin vezetési módszerében keresendő. A döntéseit nem valamiféle teoretikus gondolkodással és empirikus tudományos kutatások figyelembevételével alapozza meg, hanem a körülötte lévők tanácsadók és befolyásos emberek hadára figyel. Hagyja, hogy elmondják az ötleteiket, aztán felméri, milyen fogadtatásra számíthat egyik vagy másik megvalósítása a nép körében, illetve az elit részéről. Aztán ennek alapján dönt. E módszer gyengesége, hogy az olyan rövid távon kényelmetlenséggel, hosszabb távon bizonytalan eredménnyel járó döntések, amilyeneket a klímaváltozás elkerülése igényel, nehezen találnak értő fülekre a vezetőknél.

Több forrásból érkező nyomás

Így aztán Putyint több forrásból érkező nyomás, többféle nyomós érv vehette rá, hogy komolyan vegye a klímaváltozást. Az első forrás a hadsereg, amelynek számos bázisa, repülőtere van az ország északi részén, ahol a termafroszt, azaz az örökké fagyott talaj olvadása komoly károkat okozhat. Egy kutatás szerint a katonai infrastruktúra 40 százalékát érheti kár, és ennek helyrehozása nagyon sokba kerülhet.

A másik forrás, amely Putyint meggyőzhette a klímaváltozás veszélyeiről, az olaj- és gázlobbi volt. Egy 2020-as tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a technikai hibák 23 százalékát, a fosszilis energiahordozókban keletkezett veszteségek 29 százalékát a permafroszt lazulása okozza, és az iparág 45 százalékát veszélyezteti ez a probléma.

Eközben kiderült, hogy Oroszország nem lehet „nyertese” a klímaváltozásnak. Korábban felmerültek olyan ötletek, hogy az északi területek egy része mezőgazdasági művelésre alkalmassá válik, ám utána számolva kiderült, hogy a szükséges infrastruktúra megteremtése túl költséges, ráadásul eközben a déli területeken az elsivatagosodás valódi veszély, ami szűkítheti a mezőgazdasági területeket. A déli problémák ráadásul a közép-ázsiai területeken élelmezési gondokkal, a kivándorlás, azaz az ország más területein a bevándorlás erősödésével járhatnak.

Nagy baj lehet

Az emelkedő élelmiszerárak már ma is problémát jelentenek, ám ezek sokkal súlyosabbá válhatnak. Emellett erősíthetik az élelmiszerimport kényszerét, ami már nemzetbiztonsági kérdés, és Putyin ezt biztosan el akarja kerülni.

Végül de nem utolsósorban az utolsó forrás, ami az államfőt a klímaváltozással kapcsolatos szkeptikus álláspontja megváltoztatására késztethette, az oligarchák nyomásgyakorlása. Köztük például Anatolij Csubajsz, az elnök fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tanácsadója vagy German Gref, a Szberbank vezére láthatta át, hogy a zöld átállás zsíros üzleti lehetőségeket rejt magában, amelyeket kár lenne kihagyni. Ezek egyszerre szolgálhatnák a nemzet javát és a saját zsebüket – mondhatni egy win-win szituációban.

A politikai, katonai, gazdasági racionalitások összefonódása, úgy tűnik, elég meggyőző volt ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin klímaszkeptikusból klímavédővé váljon. Ez minden bizonnyal praktikus döntés a részéről, a kérdés csak az, hogy a hatalom megtartásának szempontja nem kerül-e szembe a klíma védelmével.