Az elmúlt napok összecsapásai után a szakértők attól tartanak, hogy az év eleje óta csak parázsló ukrán konfliktus újra lángba boríthatja az ország délkeleti részét - kezdi háttérelemzését a Financial Times. Az oroszbarát szeparatisták, akik megszállva tartják az orosz határ közelében lévő területet, július óta újabb és újabb támadásokkal, ágyúzással zaklatják a környék lakosságát és a kijevi kormány kimerült csapatait.

Az akciók ugyan nem utalnak arra, hogy az oroszbarát lázadók - a februári minszki fegyverszünet felrúgásával - átfogó offenzívára készülnének, ám eléggé aggasztóak. A helyi ukrán parancsnokok persze csak azt látják, hogy a szeparatisták mindennel lőnek rájuk, amijük csak van, amivel máris megsértik az egyezményt, nyugati diplomaták azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az oroszbarát erők irányítása valójában Moszkva kezében van.

Ravasz, mint a róka

Vlagyimir Putyin orosz államfő eddig meglehetős ügyességet mutatott abban, hogy kezében tartsa a kezdeményezést az ukrán válság eseményeiben és nem egyszer meglepte ellenfeleit. Egyes szakértők szerint az elmúlt hetek támadásai egy terv részei, amely célja a minszki egyezmény végrehajtásának kikényszerítése, miután a Kreml azt hiszi, hogy a kijevi vezetés a saját érdekei szerint el akarja torzítani a megállapodást.

A harcok kiújulásában semmi új nincs, az oroszok éppen azt a módszert használják, amit korábban sikerrel alkalmaztak - magyarázza Igor Sutyagin, a brit RUSI független védelmi kutatóintézet munkatársa. Például, amikor a német kancellár és a francia elnök januárban visszautasította, hogy a kazah fővárosba utazzon a békéről tárgyalni, a lázadók megtámadták Debalcevét. Hogy, hogy nem, egy hónapra rá megkezdődtek a minszki tárgyalások.

Most, hogy látszanak a megállapodás nyomán elért eredmények, Oroszország új tárgyalásokat akar, amit a humanitárius válság elmélyítésével kényszeríthet ki. Moszkva számára a katonai erő alkalmazása része a diplomáciai alkudozásnak - véli a szakértő. Abban viszont mások is egyetértenek vele, hogy a mostanra kialakult státus quo elfogadhatatlan az orosz vezetésnek.

Nem tetszik nekik

A Donyeck és Luhanszk környezetében elfoglalt ukrán területek nem alkotnak gazdaságilag egységes, működőképes térséget, ami azt jelenti, hogy Moszkva folyamatos anyagi támogatására szorulnak. Ha a mostanra kialakult patthelyzet sokáig fennmarad, az súlyos terheket róhat az orosz költségvetésre.

Megdőlt az az elképzelés is, amely szerint e területek Ukrajnán belül félautonóm régiókká alakultak volna, amelyeken keresztül a Kreml beleszólhatott volna az ukrán belpolitikába. Moszkva azt remélte, hogy a minszki megállapodás ezzel az eredménnyel járhat, mivel a szerződés kötelezte a kijevi kormányt és parlamentet Ukrajna föderatív állammá alakítására. Ehelyett az ukrán vezetés úgy értelmezi ezt a passzust, hogy izolálja az oroszbarát ellenőrzés alatt lévő területeket.

Rugalmas visszavonulás

A legtöbb nyugati diplomata ebben a helyzetben úgy látja, hogy Moszkva enyhíteni akarja a konfliktus, hogy cserébe gyengüljenek a vele szembeni nyugati gazdasági szankciók. Más szóval levegőhöz akar jutni. Az orosz vezetést erre ösztönzi az is, hogy az ukrán hadsereg alaposan megerősítette pozícióit az elszakadt területek körül.

Különösen igaz ez Mariupol kikötővárosára, a szeparatisták első számú célpontjára. A lázadók egyik vezetője elismerte, hogy ma már olyan erőket kellene bevetniük a település elfoglalására, ami kérdésessé teszi, hogy megérné-e ez az erőfeszítést. Ráadásul az EU automatikusan érvénybe lépő Moszkva-ellenes szankciókat helyezett kilátásba Mariupol eleste esetére.

Passzírozni, passzírozni!

Putyin nem akar kiterjedt háborút, ami a részben újabb nyugati ellenlépésekhez vezetne, részben egyesítené vele szemben az ukrán társadalmat - mondja Olekszij Haran, ukrán politológus professzor. A szankciók enyhítésére törekszik, miközben egy lépéssel tovább lép. A minszki egyezmény segítségével legitimálni akarja a lázadók helyzetét Délkelet-Ukrajnában, miközben a terület helyreállításának költségét Kijevre és a Nyugatra terhelné.

Sutyagin kiegészíti ezt a megjegyzést az orosz taktika leírásával. Oroszország meglehetősen sikeres volt a leszalámizásban például a Grúziáról leválasztott területek esetén. Csak annyit kell tennie, hogy szépen lassan növeli a nyomást. Előrehalad egy kilométert vagy háromszáz métert, ami nem egy döntő területszerzés, de újabb résszel gyarapítja az ellenőrzése alatt lévő területeket, és eközben nem vált ki komoly választ Moszkva nyugati ellenfeleiből.

Rendben van, Mariupol kikerült a célkeresztből, ám megjelentek helyette ás városok. Például Avdijka, ahol jelentős kokszgyártó üzem működik. Ez látja el fűtőanyaggal Mariupol acélgyárait. Ugyanez a helyzet egy másik kisvárossal, amely környék áramellátását biztosító erőművel rendelkezik. A lázadóknak stratégiai jelentőséggel bírnak ezek a települések, ugyanakkor vélhetően kicsik ahhoz, hogy elfoglalásuk újabb nyugati választ váltson ki.