Amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő arról beszélt, hogy a 20. század legnagyobb katasztrófája a Szovjetunió szétesése volt, lehet, hogy a régi görög értelmében használta ezt a szót. Az ókori tragédiákban a katasztrófa a színjáték negatív lezárása volt, amelyben a körülmények felülírták a szereplők eredeti szándékait.

Ekkor még a szörnyű következmények, amelyek később társultak a katasztrófa jelentéséhez, nem voltak részei a szó üzenetének - kezdi elemzését a bne IntelliNews régiós hírportálon Tom Adshead, a Macro-Advisory tanácsadó cég kutatási igazgatója.

Kapcsolódó

Hosszú hallgatás

Ha így nézzük, akkor nem a nagy baj a lényeg, hanem az, hogy a Szovjetunióban integrálódott országok helyzete egy csapásra, gyökeresen átalakult. Az integráció helyét az egyéni útkeresés vette át, ami az Oroszországon kívüli volt szovjet tagállamokat nehéz helyzetbe hozta. Nem véletlen, hogy Nurszultan Nazarbajev kazah elnök már 1994-ben javaslatot tett az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU) létrehozására.

Az oroszok sokat beszéltek erről a következő évtizedekben, de a szócséplésen kívül semmit érdemit nem tettek a megvalósítása érdekében. Éppen elég belső problémájuk volt, nem akarták ezeket tetézni azzal, hogy még szomszédaikét is magukra veszik.

Aztán 2014-ben összehozták az EEU-t megalapító szerződést az első három tagországgal: Fehéroroszországgal, Oroszországgal és Kazahsztánnal. Még ebben az évben csatlakozott Kirgizisztán és Örményország. A külső megfigyelők, például uniós tisztviselők Putyin megjegyzését felidézve úgy vélik, hogy ezzel megtették az első lépést a Szovjetunió feltámasztása felé.

Á, nem erről van szó

Csakhogy az ok, ami miatt két évtizedig halogatták ezt a lépést, nem változott - hívja fel a figyelmet a cikk szerzője. Az oroszok annak idején a Szovjetunión belül óriási erőforrásokat csoportosítottak át maguktól a többi tagköztársaságnak. Ezeket meg akarták tartani maguknak, eszük ágában sem volt osztozni rajtuk.

Putyin nagyon durván adott hangot ennek a gondolkodásnak, amikor egy nyugati üzletember megkérdezte tőle: vajon Oroszország be akarja-e kebelezni Nyugat-Ukrajnát. A válasz így hangzott: Tényleg azt hiszi, hogy szükségem lenne további hétmillió nyugdíjasra? Ez mutatja, hogy valami más van a háttérben, amiért megéri az oroszoknak vállalni az EEU-val járó költségeket.

A nagy kínai terv

A valódi ok, hogy a nagy kínai terv, az új selyemút létrehozása. Peking át akarja szabni a világgazdaság térképét azzal, hogy kiépíti árui exportálásának szárazföldi útvonalát Európába és Afrikába. Ha ez megvalósul, sehol a világon nem lesz értelme létrehozni azt a feldolgozóipart, amely az elmúlt évtizedekben Kínában létrejött, mert a kínai áruk gyorsan, több útvonalon élérhetik a legnagyobb felvevőpiacokat.

Az oroszok rájöttek, hogy ebben az új gazdasági világrendben végképp a nyersanyagok és energiahordozók szállítójának szerepét oszthatják rájuk, ha nem tesznek ez ellen semmit. Valaki - feltehetően Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes - 2011-2012 táján ránézett térképre és rájött milyen következményekkel jár a selyemút kiépítése Oroszország és Kína gazdasági jövője szempontjából.

Elegáns megoldás

Ezt követően egy elegáns húzással beléptek a selyemútra. Elővették az EEU-val kapcsolatos kazah javaslatot, amelynek segítségével Moszkva egy csapásra helyet kapott a selyemút kiépítéséről folyó tárgyalásokon, hiszen az útvonal egyszerűen nem kerülheti el Közép-Ázsiát.

Kihasználták, hogy Kazahsztánnak szüksége van az oroszokra ahhoz, hogy elkerülje Mongólia sorsát, amely teljesen függővé vált Kínától. Az országnak kétszeresen jól jön az EEU: egyrészt közvetlenül bejut az orosz piacra, másrészt kevésbé alárendelt szerepben tárgyalhat Kínával. Moszkva eközben bevonta a buliba Fehéroroszországot, amely közvetlen szárazföldi határt biztosít az EEU-nak az EU-val.

Fals matek

Akik nem osztják az előbbi analízist, sokszor azzal érvelnek, hogy Kínának soha nem fogja megérni szárazföldön szállítani az áruit nyugat felé, mert a tengeri útvonal sokkal olcsóbb. A selyemút stratégiai projekt: megszabadítja a kínai exportőröket attól a gondtól, hogy csak egy szállítási útvonaluk van, mégpedig a Dél-kínai-tengeren át, amelynek partjain Kínát esetleg gyanakodva figyelő országok lehetnek.

A matek úgy hangzik, hogy egy tonna áru szállítása Kínából Európába tengeren 500 dollárba kerül, míg Oroszországon át vasúton 1500-ba. Csakhogy ezek a számok elavultak: az olajáresés és a rubel gyengülése előtti időszak költségeit tükrözik - állítja a Macro-Advisory szakértője. Ma már egy konténer elszállítása nagyjából ugyanannyiba kerül mindkét útvonalon.

A szárazföldi csatornát szűkös áteresztőképessége korlátozza: tizedannyi áru fér át ezen, mint a tengeri útvonalon. Ezért vélhetően olyasmi - divatáru - halad majd ezen, amit nem szerencsés hónapokon át utaztatni a tengeren. A kínai ruhagyártók így fel tudják majd venni a versenyt a dél-európai cégekkel, mert képesek lesznek követni a gyorsan változó a divatszezonokat.