Bármit kíván is üzenni a világnak az orosz vezetés a május 9-ei győzelmi napi katonai parádékkal, Vlagyimir Putyin államfő az Ukrajna ellen indított inváziójával olyan helyzetbe keveredett, amelyből nem kerülhet ki győztesként. Csak az a kérdés, hogyan veszít – állítja Michael Clarke biztonságpolitikai szakértő, a londoni King's College vendég professzora, akinek cikke a BBC-n jelent meg. Oroszország ezt a háborút semmilyen értelemben nem nyerheti meg, mert ez egészen más, mint azok a fegyveres konfliktusok, amelyeket 2008 óta vívott.

Oroszország a Georgiával (Grúziával) szemben 2008-ban vívott villámháború óta mindig ugyanazt a sikeres receptet alkalmazta. Kis létszámú elitcsapatokkal, zsoldosokkal, a helyi milíciával összefogva vett részt az összecsapásokban, amelyekhez az abszolút fölényben lévő légierő adott támogatást. Ez a módszer garantálta a sikert Georgiában, Nagorno-Karabahban, Szíriában, Líbiában, Maliban és 2014-ben Ukrajnában kétszer, a Krím annektálásában és az oroszbarát szeparatisták támogatásában, akik elfoglalták az ország délkeleti csücskét.

Kapcsolódó

Az oroszok mindegyik konfliktusban gyorsan, kíméletlenül cselekedtek, nem hagyva időt a nyugati világnak, hogy az utólag bevezetett korlátozott szankciókon túl bárhogy reagáljon. Putyin minden esetben kész tények elé állította a világot. A február végén elindított Ukrajna elleni invázióval ugyanezzel próbálkozott az eddigieknél jóval nagyobb léptékben. Le akarta cserélni egy 40 milliós ország kormányát és fegyverletételre akarta kényszeríteni a hadseregét Európa második legnagyobb területű országában 72 óra alatt. Ezzel elképesztő kockázatot vállalt, amit az első kritikus héten elbukott – véli a brit katonai szakértő.

A és B terv

Az A terv az volt, hogy megbuktatják a kijevi kormányt, mielőtt Volodimir Zelenszkij államfő és a külvilág magához tér az invázió keltette meglepetésből és bármit reagálni tud. Miután ez nem jött össze elindították a B tervet, egyfajta manőverező támadást az ukrán főváros és más ukrajnai városok ellen, amelyekkel felőrölhetik a védekezők ellenállását, miközben Kijevet azzal fenyegetik, hogy vagy kapitulál, vagy rommá lövik.

Ez se jött össze, a nagyobb városok közül csak Herszont tudták megszerezni, amely azóta is ellenáll annak, hogy orosz közigazgatást vezessenek be. Az Ukrajnában bevetett orosz haderő túl kicsi volt ahhoz, hogy dominanciát szerezzen egy ekkora ország felett, amit azzal tetézett, hogy rossz teljesítményt nyújtott. Részben azért, mert gyenge volt a vezetése, részben azért, mert szétszóródott négy egymástól elszigetelt frontszakaszon, miközben nem rendelték egyetlen főparancsnok alá.

C terv

És ez az erő egy elszánt, jól felkészült védekező ukrán hadsereggel került szembe, amely a „dinamikus védekezés” klasszikus módszerével megfékezte a támadók előrenyomulását. Ez a módszer azt jelenti, hogy nem tartanak valamilyen stabil frontvonalat, hanem a gyenge pontjain csapnak le a támadókra. Az orosz vezetés végül A és B terv kudarca után áttért a C tervre, azaz arra, hogy a hadsereg visszavonul Kijevtől, és minden erejét a donbaszi régió, illetve Ukrajna déli részének - akár Odesszát is beleértve - elfoglalására koncentrálja. Ezzel elvághatják az országot a tengerpartjától.

Az orosz erők igyekeznek bekeríteni az ukránok úgynevezett egyesített műveleti erőit, ami az ukrán hadsereg nagyjából 40 százalékát képviseli. Ez „ásta be magát” már korábban az oroszbarát szakadár területekkel szemben. Ezzel a háború új szakasza kezdődött: ahogy az idő javul a harckocsik és a gépesített gyalogság a védelmet lerombolni hivatott tüzérségi előkészítés nyomán előrenyomulhat, hogy elérje az említett területszerzési célokat.

További forgatókönyvek

A brit katonai szakértő szerint az ukrán egyesített műveleti erőknek sikerült megakadályozniuk, hogy az orosz hadsereg áttörést érjen el, amivel értékes időt nyert a fegyverkezésre. Most a felek a „vasak harcát” vívják, azaz igyekeznek felhalmozni azt a nehézfegyverzetet, amire a további összecsapások megvívásához szükségük van. Akárhogy is alakul azonban a helyzet Donbaszban, Putyin csak vesztesként kerülhet ki belőle.

Ha az őszig elnyúló állóháború alakul ki, akkor nem tud mást felmutatni az orosz társadalomnak, mint veszteségeket és szenvedést. Ha a hadiszerencse az orosz hadsereg mellé szegődik, és elfoglalják Donbasz egész területét, illetve a déli országrészt, akkor abba a problémába ütköznek bele, hogy meghatározatlanul hosszú ideig meg kell tartaniuk ezeket a területeket, miközben sok millió ott élő ukrán a pokolba kívánja őket.

Más szóval bármilyen orosz katonai siker végeláthatatlan lázadást vált ki, minél mélyebbre jutnak területileg, annál erősebbet. Így vagy úgy Oroszországnak várhatóan a lakossággal és az ukrán hadsereggel szemben egyszerre folyamatosan harcolnia kell, miközben a kijevi vezetés nem adja fel a követelését, hogy a béke feltétele az oroszok kivonulása minden február 24-e után megszállt területről.

Sötét alagút

Eközben a nyugati országok folytatják Ukrajna ellátását pénzzel és fegyverrel, és tartják a szankciókat. Ahogy Európa energiafüggősége enyhül Oroszországgal szemben, úgy tudja egyre kisebb saját gazdasági kár árán fenntartani a gazdasági embargót. Eközben Putyinnak nem lesz menekülő útvonala, még az is előfordulhat, hogy háborús bűnökkel vádolva bíróság elé idézik.

Erre utal, hogy mintegy előremenekülve az orosz propagandában a második világháborúra utalva elkezdenek a második nagy honvédő háborúról beszélni, amelyet Európa Oroszországon kívüli részével és az USA-val szemben vívnak. Vlagyimir Putyin ezzel azt vetítheti az orosz nép elé, hogy ha megnyerték az első nagy honvédő háborút, akkor ezt is meg fogják nyerni. Ő már látja annak a hosszú, sötét alagútnak a végén a fényt, amelybe belerángatta szerencsétlen országát.