A kínai politikai vezetők a múlt héten megállapodtak arról, hogy jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékára emelik a költségvetési hiányt, ami rekord, a legmagasabb szint, miközben fenntartják az 5 százalék körüli gazdasági növekedési célt – írja a Reuters két, az ügyben jártas forrásra hivatkozva.
Az új hiánycél a GDP 3 százalékát kitevő kezdeti 2024-es tervhez képest jelentősen eltér. Ugyanakkor összhangban van a vezető tisztviselők alkotta Politikai Bizottság decemberi ülése és a múlt heti CEWC után felvázolt „proaktívabb” fiskális politikával. A kitűzött célokról ugyan megállapodtak, de hivatalosan még nem jelentették be azokat.
A GDP további egy százalékpontja mintegy 1,3 billió jüant, átszámítva 179,4 milliárd dollárt, avagy 69,8 ezermilliárd forintot jelent a kiadási oldalon.
A további ösztönzést költségvetésen kívüli speciális kötvények kibocsátásával fogják finanszírozni – állítja a névtelenséget kérő két forrás, akik nincsenek felhatalmazva sajtónyilatkozatra.
Ezeket a célokat általában csak a márciusi parlamenti ülésen jelentik be hivatalosan. A törvényhozási időszak előtt tehát még változtathatnak rajtuk – emlékeztet a lap.
Felidézik, a jövő évre tervezett erősebb fiskális impulzus részét képezi annak a kínai előkészületnek, amellyel ellensúlyozni kívánják az amerikai vámok várható növekedésének hatását a kínai importra, amikor Donald Trump megválasztott amerikai elnökként 2025 januárjában visszatér a Fehér Házba. A republikánus politikus vámháborút lengetett be kampányígéreteiben az Egyesült Államok és Kína viszonylatában.
A két forrás ezzel párhuzamosan azt is elárulta, hogy
a Hszi Csin-Ping vezette ország változatlanul kitart az 5 százalék körüli jövő évi GDP-növekedési célja mellett.
A Morgan Stanley a Reuters jelentésére hivatkozva közölte, hogy a költségvetésen kívüli kötvények kvótájának szerény bővülésére számít, ami a hivatalos hiány bővülésével együtt mintegy 2 billió jüan megnövekedett fiskális expanzióhoz vezethet.
Az 5 százalékos GDP-cél nem jelent agresszív és kiegyensúlyozott ösztönzést. Úgy gondoljuk, hogy a magas növekedési cél irányt mutat a várakozásoknak és növeli a bizalmat, nem pedig kötelező érvényű kényszer
– áll a pénzintézet közleményében.
A lap a múlt hónapban arról számolt be, a kínai kormányzat tanácsadói azt javasolták Pekingnek, hogy ne csökkentse növekedési célját.
Újabb csúcson Kína, készíthetik a zsebkendőt Trumpék
Novemberben havi és éves szinten egyaránt javult Peking külkereskedelmi egyenlege, közel 35 milliárd dolláros többlettel zárta a hónapot az Egyesült Államokkal szemben. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
![Ennyit keresnek az állatorvosok – videó](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202311/orig/image1701163493.jpg/240/?v=2024012201)
Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
![Ennyit tud utazásra költeni a magyar](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739010182.jpg/240/?v=2024012201)
Ennyit tud utazásra költeni a magyar
![Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202310/orig/image1697571802.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról
![Top 10-ben az orvosi képzés, a bértábla sem veti vissza a hallgatókat – Videó](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202411/orig/image1732816962.jpg/240/?v=2024012201)
Top 10-ben az orvosi képzés, a bértábla sem veti vissza a hallgatókat – Videó
![Új szemszögből mérték, hogy mennyi alkoholista lehet hazánkban](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1738758512.jpg/240/?v=2024012201)
Új szemszögből mérték, hogy mennyi alkoholista lehet hazánkban
![Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202301/orig/image1674901463.jpg/240/?v=2024012201)
Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek
![500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1738749775.jpg/240/?v=2024012201)
500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
![Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdőmérnöki diplomával](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737314525.jpg/240/?v=2024012201)
Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdőmérnöki diplomával
![Sokkoló csökkenés az állami férőhelyekben: így reagáltak az egyetemek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737926547.jpg/240/?v=2024012201)
Sokkoló csökkenés az állami férőhelyekben: így reagáltak az egyetemek
![](https://kep.index.hu/1/0/6055/60554/605544/60554439_4478405_68c6b7dcd8c0d6e7effe40e3c8b9179c_wm.jpg)