Argentína örökös gazdasági válságának újabb alfejezete kezdődött azzal, hogy lemondott Martín Guzmán pénzügyminiszter, tovább idegesítve az országban bármilyen gazdasági érdekeltséggel vagy hitellel jelen lévő befektetőket, amelyek eddig sem voltak nyugodtak látva a vágtató inflációt és a költségvetés ramaty helyzetét – derül ki a Financial Times cikkéből. Guzmán vezette a kormány képviseletében az IMF-fel és az ország magánhitelezőivel folytatott tárgyalásokat a törlesztés feltételeiről, távozása azt mutatja, hogy a kormányban és a kormánypártban azok győztek kik szerint túl sokat engedett.

Pénzügyminisztere bukása Alberto Fernández államfőre is komoly csapást mér, miközben a 70 százalékra ugrott infláció miatt népszerűségi mutatói a béka feneke alatt vannak. Guzmánt az országot vezető peronista koalíció radikális szárnya támadta, amelynek élén Christina Fernández de Kirchner alelnök (csak névrokona az elnöknek) áll. Korábban ő vezette Argentínát, és ezt a megbízást újra elvállalná. (Az argentin peronista politikai irányzat hasonlóan a jelenlegi magyar szisztémához a nemzeti és a szocialista elemeket ötvözi, azzal a különbséggel, hogy 70-80 éves története során uniós ingyen pénz híján hitelekből kellett finanszíroznia intézkedéseit, amikor hatalmon volt – a szerk.)

Adósságátrendezés

Az alelnök neve után Kirchneristasnak nevezett csoport folyamatosan bírálta az előző kormány által felvett 44 milliárd dolláros IMF-hitel átalakítását, amit Guzmán kialkudott a Valutalappal. Szerintük ez a pénz amint megérkezett, azonnal távozott is az országból, miután a nemzetközi vállalatok finanszírozására fordították, tehát nem a gazdaság talpra állítását szolgálta. Eközben azt követelték a kormánytól, hogy növelje az állami beavatkozást az infláció megfékezésére és – kerül, amibe kerül - a szegénység mérséklésére.

A szakértők figyelmét nem kerülte el, hogy miközben Guzmán megírta hétoldalas lemondó levelét, Kirchner egy Juan Domingo Perón tiszteletére tartott megemlékezésen szólalt fel, amelyen arról beszélt, hogy Perón az emberek megsegítésére használta hatalmát. (Hogy jóléti programjai ellenére miért bukott meg, azt bizonyára nem részletezte.) Az alelnök asszony tagadta, hogy a költségvetési hiány okozná az inflációt és felvetette, hogy Argentínának be kellene vezetni a minden polgárának havi apanázst biztosító állampolgári alapjövedelmet (bizonyára mint unortodox közgazdasági kompozíciót).

Jó vagy nem jó?

Guzmán szerint az IMF-fel kötött megállapodása lehetővé tette, hogy a kormány reálértékben is fokozatosan emelje kiadásait (a külső megfigyelők egy része talán éppen ezért vádolhatta az Valutaalapot azzal, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánt az argentin kormánnyal), ám Kirchner nem értett vele egyet. Elsősorban azt utasította el, hogy mérsékeljék az energiakiadások állami támogatását, azaz a magyarországi rezsicsökkentés ottani megfelelőjét.

A kormányon belüli nyílt megosztottság felveti a kérdést, hogy mi lesz az IMF-program jövője. A befektetők kétlik, hogy a megosztott és népszerűtlen kormány, amelyre 2023-ban választások várnak, fenn fogja tartani a tárgyalási folyamatot a Valutaalappal, továbbá a populista irányzat sikere nyomán ár-bér inflációs spirál kialakulásától tartanak.

Sok-sok probléma

Nicolás Dujovne, a korábbi jobb-közép kormány pénzügyminisztere szerint nem is politikai belharc a legnagyobb gond, hanem a magas költségvetési hiány, a pénzkibocsátás felpörgése és az ország iránti piaci bizalom elvesztése. A Kirchneristas blokk vádjai ellenére valójában Guzmán alatt sem folytattak fegyelmezett költségvetést, a pénzügyminiszter nem hajtotta végre azokat a kiigazításokat, amelyekkel visszanyerhette volna a piac bizalmát.

A Citibank elemzői már az 1980-as évek inflációs spiráljának visszatérését vizionálják, Alberto Ramos, a Goldman Sachs Latin-Amerika-szakértője úgy véli, hogy a jelenlegi kormány politikai hitelességének romlásával arányosan erodálódik majd szakpolitikai teljesítménye.

Ezt látszik igazolni az argentin állampapírok értékének hanyatlása: immáron egy dollárnyi papírt csak 20 centért lehet eladni, továbbá a nemzeti valutára nehezedő leértékelési nyomás, amit nem fékez meg az átváltás korlátozása. Eközben az importért egyre több valutát kell fizetni, ami felemészti a valutatartalékokat. Az év első öt hónapjában 205 százalékkal drágult Argentína energiaimportja az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest.