Az uniós tagállamok vezetői által elfogadott zárónyilatkozat megerősíti, hogy Ukrajna katonai és pénzügyi támogatása prioritás marad az Európai Unió számára – jelentette ki az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben.
Charles Michel a kétnapos EU-csúcsot követően hangsúlyozta: Ukrajna támogatása érdekében meg kell teremteni a jogi lehetőségét annak, hogy az európai bankokban befagyasztott orosz vagyont finanszírozásra és újjáépítésére lehessen fordítani.
Az Európai Tanács ülésén ugyanis a 2021-2027-es költségvetés módosítása és Ukrajna támogatása volt a fő téma. Mint kiderült, az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács bővítené az unió 2021-2027-es költségvetését, a kiegészítés nagy részét, a mintegy 75 milliárd euróból 50 milliárdot Ukrajna támogatására fordítaná 2027-ig.
A módosítást Magyarország és Szlovákia is blokkolja: Orbán Viktor Magyarország zárolt forrásainak feloldását szorgalmazza és az is kiderült már, hogy Robert Fico mit akar cserébe.
Szlovákia frissen megválasztott kormányfője lemondása óta először vett részt a tanácskozáson. A választási kampányban hangoztatott álláspontnak megfelelően ellenezte a javaslatot, azonban mégsem zárkózott el teljesen Kijev támogatásától, igaz, alaposan megkéri az árát – írta a parameter.sk.
A Szlovákiának 400 millió eurós extra terhet jelentő költségvetés-módosítást a következő feltételekkel támogatná:
- nem fogadna el olyan javaslatot, ami a szlovák gazdálkodók támogatásának és a kohéziós forrásoknak a csökkentésével járna.
- Az extra forrásokat az EU versenyképességének javítására és a migráció megállítására kell fordítani.
- valamint az Ukrajnának szánt összeget olyan garanciákhoz kötné, hogy a pénzt nem sikkasztják el, egy részét pedig a szlovák-ukrán határ menti szlovákiai infrastruktúra fejlesztésére fordítanák.
A Politico információi szerint a módosítást legkésőbb a decemberi csúcstalálkozón kellene elfogadni.
Bajkeverők
„Szlovákiának alig van befolyása. Szükségük van a kohéziós alapokra és az EU jóindulatára, nem igazán engedhetik meg maguknak, hogy bajkeverők legyenek Brüsszelben. Ami sokkal fontosabb Orbán számára, az Lengyelország elvesztése, aki a szövetségese volt jogállamisági kérdésekben, nekik a méretük miatt valódi befolyásuk van” – nyilatkozta egy uniós tisztviselő a portálnak.
A cikk a magyar miniszterelnök „rombolóképességeit” is fejtegeti, megemlítve az indokok között, ahogyan az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat késleltetni próbálta.
Az unió diplomatái azt is fejtegetik a cikkben, hogy a nyugati hatalmak vajon miért osztanak meg továbbra is érzékeny információkat Magyarországgal, ha vezetőjének lojalitása elsősorban Oroszországhoz fűződik.
Luxemburgi kormányfő: Nem lehetünk Orbán Viktor túszai
Xavier Bettel leköszönő miniszterelnök szerint Magyarországnak nem lenne szabad azt mondania: ha pénzt szántok Ukrajnának, akkor mi is pénzt akarunk. Közben Orbán Viktor az EU-csúcs második napján kijelentette, várják az ukrán delegációt, hogy tárgyalni tudjanak a Kijevnek szánt támogatásról. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!