Éveken át akadályozták a vérből és vérplazmából készült gyógyszerek bejutását a romániai piacra azok a kartellező gyógyszergyártók, amelyeket elmeszelt a romániai versenyhatóság - derül ki a Maszol tudósításából. Mintegy 71 millió euró értékű bírságot szabtak ki öt gyógyszergyártóra és egy ágazati szervezetre, a belga PPTA-ra.
A versenyhivatal tájékoztatása szerint a bírságokkal egy 2018-ban kezdődött vizsgálat zárult le. Ennek eredményeként megállapították, hogy 2015 és 2018 között az említett cégek közös stratégiát alkalmaztak annak érdekében, hogy kikényszerítsék az úgynevezett clawback-adó felfüggesztését a vérből vagy vérplazmából készült gyógyszerek esetében. Hogy ezt elérjék, korlátozták és akadályozták, hogy az immunoglobulin eljusson a romániai piacra.
Kapcsolódó
A plazmaproteines gyógyszerek gyártóinak szövetségeként a PPTA elősegítette ezt a törvénytelen kereskedelmi gyakorlatot, sőt, maga is részt vett ezekben, túllépve a kompetenciáját, megpróbálva befolyásolni egy ország adópolitikáját. A súlyos betegségek kezelésére használt immunoglobulin hiánya veszélyeztette sok páciens életét, és végül a kormány kénytelen volt aktiválni az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusát.
A clawback-adó egy többletadó, melyet a gyógyszergyártóknak az eladásaik után kell fizetniük. A befizetendő összeg kiszámításakor az adott cég piaci részesedését is figyelembe veszik.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
