A magyar kormány azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: a parlament döntése érvénytelen, pontosabban, nem volt meg a kellő számú "igen" szavazat az állásfoglalás elfogadásához - olvasható a portálon.
A nagy vitákat kiváltó Sargentini-jelentésben 2018. szeptember 12-én az EP felszólította a tagállamokat tömörítő Tanácsot, hogy mivel Magyarországon az uniós alapértékek rendszerszintű veszélynek vannak kitéve, ezért a tagállamok folytassák le a 7-es cikkely szerinti eljárást. Ennek nyomán az Európai Unió Tanácsában már több meghallgatást is tartottak, de semmiféle döntés nem született még sem az eljárás folytatásáról, sem a lezárásáról.
A jelentés elfogadásához az Európai Parlament kétharmados támogatására volt szükség: az EP szerint ezt elérték, a magyar kormány szerint nem. A 693 szavazó képviselő közöl 448 igennel, 197 nemmel szavazott, 48-an tartózkodtak. Az EP által hivatkozott eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat ebben az esetben nem kell figyelembe venni, ezért 376 szavazat jelenti a kétharmados többséget. A magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt 462 igen-re lett volna szükség, ezért nem volt meg a kellő támogatás az elfogadáshoz.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nem bánja Orbán Viktor, hogy nélküle tanácskozik a tettrekészek koalíciója
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
