A Bundestag pénteken bizalmat szavazott Schröder kancellárnak. A háború utáni német történelemben negyedszer került sor bizalmi szavazásra, amit Schröder maga kért, miután a kisebbik koalíciós párt, a zöldek több képviselője ellenezte, hogy megadják a katonai támogatást Afganisztánban az Egyesült Államoknak. Végül azonban a zöldek többsége visszariadt attól, hogy megbuktassa saját kormányát, és Schröder mellett szavazott, A kancellár mindazonáltal a minimálisan szükségesnél csak kettővel kapott több voksot, ami elemzők szerint azt mutatja, hogy továbbra is ingatag az SDP-Zöld koalíció. A Bundestag költségvetési bizottsága ugyancsak tegnap jóváhagyta a kormány jövő évi költségvetési tervezetét, miután a kormánykoalíció képviselői megegyeztek, hogy a nettó hitelfelvételt 2002-ben 21,1 milliárd euróra korlátozzák. Ezt az tette lehetővé, hogy a privatizációs bevételek várható összegét 2,6 milliárd euróval megemelték, hogy kiegyenlítsék a körülbelül ennyire prognosztizált adóbevétel-csökkenést. Így az eredetileg tervezett 5,15 milliárdos bevétel 7,75 milliárdra emelkedett. Az extra bevételből 750 milliót várnak az állami tulajdonban levő Deutsche Ausgleichsbank eladásából, a többit a 69 százalékban állami Deutsche Post és a 43 százalékban állami Deutsche Telekom AG részvényei egy részének tőzsdei értékesítéséből (bár erre a tőzsde gyengélkedése miatt valószínűleg nem kerül sor), illetve a korábbi privatizációs bevételek hasznából fedezik. A büdzsé összegét a honatyák 300 millióval, 247,5 milliárd euróra csökkentették, mintegy demonstrálva: a gazdaság lassulása és az adóbevételek ezzel járó visszaesése, valamint a munkanélküliség többletkiadásokat okozó növekedése ellenére folytatják az eddigi költségvetési politikát.