A Seychelle-szigetek eseményeit komolyan figyelik a világ egészségügyi szakértői, mivel az ország vezeti a világranglistát a koronavírus-elleni védőoltások beadását tekintve: a teljeskörűen beoltottak aránya a társadalmon belül 60,2 százalékot tesz ki. Azonban most éppen emiatt gondterheltek a járványügyi szakemberek, a 115 szigetből álló országban újra felgyorsult a járvány terjedése és az adatok alapján sokan vannak, akik már a második dózist is megkapták az oltásból.
Az Egészségügyi Világszervezet kedden jelentette be, hogy felülvizsgálja az Indiai-óceán közepén fekvő Seychelle-szigetekről származó koronavírus-adatokat, miután az egészségügyi minisztérium közölte: a május 8-ig tartó héten a Covid-19-re pozitívan tesztelt személyek több mint egyharmada már be volt oltva teljesen.
A helyi egészségügyi minisztérium frissen közölt adatai szerint az összes pozitív eset 63 százaléka vagy nem volt beoltva, vagy csak egy adagot kapott az oltásból.
Miközben 37 százalékuk legalább két dózist kapott a Magyarországon is használt kínai Sinopharm-vakcinákból, vagy az itthon szintén alkalmazott AstraZeneca indiai generikumából, a Covishieldből.
Hétfőn a Seychelle-szigeteki egészségügyi minisztérium az esetek számának meredek emelkedéséről számolt be. Az április 30-án jelentett 120 új fertőzött helyett egy héttel később - május 7-én és május 8-án - napi több mint 300 esetet regisztráltak. Jó hír, hogy a kórházi kezelést igénylő betegek 80 százaléka nem volt beoltva, és általában társbetegségben szenvedő emberek voltak. Az intenzív ellátást igénylő kritikus és súlyos esetek "majdnem mindegyike" szintén nem volt beoltva. A mai napig a Covid-19-ben elhunyt betegek közül egyiket sem oltották be teljes mértékben - áll a közleményben a CNBC szerint.
Mint azt a szakemberek sokszor elmondták, az oltás önmagában nem garancia arra, hogy valaki ne kapja el a betegséget, de hatékony védettséget jelent a kórházba kerüléstől, a súlyosabb lefolyású Covid-19 betegségtől, vagy a haláltól. Egyelőre a Seychelle-szigeteken nem tapasztaltak ezzel szembe menő trendet.
Viszont az kérdéses még, hogy az új, papíron teljesen beoltott fertőzöttek melyik vakcinát kapták. Összesen annyit tudni, hogy az összes beadott második vakcina 57 százaléka Sinopharm volt, 43 százalék pedig a Covishieldet kapta. Vélhetően mindkét csoport elkapta a betegséget az oltás után.
Arra sincs egyelőre magyarázat, hogy mi állhat a fertőzés gyors terjedésének hátterében. Egyes szakértők azt találgatják, hogy egy helyi mutáció rontja az oltások hatásfokát, vagy megjelent az indiai mutáció. Ez abból a szempontból lehet valószínű, hogy az indiai elit kedvelt üdülőhelye az ország, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az indiai B.1.617 variáns fertőzőbb lehet. Egyelőre viszont csak a dél-afrikai mutációt mutatták ki a fertőzötteknél, de csak kis számban. A B.1.351 mutáció esetében azt már megállapították, hogy erre mind az AstraZeneca, mind a Sinopharm oltóanyaga rosszabb védettséget ad.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!