A Marca.com számolt be arról, hogy mennyit költött Shakira, hogy Barcelonából Miamiba költözzön. A nem két filléres költözés egyúttal annak is egyértelmű jele, hogy a kolumbiai származású énekesnő új életet kezd, aki annak idején még gyermekei apja, egyben volt párja, Piqué kedvéért költözött Európába.
Shakira Miamiba tette át a székhelyét, amely összesen 12 millió dollárba kerülhetett az énekesnőnek. A számlán a ceruzát az nyomhatta meg ennyire, hogy az énekesnő egyfelől vagyontárgyainak sokaságát szállíttatta át Európából a tengerentúlra, továbbá elsősorban luxus Mercedesekből álló autóflottája is jött vele. Mivel utóbbiak szállítása picivel bonyolultabb, mint egy kézipoggyászé, ez jelenthette a jelenlegi költözéskor a legnagyobb tételt.
Shakira egyik Mercedes márkájú autójának értéke 125 ezer dollárra tehető, a másik becsül ára pedig 114 700 dollár. Ezen túl található még a gépparkban egy sport Audi modell az Audik között, egy Tesla, egy BMW és egy Mini Cooper is. Shakira „legolcsóbb” autója egy Seat Leon, amely vélhetően 20 000 dollár körüli összegbe kerülhetett.
A Seat Leon egyébként egy korábbi, a céggel kötött szponzori jótékonysági együttműködés eredményeként került az énekesnő birtokába.
Shakira néhány héttel ezelőtt a közösségi oldalán jelentette be, hogy a gyerekeivel, Sashával és Milánnal elhagyták Barcelonát. A tervek szerint Gerard Piqué hamarosan az Amerikai Egyesült Államokba utazik, hogy lássa a fiait, illetve célja, hogy Shakirával rendezzék az anyagi dolgokat, és végleg megállapodjanak a gyerekek felügyeleti jogával kapcsolatban.
Döbbenetes, hogy mennyit keresett szerelmi bánatával Shakira
Január végén írtunk arról, hogy Shakira elképesztő rekordokat dönget a szakítást feldolgozó dalaival, amelyek csak úgy fialják a pénzt a különböző streaming oldalakon. A többszörös Grammy-díjas kolumbiai énekes-dalszerző többek között Bzrp Music Sessions, Vol. 53 című slágerével hatalmas rekordokat döntött már a debütálást követő napokban a különböző streaming felületeken, ezzel pedig az énekesnő óriási összegeket zsebelhet be. Így Shakira alig pár nap alatt több mint 2,5 millió dollárt keresett új dalával, vagyis majdnem 900 millió forinttal lett gazdagabb. Ezek szerint van bőven miből finanszírozni a luxusköltözést és némileg enyhíteni a szerelmi bánatot az új környezetben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
