Európa vezetői hajlamosak azt hinni, hogy az ukrán válság az, amely komoly gondot okoz nekik, ám valójában Oroszország, vagy még közelebbről Vlagyimir Putyin az igazi problémájuk - állítja elemzésében a Financial Times (FT). Az orosz államfő revánsvágya messze túlmutat Ukrajnán: terve az, hogy lerombolja azt a politikai-gazdasági rendszert, amely a kommunizmus összeomlása után Európában kialakult.

Érthető, hogy az európai országok nem szívesen vállalják fel a konfrontációt Oroszországgal. Ezt diktálják kulturális reflexeik, történelmi tapasztalataik és elemi gazdasági érdekeik. Emellett az európai köztudatban bujkáló, rejtett Amerika-ellenesség inkább reményeket kelt bennük Putyinnal kapcsolatban, mint vészjelzéseket. Olyan vezetőt szeretnének benne látni, aki elfogadható viszonyokat teremt Kelet-Európában, s ezzel segít mérsékelni az USA szerepét Európa biztonságának garantálásában.

Emiatt a hozzáállás miatt az európaiak nem figyeltek oda eléggé az orosz vezető egyik korábbi megjegyzésére, nevezetesen arra, amely szerint Putyin a Szovjetunió összeomlását tartja a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának.

Elmaradt ébresztő

A nyugati országokat óvatosságra késztetheti az is, hogy az elmúlt években megégették magukat néhány ügyetlen konfrontációval a Közel-Keleten. Emellett vannak érveik az oroszoknak is: a NATO végül is megszegte ígéreteit azzal kapcsolatban, hogy nem veszi fel tagjai közé a volt szovjet szatellit államokat és a délszláv konfliktusban szerb célpontokat bombázott. Ezzel együtt az FT cikke szerint a Krím bekebelezése és a kelet-ukrajnai térség elleni agresszió nyomán fel kellett volna adniuk bizonytalankodásukat.

Angela Merkel német kancellár - aki éppen hogy nem konfrontációs módszereiről ismert - láthatóan megértette az orosz veszély súlyát, ám a vita még nem zárult le Európában. Nem csupán az új görögországi radikális baloldali Sziriza-kormány mutat szimpátiát Moszkva iránt. Matteo Renzi olasz miniszterelnök még elődjénél, Silvio Berlusconinál is lojálisabb Putyin iránt. Orbán Viktor magyar kormányfő nyilvánosan elhatárolódott a liberális demokráciától, Ciprus mindig oroszbarát volt, de a franciák is csak félszívvel támogatják a Moszkva elleni szankciókat.

Nézik, de nem látják

Putyin vádjaiban - a NATO körülveszi Oroszországot, a Nyugat meg akarja alázni oroszokat és tetszése szerint hágja át a nemzetközi jog normáit - időnként van némi igazság, bár az FT szerint alapvetően méretes túlzásról van szó. A Nyugat le akarja gyűrni Oroszországot - ez a vád olyan sokszor hangzik el, hogy lassan senki sem figyel rá. Ebből fakad azonban Putyin többször hangoztatott célja, miszerint távolabb óhajtja tolni az orosz érdekszféra, biztonsági zóna határait. Eddig keveseknek jutott el a tudatáig, mit is jelentenek ezek a szavak.

A szemek talán azért nem nyíltak fel kellőképpen, mert a Krím beolvasztása és a kelet-ukrajnai behatolás Moszkva alkalomszerű lépése volt - folytatódik az FT fejtegetése. Putyin nem értette meg a kijevi Majdan téren zajló 2013-2014-es tüntetéssorozatot és nem látta előre, hogy megbukhat az oroszbarát Viktor Janukovics államfő. Ezért amikor ez bekövetkezett, felmarkolta, amit tudott (a Krím élszigetet és Dombaszt). Végül is azonban ezek a húzások pontosan beleillettek nagyobb játszmájába, amelynek célja, hogy visszaszerezze az orosz befolyást a volt szovjet birodalom egészén.

Lopakodnak és lecsapnak

A ukrajnai helyzet voltaképpen a játék végső szakaszát mutatja, amelyről Jurij Balujevszkij, az orosz hadsereg korábbi vezérkari főnöke nyilatkozott igen szemléletesen. A Nyugattal szemben kialakult konfrontáció a hidegháború folytatása kifinomultabb módszerekkel - szögezte le. A katonai erő alkalmazása csak a végső eleme a folyamatnak. Moszkva kialakította a hibrid hadviselés művészetét, amelyben helyet kap az információs és a pszichológiai nyomásgyakorlás is. Magyarra fordítva a tábornok szavait: Putyin előbb megosztja és meggyengíti ellenfeleit, mielőtt erővel lenyomná őket.

A legpuhább szakaszban csak a Russia Today hírügynökség folytat propaganda-hadjáratot híreivel. Ezt követi nyugati országok a bal- és jobboldali populista pártjainak anyagi támogatása. A francia Marine Le Pen Nemzeti Frontja orosz hitelt kapott. Nigel Frange, a brit bevándorlásellenes függetlenségi párt, az Ukip vezére az orosz államfő csodálói között tartja számon magát - sorolja a példákat az FT.

Tovább, tovább

Ezután jön az a szakasz, amelyben politikusokat és üzleti vezetőket vesztegetnek meg, majd tulajdont vásárolnak sérülékeny pénzügyi intézményekben Kelet-Közép-Európában és a Balkánon. A következő lépés a Nyugat-barát kormányok destabilizálása a volt szovjet befolyási övezetben - a legutóbbi példa erre az energiaárak elleni megmozdulásokkal megbuktatott bolgár kabinet -, amelynek alapja a régió orosz energiafüggősége.

Végül megjelennek az orosz nukleáris bombázók az európai légtérben, kibertámadások indulnak, túszokat ejtenek a balti országokban - azaz láthatjuk mit értett Balujevszkij tábornok az alatt, hogy a katonai erő a folyamat végén lép a színre.

Ott az erdő!

Merkel asszony vette a lapot, ami világosan kiderült abból, hogy figyelmeztetett Moldova felforgatására - az ország keleti peremén oroszbarát szatellit állam jött lére -, illetve arra, hogy Moszkva igyekszik befolyása alá vonni Szerbiát. Az USA az Európai Bizottsággal együtt azon dolgozik, hogy mérsékelje Európa délkeleti részének orosz energiafüggőségét. Ugyanakkor Nyugat-Európa összességében még mindig nem látja a fától az erdőt: nem érti, mi a szerepe az ukrán válságnak Putyin távolabbi céljainak elérésében.

Az orosz államfő nem árulta el a Nyugatot - soha nem is barátkozott vele. Karrierje folyamatosan ívelt a szentpétervári polgármesteri széktől a Kreml első számú vezetőjének posztjáig. Céljait kíméletlen következetességgel érte el. Az olajár összeomlása, amely rá tett egy jó nagy lapáttal az uniós és amerikai szankciók romboló hatására, a korábbinál is veszélyesebbé tette a Kreml urát.

A jelentős olaj- és gázexportbevételek nélkül csak az oroszok nacionalista dühére alapozhatja hatalmát, amit azzal szíthat fel, hogy az Oroszország anyácskát fenyegető NATO-ra és az EU-ra mutogat. A nyugati országoknak nem sok lehetőségük maradt a cselekvésre, de az első lépés világos: meg kell érteniük, hogy ukrán válság nem pusztán Ukrajnáról szól - véli a Financial Times cikkírója.