Szerdán letartóztatták Sophie Karmasin Ausztria volt családügyi miniszterét, miután kiderült, központi szerepet játszott abban a közvélemény-kutatási ügyben, amely végül Sebastian Kurz exkancellár lemondásához is vezetett.
Karmasin állítólag elintézte, hogy korábbi asszisztense, Sabine B. megkapja a pénzügyminisztériumtól és a Mediengruppe Österreichtól azokat a megbízásokat, amelyek ellen most a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) nyomoz - írja a Der Standard.
A múlt héten már nyilvánosságra kerültek az ügy részletei, amely szerint az asszisztena teljes mértékben Karmasint gyanúsítja. A 2013 és 2017 között miniszterként dolgozó politikus ugyanis állítólag jutalékot követelt más minisztériumoktól közvetítői megbízásokért és a szociáldemokrata párttal (SPÖ), valamint a "Heute" című napilappal közösen végrehajthatta a közvélemény-kutatási manipulációt. Ezt a többi érintett továbbra is tagadja.
Három további személy ellen a "közbeszerzési eljárás során között versenykorlátozó megállapodás gyanúja" miatt, kettő ellen pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Karmasin ügyvédje egyelőre nem válaszolt a portál megkeresésére.
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, tavaly október 9-én lemondott kancellári tisztségéről Sebastian Kurz kancellár, miután házkutatást tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában és a kirobbant botrány következtében a kormányban bizalmi válság alakult ki.
A WKStA vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódott Kurznál és a közvetlen környezetéhez tartozó politikusoknál. Az akció arra irányult, hogy bizonyítékokat találjanak, manipulálta-e az Osztrák Néppárt (ÖVP) az "Österreich" című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát