Spanyolország kaotikus, évtizedek óta nem látott társadalmi-politikai megosztottság közepette készül az április 28-ai parlamenti választásokra - vezeti fel a Financial Times hírportálján megjelent cikkét José Ignacio Torreblanca, az UNED egyetem politológusa, az Európai Külügyi Tanács (European Council on Foreign Relations) madridi irodájának vezetője. Korábban a szavazók egy szocialista és egy konzervatív mérsékelt párt közül választottak, ám most két olyan pártcsoport állt fel egymással szemben, amelyek úgy vélik, hogy a másik sikere létében fenyegeti Spanyolországot.
Az egyik oldalon a jobb-közép Néppárt (PP), a centrista Ciudadanos és a radikális jobboldali Vox vonul fel. Számukra ez a választás arról szól, hogy meg kell buktatni a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnököt, mert ha ez nem sikerül, akkor pártja, a PSOE a tőle balra álló Podemosszal, illetve a katalán és baszk szeparatista pártokkal alakít kormányt, ami Spanyolország szétszakadáshoz vezet.
A PSOE, a Podemos és a szeparatisták ezzel szemben azt állítják, hogy a Voxot is magában foglaló jobboldali blokk győzelme esetén veszélybe kerülnének a Franco rendszer 1975-ös bukása után kivívott polgári szabadságjogok és szociális juttatások. Emellett véget érnének a több évtizedes múltra visszatekintő regionális autonómiák.
Nem szakpolitikai vita
Röviden nem szakpolitikai kérdésekről, például az egészségügyi ellátásról, az oktatásról, a gazdaságról folyik a diskurzus a kampányban, hanem politikai identitások és a jövőtől való félelem különböző formái állnak szemben egymással. A többoldalú politikai konszenzus helyét átvette a polarizált, érzelmi politizálás, és ha azt kérdezzük, mi ennek az alapvető oka, akkor elkerülhetetlenül oda lyukadunk ki, hogy az egyoldalú és a spanyol alkotmány szerint illegális katalán elszakadási törekvések mérgezték meg a légkört.
Az 1978-ban elfogadott alkotmánynak és az ország EU-s integrációjának köszönhetően a spanyol nacionalizmuson belül háttérbe szorultak a legkeményebb kulturális, vallási és etnikai elemek, helyüket a polgári értékek, a többféle identitás, illetve a decentralizálás vette át. Ezt a helyzetet borította fel a katalán kérdés, amely elvezetett a régifajta spanyol nacionalizmus újjáéledéséhez.
Összecsapás
Amikor 2017 őszén a katalán kormány függetlennek nyilvánította a tartományt, a PP, a PSOE és a Ciudadanos félretette nézeteltéréseit, és a spanyol alkotmány 155. paragrafusára hivatkozva feloszlatta a katalán kormányt és a parlamentet. Ezt követően regionális választásokat írtak ki. Ezután azonban a jobb- és baloldali pártok egysége is megbomlott.
Mariano Rajoy, a PP élén kormányzó miniszterelnök 2018 júniusában elbukta a parlamenti bizalmi szavazást, és helyét Sáncez vette át azzal az ígérettel, hogy a lehető leghamarabb előrehozott választásokat írat ki. Ha ezt betartotta volna, akkor pártjának lendületet adott volna a Rajoy bukását övező lelkesedés, ugyanis a szavazók a 2017-es katalán népszavazás kemény kezelése és több korrupciós botrány miatt nehezteltek sok éve regnáló kormányfőre. Egy ilyen szavazás nyomán a PSOE és a Ciudadanos részvételével centrista kormány alakulhatott volna.
Elszalasztott lehetőség
Sánchez azonban úgy döntött, hogy marad és 2017 őszén a Podemos és a katalán szeparatisták segítségével áttolta a parlamenten az új költségvetést. Ezzel a megalapozta a jobboldaliaknak azt a hitét, hogy puhán lép fel a szeparatizmussal szemben. A Ciudadanos visszautasította az együttműködést a PSOE-vel és a szakítás megalapozta a területi és identitási kérdésekkel kapcsolatban elbizonytalanodott emberek biztonságigényét meglovagoló Vox megerősödését.
Ha a választás után egy Voxot is magában foglaló kormány alakul, akkor a baloldal várhatóan a radikalizmus irányába tolódik. Ha ez a kabinet megpróbálna belepiszkálni a regionális autonómiába, azzal új életet lehelne a katalán szeparatizmusba. Ha a baloldal haltamon maradna, bevonva a kormányzásba a gyengülő, de még mindig masszív Podemost, amely hol langyos, hol aktív támogatója a függetlenséget akaró katalánoknak, akkor fellángolnának a nacionalista érzelmek.
A harmadik lehetőség egy centrista koalíció a PSOE és a Ciudadanos részvételével, amely alkotmányos konszenzust kereshetne Katalónia ügyében. Ez a legkevésbé valószínű forgatókönyv, mivel Sánchez nincs jóban Albert Riverával, a Ciudadanos vezetőjével. Ugyanakkor ha saját blokkjaik pártjai széttartó pályára állnának, úgy gondolhatják, hogy érdemes ellentéteiket félretéve együttműködniük.