A szerbiai idősotthonok azon lakói, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát, ismét fogadhatnak látogatókat - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Radoslav Milovanovic, a Privát Idősotthonok Egyesületének elnöke azt mondta, hogy a látogatások iránt óriási az érdeklődés.
"Az idősotthonoknak külön helyiséget kell kialakítaniuk erre a célra. A látogatónak pedig előre kell jeleznie az érkezést. Maga a látogatás legfeljebb 45 percig tarthat" - mondta Milovanovic. A lakók csak akkor fogadhatnak látogatókat, ha az adott intézményben az előző két hétben nem regisztráltak koronavírus-fertőzöttet.
Eközben Mirsad Derlek egészségügyi államtitkár kijelentette, hogy a köztársasági válságstáb biztosan nem lazít a napokban a szerbiai járványügyi intézkedéseken, valószínűbb a szigorítás, ez azonban attól függ, hogy ma milyen friss adatok lesznek a fertőzöttek számával kapcsolatban. Derlek szerint Szerbia júniusra elérheti a kollektív immunitást, néhány nappal ezelőtt kollégája, Branislav Tiodorovic azt mondta, hogy ez akár 15-30 napon belül megvalósulhat.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben