A Sziget Fesztivált is üzemeltető Superstruct Entertainmentet 1,3 milliárd fontért vásárolhatta meg egy amerikai magántőkealap a Providence Equity Partners részvényalap tulajdonosától a Financial Times értesülései szerint – bár a pontos vételárat nem hozták nyílvánosságra a felek.
Nagy-Britanniában és Európában több mint 80 fesztivál – mint a németországi Wacken Open Air, vagy a dán Tinderbox – rendezéséért felelős a Superstruct Entertainment nevű vállalkozás, amelynek rendezvényeire csak tavaly 7 millió member látogatott el. Jól lászik, hogy a covid járvány okozta visszaesés után hamar visszaállt a fesztiválozói hajlam.
A befektetési csoport úgy véli, hogy „jelentős növekedési lehetőségek” rejlenek a Superstruct számára – mondta a közleményben a KKR európai magántőke-részlegének társvezetője, Philipp Freise.
A Superstruct eladása az egyik legnagyobb kivásárlási ügylet Európában ebben az évben,
ami hozzátesz az üzletkötések fellendüléséhez, miután a magasabb kamatlábak megnehezítették a tranzakciók végrehajtását.
A tranzakció részeként a Providence 250 millió eurót fektet be a Superstructba. A közlemény szerint
„Az élő szórakoztatás iránti kereslet jelentősen megnőtt az elmúlt évtizedben, és várhatóan tovább fog bővülni, mivel a fogyasztói kiadások továbbra is az áruktól az élmények felé tolódnak el.
A KKR támogatja a Superstructot a fejlesztés következő szakaszában, mint az egyik kulcsszereplőt egy rendkívül széttagolt szektorban, amely folyamatosan növekszik és terjeszkedik.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!