A lengyelországi Siedlcében megnyílt az első üzlete az ország új kiskereskedelmi hálózatnak, a Vollmartnak - írta Business Insider Polska. Az áruházlánc trükkös neve ellenére (az amerikai Wallmartra hajaz, kiejtésük ugyanaz) hazai kézben van, alapítója az ismert üzletember Wiktor Sawosz. A céget az úgynevezett kemény diszkont kategóriába pozicionálják.
Sawosz szándékai szerint a lengyel piacon az ő vállalata lesz az, amely a legalacsonyabb költséggel működik, miközben csak jól megválogatott, összesen valamivel több mint nyolcezerféle árut kínál majd. Ezeket belföldről és külföldről szerzik be. Az üzletek végtelenül egyszerűek lesznek, a termékeket raklapról fogják árusítani és nem fognak reklámkiadványokra költeni. Az üzletember abban bízik, hogy boltja versenytársaikhoz képest legalább 20 százalékkal olcsóbbak lehetnek.
Joanna Bielecka, az új hálózat beszerzési menedzsere elmondta, hogy a Vollmart az 50 ezer lakosúnál nagyobb városokban, jól megközelíthető helyeken fog áruházakat nyitni Lengyelországban. Siedlcében, az első boltban 10 személy dolgozik, ehhez még a Vollmart nyolc embert alkalmaz a központban. A Vollmart hosszabb távon Lengyelország határain kívül is meg akarja vetni a lábát.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót