Bekövetkezett az, amire már hetek óta sokan számítottak az európai ingatlanszektorban. Az egyik legnagyobb és európai szinten is jelentős ingatlancsoport osztrák cége, a Signa Holding ellen szerdán megindult a csődeljárás a bécsi kereskedelmi bíróságon. Az elmúlt hetekben hallgatásba burkolódzó cég szerint az eljárás célja az üzleti tevékenység rendezett folytatása és az átszervezés. A vállalat a hitelezőknek két éven belül követelésük 30 százalékának kifizetését ajánlja fel, állítólag erre biztosíték lehet a holding 2,78 milliárd euró könyv szerinti értékű vagyona.
Azonban több hitelezővédelmi egyesület, az AKV, a Creditreform és a KSV szerint is a cég vagyona valójában ennek töredékét éri kényszer értékesítés esetén, alig 314 millió eurót – írja az ORF osztrák közszolgálati médium.
A fizetésképtelenséget az emelkedő kamatlábak és az építési költségek, valamint az ingatlanértékek csökkenése és a kereskedelmi üzletág visszaesése váltotta ki. Az elmúlt hetek jelentős erőfeszítései ellenére nem sikerült megfelelő mértékben biztosítani a peren kívüli szerkezetátalakításhoz szükséges likviditást – jelentette be szerda reggel a Signa.
Nagyon sokan finanszírozták a terjeszkedést
Ugyanakkor a Signa problémái ismerősek, az alacsony kamatok jellemezte környezetben az amúgy igencsak jó politikai és banki kapcsolatokkal rendelkező René Benko cége nyakra főre vette fel a hiteleket különböző ingatlanprojektekhez, amelyek megtérülése már a tervezőasztalon is igencsak kérdéses volt. A nagybankok pedig bőszen finanszírozták ezeket. Aztán beütött a mennykő, elindult a kamatok emelkedése és az infláció.
A J. P. Morgan befektetési bank tanulmánya szerint csak a két legnagyobb ingatlanos leányvállalat, a Signa Prime Selection és a Signa Development Selection – amelyek még nem váltak fizetésképtelenné – adósságai 2022 végén összesen 13 milliárd eurót tettek ki. Ebből 7,7 milliárd euró hitel, amelynek jó fele változó kamatozású volt.
A Reuters bennfentesekre hivatkozva azt írta, a Signa Prime a befektetőkkel folytatott tárgyalások során próbál sürgősen szükséges likvid forrásokat biztosítani. Azt azonban még nem tudni, hogy ez sikerül-e. Így Fennállhat annak a veszélye is, hogy a Prime fizetésképtelenséget jelent. A Signa Holding ingatlanjai a Prime-nál vannak összecsomagolva.
A teljes Signa csoportnak milliárdos nagyságrendű kintlévőségeiből állítólag 2,2 milliárd euró az osztrák bankok felé áll fenn, nagy része az Unicredit leányvállalatának, a Bank Austriának és a Raiffeisen csoport felétartozik. A Reuters és a Der Standard című osztrák napilap szerint a Raiffeisen Bank International (RBI) Signa-kitettsége 750 millió euró körül van. A nemrég tartott rendkívüli közgyűlésen az RBI a legnagyobb kitettségét az ingatlanszektorban 755 millió euróra tette. Az újság beszámolója szerint a Raiffeisen-Landesbank Niederösterreich Wien és a Raiffeisen Landesbank Oberösterreich is érintett 280 millió, illetve 150 millió euró erejéig. A Bank Austria esetében az újság 600 millió eurós Signa-kitettségről ír, az Erste Group esetében pedig 40-50 millió euróról lehet szó. A Hypo Vorarlberg, amely többségi tulajdonosa Vorarlberg tartomány, szintén nagyobb volumenű, 200 millió eurós kinnlevőséggel rendelkezhet a Signánál. Pénzügyi körökben az APA osztrák hírügynökségnek a források a hihetőnek nevezték.
Állítólag kibírja a bankrendszer
A hitelek nagy része ingatlanfedezetű, de nem világos, hogy a könyvekben szereplő érték reálértéken realizálható-e. Az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) alelnöke, Gottfried Haber nemrég azt mondta, hogy még a Signa csoporton belüli esetleges fizetésképtelenségnek sem lenne jelentős hatása a pénzügyi piac stabilitására vagy az egyes intézményekre.
A Signa egyik legnagyobb hitelezője a svájci Julius Bär bank, amelynek egy bennfentes szerint több mint 600 millió svájci frankos kitettsége van a Signával szemben. A német állami bankok, mint a Helaba és a BayernLB is 100 millió eurós nagyságrendű összegekkel érintettek.
A Signa Holdingnak Sebastian Kurz (ÖVP) volt osztrák kancellár cégével szemben is vannak tartozásai. Konkrétan az SK Management 2023 2,4 millió euróról állított ki számlát, miután állítólag sikeresen szerzett 100 millió euró értékben tőkét a Signának, de ebből csak 750 ezer eurót fizettek ki – erősítette meg az APA osztrák hírügynökségnek Kurz cégének szóvivője. A Der Standard szerint Alfred Gusenbauer (SPÖ) volt kancellár is szerepel a Signa hitelezőinek listáján, akárcsak cége.
A Benko-birodalom repedései a közelmúltban váltak világosan láthatóvá. Először a New York-i tőzsdén jegyzett Signa Sports United online sportkiskereskedő októberben fizetésképtelenné vált, miután a Signa megtagadott tőle egy 150 millió eurós tőkeinjekciót.. Pénteken a Signa Real Estate Management Germany német leányvállalat jelentett fizetésképtelenséget a berlini bíróságon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!