Egy spanyol acélipari vállalat, a Sidenor fontolgatja, hogy vételi ajánlatot tesz a Talgo vonatgyáró cég részvényeinek akár egészére – derült ki egy, a spanyol tőzsdefelügyelethez benyújtott jelentésből.
Arról nem közölt részleteket a Talgo, hogy mekkora részesedést és milyen áron szándékozik megvásárolni a Sidenor.
A magántulajdonban lévő acélipari vállalat székhelye Baszkföldön található, és több acélművet is működtet Spanyolország északi részén. A Sidenor lépése két hónappal azután történt, hogy a magyar Ganz-Mavag konzorcium visszavonta korábbi ajánlatát a spanyol vonatgyártó felvásárlására, miután a madridi kormány megvétózta az ügyletet.
Kezdettektől kétes volt a magyar siker
Tavaly novemberben jelentek meg az első hírek a felvásárlásról, a Ganz-Mávag márciusban tette 619 millió eurós nyilvános vételi ajánlatát a Talgo összes részvényére. Oscar Puente spanyol közlekedési miniszter már ekkor arról beszélt, hogy kormánya mindent meg fog tenni az üzlet megakadályozásáért.
Végül augusztus 27-én a Pedro Sánchez vezette kabinet az ország stratégiai és nemzetbiztonsági érdekeinek védelmére hivatkozva vétózta meg a Talgo 100 százalékos ellenőrzését megcélzó Ganz-Mávag felvásárlási ajánlatát.
A CNI (Centro Nacional de Inteligencia) nemzetbiztonsági szolgálat a magyar csoport orosz kapcsolatára hívta fel Madrid figyelmét.
Október elején Bacsa György, a Ganz-Mávag igazgatósági elnöke kijelentette, a konzorcium jogi úton támadhatja meg a madridi döntést a spanyol legfelsőbb bíróságon. Bacsa György politikai indítékokat lát a vétó mögött, szerinte a spanyol kabinet figyelmen kívül hagyta az EU alapvető szabadságjogait, különösen a tőke szabad áramlását.
Korábban más érdeklődőről is lehetett hallani a Ganz-Mávag mellett, először a svájci Stadler neve jelent meg a médiában, majd a cseh Skoda Transportation Group csatlakozott szakmai befektetőként a CriteriaCaixa nevű spanyol nemzeti pénzügyi csoport mellé a Talgo megvételéért folyó versenybe. Utóbbi végül elállt az üzlettől.
A magyarok elbukták, most a lengyeleknek is fáj a foga a Talgo-ra
Miután Magyarországot kikosarazták, Lengyelország is harcba száll a spanyol vasútgyártó óriásért. A varsói kormány támogatja a felvásárlást, olyannyira, hogy már lobbizásba is kezdett Madridban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!