Amikor a dolgok rosszul állnak, akkor hajlamosak még rosszabbra fordulni - így látja az Egyesült Királyság helyzetét Philip Stephens, a Financial Times (FT) publicistája. A nyári hangulatban lévő parlamentben egymást érik a baljóslatú előrejelzések, amelyek közül az a legsötétebb, amely szerint a szavazóknak hamarosan, egy következő választáson Boris Johnson külügyminiszter és Jeremy Corbyn a Munkáspárt elnöke közül kell miniszterelnököt választaniuk.
Megtörténhet
Rossz belátni, de ez megtörténhet. Theresa May miniszterelnök a Konzervatív Párt élén úgy nyerte meg a június eleji választásokat, hogy vesztesként távozott a porondról. A toryk kisebbségbe kerültek a parlamentben, s hogy kormányának meglegyen a többsége, May összeütött egy szánalmas megállapodást a kicsi észak-ír unionista párttal, a DUP-vel.
Sok konzervatív politikus szerint ez rontja a párt imázsát. A DUP-nek sok mindent kellett ígérni és téved az, aki azt hiszi, hogy ezzel beérik, lévén tízfős képviselőcsoportjukon múlik az ország kormányozhatósága. Miközben persze jogosak az észak-ír igények, ugyanilyen jogosak a skótok, az angolok és a walesiek elvárásai is, amelyeket ebben a helyzetben elvtelenül kell háttérbe szorítania a kormánynak.
Neki vége
Az FT szakírója szerint May kormányzásának vége. Hivatalosan nem változott a kormány brexitpolitikája: ki akarja léptetni Nagy-Britanniát az egységes európai piacról és a vámunióból, illetve meg akarja szüntetni az Európai Bíróság joghatóságát a szigetországhoz tartozó ügyekben, ám ez sem gazdaságilag, sem politikailag nem kivitelezhető.
A miniszterek nyíltan vitatkoznak az irányról, a kormányfő képtelen fegyelmet tartani és nem tudja biztosítani azt sem, hogy a tory képviselők egységesen szavazzanak a kormány kezdeményezéseire, bármiről legyen is szó. A miniszterelnököt naponta froclizza a konzervatív sajtó - senki sem hibáztathatná ha bedobná a törölközőt, csak azért állhat pártja élén, mert kollégái félnek egy újabb parlamenti választástól.
Lehetőségek
Az alternatívát David Davis brexitügyi és Philip Hammond pénzügyminiszter testesíti meg - az előbbi a kemény, az utóbbi a puha brexit pártján. Eközben melegít a párt vezetésére örökké esélyes Boris Johnson, akinek ambícióit egy cseppet sem csorbította, hogy külügyminiszterként igen halvány teljesítményt nyújt.
A másik oldalon ott van Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezére, akit lendületbe hozott a június eleji választás. Borítékolható, hogy ha újabb fordulóra kerülne sor, az egyenesen a Downing Street 10-be repítené a radikális baloldali politikust.
Az FT szakírója szerint Johnson és Corbyn az egyik kutya, másik eb esete. Mindketten hordószónokok, populisták, akiket nem zavarnak a tények. A múltban élnek: Johnsont a brit birodalom iránti nosztalgia, Corbynt a hetvenes évek reformista szocializmusa tartja fogva. Euroszkeptikusok: az előbbi az angol felsőbbrendűséget félti Európától, az utóbbi mindig is kapitalista összeesküvést látott az EU-ban.
Nincs kiút
Elképzelhető, hogy May úgy értelmezi feladatát, hogy le kell nyelnie a sértegetéseket, és ki kell tartania miniszterelnökként. Az is lehet, hogy a toryk keresnek helyette egy kevésbé sérülékeny kormányfőt, például Hammondot. Egy azonban biztos: szinte elképzelhetetlen, hogy olyan miniszterelnököt és kormányt adjanak az országnak, amelynek lenne felhatalmazása és kellő parlamenti többsége a brexitmegállapodás megkötésére.
A kemény brexit választási bukása megerősítette azokat - így a pénzügyminisztert -, akik meg akarják óvni a gazdaságot az EU-s válással járó sokktól. Ez azonban nem hallgattatja el az angol nacionalistákat, akik csak az uniótól való totális szakítással lennének elégedettek. A Munkáspárt erejéből arra futja, hogy kihasználja a toryk megosztottságát.
Egyik sem
A szomorú tény az, hogy a parlamentben még mindig többségben vannak az Európa-párti képviselők, azonban szétoszlanak a két nagy párban. Ahhoz, hogy fölényüket érvényesítsék, a konzervatívoknak és a munkáspártiaknak is ketté kellene válniuk.
Egy év telt el a függetlenségi népszavazás óta. Ez alatt az idő alatt sem a kormány, sem az ellenzéknem állt elő semmi olyasmivel, amiről el lehetne mondani, hogy felvázolja Nagy-Britannia jövőjét a világ színpadán, az Európai Unión kívül. Ehelyett Johnsont és Corbynt tudják felmutatni. Az FT szakírója hajlik rá, hogy azt mondja: megérdemlik egymást. A gond az, hogy a nemzetnek egyikükre sincs szüksége.