"Csapatunk kész erős koalíciót alkotni az új államfővel. Készen állunk arra, hogy egy erős cselekvési tervet ajánljunk. Szeretnénk egy új kurzust megvalósítani" - idézi az Timosenkót.
Elmondta, hogy kész cselekvési tervük van a kormányzás első száz napjára, amely időszak alatt kézzelfogható eredményeket tervez felmutatni. Hozzátette, hogy nemcsak az elnök pártjával, hanem minden demokratikus erővel készek együttműködni ennek a programnak a megvalósítása érdekében. Az elsőrendű feladatok között nevezte meg a lakossági rezsicsökkentést, a nyugdíjemelést és a gazdaság helyzetének javítását, valamint az egészségügyi reform felülvizsgálatát.
Kapcsolódó
Hangsúlyozta továbbá valamennyi orosz fogságban lévő ukrán politikai és hadifogoly kiszabadításának fontosságát, valamint azt, hogy béketárgyalásokat kell folytatni a donyec-medencei konfliktus rendezéséről, de "kapituláció" és az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget feladása nélkül.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) május 26. és június 7. között végzett felmérésének hétfőn közzétett eredménye szerint továbbra is nagy előnnyel vezeti a pártok népszerűségi listáját Zelenszkij pártja, amelyet az összes megkérdezett 32,1 és a biztos pártválasztók 48,5 százaléka választana.
A második helyen a Viktor Medvedcsuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasa által irányított Moszkva-barát politikusokból álló Ellenzéki Platform - Életért nevű párt áll, amelyet az összes megkérdezett 7,8, a biztos szavazók 11,8 százaléka támogat.
A harmadik helyen Petro Porosenko volt elnök újjáalakult pártja, az Európai Szolidaritás áll 5,4, illetve 8,1 százalékos támogatottsággal.
Timosenko Haza pártja jelenleg a negyedik helyen áll, rá az összes megkérdezett 5,1, a biztos szavazók 7,8 százaléka készül voksolni.
Ötödik helyre jött fel Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes nemrég alakított Holosz nevű pártja, amelynek a biztos választók körében 5,6 százalékos a támogatottsága, az összes megkérdezett közül pedig 3,7 százalék szavazna rá, ha most lenne a választás.
A KMISZ felmérése szerint más párt nem lépné át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni