Hosszú tárgyalások után csütörtökön megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről, a dokumentumot Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, illetve Abe Sindzó japán kormányfő írta alá.
A megállapodás eltörli az uniós vállalkozások által fizetett vámok többségét, amelyek évente mintegy egymilliárd euróra rúgnak. Megnyitja a japán piacot a legfontosabb mezőgazdasági exporttermékek előtt és új üzleti lehetőségeket teremt számos ágazatban.
Magyarország is jól jár
Hazánkban jelenleg 156 japán vállalat működik, melynek egyharmada, 51 gyártó túlnyomó többségében az autóiparban tevékenykedik. Számuk az elmúlt években növekedett: 2016-ban 151 darab volt, amelyből 46 foglalkozott valamilyen gyártással. Az emelkedés viszont kevésbé köszönhető a zöldmezős beruházásoknak, sokkal inkább a felvásárlások miatt nőtt ez a szám. Emlékezetes, hogy tavaly a Dreher került az Asahi kezébe. Jelenleg közel 34 ezren dolgoznak itthon valamelyik japán cégnek, közülük háromszázan származnak az anyaországból - derül ki a Japán Külkereskedelmi Szervezet (JETRO) felméréséből.
Tavaly közel 35 százalékkal nőtt a Magyarországon működő japán vállalatok által elért export árbevétel, és megközelítette a 7 milliárd eurós (közel 2170 milliárd forint) értéket. Minden jelentős japán gyártó exportja növekedett 2015-ről 2016-ra: 4,3 milliárd euróról 4,7 milliárd euróra. A főbb export célországok az EU tagállamai, de az unión kívül pedig természetesen Japán áll az első helyen.
A felmérés alapján a legnagyobb foglalkoztatók a Denso, Suzuki és az Ibiden voltak, de további hat vállalatnál is 1000 fölött van a dolgozók száma.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!