Franciaország hadihajókat és harci repülőket küldött a görög és a ciprusi haditengerészet támogatására Törökországgal szemben, mire Recep Tayyip Erdogan török államfő azzal fenyegetőzött, hogy kormánya "elveszi, amire joga van" a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Angela Merkel német kancellár közvetíteni próbál a görögök és a törökök között, nem sok sikerrel. Ki gondolta volna, hogy a következő európai háború NATO-tagországok között robbanhat ki? Üdv az új nemzetközi világrend helyén kialakult káoszban - írja Philip Stephens, a Financial Times (FT) publicistája.

A mediterrán térség keleti részén kibontakozó konfliktus egyenes következménye a Pax Americana végének, azaz annak, hogy az USA immáron nem "csendőrködik" a térségben. Korábban ha a görögök és a törökök összevesztek valamin, megjelent a színen néhány amerikai hadihajó, beindult a washingtoni diplomácia és a felek kisvártatva lenyugodtak. Most az USA-Kína világhatalmi izmozás árnyékában megjelentek az eddig a felszín alá tuszkolt feszültségek: hiányzik az amerikai bíró, aki már a jelenlétével megelőzné a meccs eldurvulását.

Régi recept

Az instabilitás receptje adott: a kínai, az orosz és a török vezetés revizionista törekvései, amivel vissza akarják nyerni valaha élvezett nemzetközi hatalmi státuszukat, az USA visszavonulása világcsendőri szerepéből és az európai hatalmak vonakodása attól, hogy beszálljanak a kemény geopolitikai küzdelembe. A görög-török ellentét rámutat arra, milyen gyorsan felszínre törhet az évtizedeken át visszafojtott feszültség. Ciprus kettéosztottsága, amely régi sérelem a felek között, kiegészült a térségben talált offshore gázlelőhelyekre támasztott igényekkel, ami egyébként bevon a konfliktusba számos további országot: Egyiptomot, Izraelt, Libanont és Líbiát.

Az ankarai vezetést felbátorította az USA távolmaradása. A gázvita elkerülhetetlenül összefonódik azzal, melyik ország, kit támogat Líbiában és a Szíriában szemben álló felek közül, illetve azzal, hogy Törökország a domináns regionális hatalomnak szeretné látni magát. És Erdogan nem az egyetlen, aki az USA távollétében változtatni akar a regionális státus quón.

Vlagyimir Putyin orosz államfő az orosz hadsereg szíriai beavatkozásával, amivel megmentette Bassár el-Aszad rezsimjét, megszerzett egy stratégiai fontosságú haditengerészeti bázist a térségben. A Kreml az elmúlt hónapokban a líbiai polgárháborúba avatkozott be a lázadó Halifa Haftár tábornok oldalán. (Ezen a pályán Franciaországgal egy oldalon áll, míg a hivatalos tripoli kormány főként a törökök támogatják.)

Macron akciója

Az FT cikkírója szerint Emmanuel Macron francia államfő helyesen döntött a francia katonai beavatkozás mellett, az európai kormányok nem lehetnek szemérmesek, amikor olyan erős emberekkel szemben kell fellépniük, mint például Erdogan. Ez nem jelenti azt, hogy az unió egységes lenne. A görögök fenn akarják tartani saját befolyásukat a térségben, az olaszok és a spanyolok ki akarnak maradni bármilyen katonai konfliktusból, a németek attól tartanak, hogy ha kiéleződik a konfliktus, a törökök megnyitják a határukat Európa felé a szíriai bevándorlók előtt.

Ezek az ellentétek nem kibékíthetetlenek, ám az amerikai döntőbíró távollétében az európaiaknak egymás közt kellene megegyezésre jutniuk. Így nem alaptalan Erdogan számítása, hogy kijátszhatja az EU-s tagországokat egymás ellen. Az FT cikkírója szerint erre olyan politika lehet a válasz, amelyben helye van Macron katonai és Merkel diplomáciai megközelítésének.

Miután Törökország az autoritárius rendszer felé mozdult el, nincs esélye a közeljövőben az uniós integrációs folyamat folytatásának. Ez nem jelenti azt, hogy a gazdasági kapcsolatokat ne lehetne erősíteni,mint két eltérő úton járó szomszéd között. A lényeg, hogy az EU-nak el kellene szánnia magát arra, hogy önállóan - az USA-tól függetlenül - gondolkodjon és cselekedjen.