Már két hónap alatt szerteágazó hatása van a Kínából indult Covid-19 koronavírusnak, ami egyre több országban fejt ki több iparágban gazdasági hatást. Az ING nyilvánosságra hozott egy új számítási módszertant, amivel a járvány hatását vizsgálhatják meg az ázsiai turizmusban, illetve elkezdhetik modellezni a szektor visszaesésének következményeit a gazdasági növekedésre.

Pusztán a kieső árbevétel alapján idén 105-115 milliárd dollárra rúghat a kár - írja Robert Carnell, a  pénzintézet régióval foglakozó vezető közgazdásza.

Kapcsolódó

Kína a legfontosabb piac

A délkelet-ázsiai térségben az utazások 40 százaléka érinti Kínát kiindulópontként, vagy célállomásként, körülbelül ennyi kerüli el az országot, és a maradék 20 százalék régión kívüli. Az elérhető, 2018-as adatok szerint a kínai turisták 53 millió alkalommal utaztak más ázsiai országba. Ezek közül a legtöbb, 10 millió utazás célja Thaiföld volt, amit Japán, Dél-Korea, Hongkong és Vietnám követett. A legtöbb utazás turisztikai célú, semmint üzleti.

Az alábbi animációk a kínai régió feletti repülőgépforgalmat mutatják, összevetve tavaly novembert a múlt héttel.

 

A Kínát célállomásként választó utazók közül Dél-Korea vezeti a rangsort 4,2 millió indulással. Ez nagyjából 50 százalékkal több mint a rangsorban következő Japán és Egyesült Államok. Mivel fordított irányban kisebb a szám, csak nagyjából egymillió kínai utazott Koreába, a régió egyik legfejlettebb gazdaságának várhatóan nem okoz túl nagy növekedési áldozatot a helyzet.

A számításokat bonyolítja, hogy túlságosan meglapozott adatok nincsenek a kínai turisták költőerejéről. Egyes országok készítenek statisztikákat arról, hogy az egyes országokból érkező utazók mennyit költenek. Ezeket összesítve nagyjából fejenként 850-1000 dollárra jön ki, miután 149 millió tengerentúli utazásra 128 milliárd dollárt költöttek a kínai turisták.

Se ki, se be

A számítási modell azt feltételezi, hogy a régió országaiban nullára esik a bejövő kínaiak száma, ami talán túlzó egyszerűsítés, de nem túlságosan elrugaszkodott, feltételezve, hogy a járvány lecsengése után is érvényben tarthatnak korlátozásokat a kínai hatóságok, és általában hosszabb időre eltántoríthatja az utazókat a mostanra kialakult helyzet.

Ezek alapján a GDP kiesés összesen 84 milliárd dollárra tehető. Ehhez hozzájön többletkiesésként, hogy megszűnik a Kínán belüli forgalom, a többi országban is felbukkant már a fertőzés, és most kevésbé lehet számolni az amerikai vagy európai turistákkal is, így kijön az ING 115 milliárdos összesített becslése.

Carnell megjegyzi, hogy vélhetően megalapozott a modelljük, de azt fontos leszögezni, hogy mindenképpen becslésekről van szó, nem feltétlenül lehet egyértelműen előrejelezni a hatásokat.

A kieső GDP azért is lehet aggasztó, mivel ezek a hatások várhatóan elsősorban a munkaerőpiacon jelennek meg. Mivel visszaesik a kereskedelem, és elpárolog a kereslet a szolgáltatások iránt, amelyek a leglényegesebbek a régió turizmusában, számolni kell azzal, hogy sokan munka nélkül maradnak. Ez olyan, turizmusra berendezkedett országokban lehet a legfájóbb mint Kambodzsa vagy Thaiföld. Az iparra ráállt államok, mint Vietnám vagy Laosz ebből a szempontból jobb helyzetben vannak.

A turizmus visszaesése a világ minden pontján érződik. Franciaországban már 40 százalékkal esett vissza a megszokott kínai turisták száma, és Varga Mihály pénzügyminiszter is a kínai látogatók távolmaradását jelölte meg az egyik okként, hogy a Pénzügyminisztérium 3,5-re csökkentette 4 százalékról Magyarország idei növekedési várakozását.