Régóta tartja magát az a tévhit, hogy minőségi bort csak parafa dugóval lehet lezárni, miközben a legnagyobb borászok szerint a csavarzáras - a köznyelvben tekerős kupak néven ismert - megoldás nem teszi a tönkre a termékeket. A világ borpiacon nem véletlenül lett egyre népszerűbb ez a megoldás.
A rendelkezésre álló ismeretek alapján elmondható, hogy a csavarzárral ellátott palackokban a minőségi borok ugyanolyan szépen képesek érlelődni, mint a parafadugóval lezárt üvegekben - mondta el Tóth Adrienn nemzetközi borakadémikus az InfoRádióban, magyarázatot adva az alternatív lezárások terjedésére.
A parafából készült dugó háttérbe szorulásának viszont egy másik oka is van, amely jóval prózaibb, gazdasági megfontolásokat tükröz. A kétezres évek végén egy penészgomba támadta meg az alapanyagul szolgáló, a Mediterráneumban növő paratölgyek kérgét. Nagyobb probléma, hogy akár az előállítás után is megfertőzte a kész dugókat. A gombák egy klórvegyületet, a triklóranizolt termelik. Ez a felelőse annak, hogy az állott borba beleoldódik a parafaíze, doh szagúvá és zamatúvá téve az italokat.
Lehántják a paratölgy kérgét. Forrás: AFP/Jorge Guerrero
Azonban ezt pár éve egy új eljárással sikerült kiküszöbölhetővé tenni, így újra terjedni kezdtek a parafás lezárások. Becslések szerint jelenleg a parafa dugós borok 1,2 százaléka lehet hibás - írja az Euronews.
A kedvező feltételek kedveznek a dugók terjedésének, amely látható abból is, hogy a világ legnagyobb gyártója, a lisszaboni tőzsdén jegyzett portugál Amorim részvényeinek értéke csaknem meghatszorozódott. Jelenleg 11,2 euró árfolyamon jegyzik, de megközelítette már a 12 eurót is - a Reuters összesítése szerint.
Az iparági előrejelzések 12-13 évvel ezelőtt nem volt optimisták. Azután itt vagyunk most, egy teljesen más helyzetben - idézi a cég marketing igazgatóját, Carlos de Jesust a csatorna. A portugáliai gyártók szövetsége szerint a felívelésben az is szerepet játszik, hogy a borfogyasztás a mennyiségtől a minőség felé tolódott. A fogyasztók a kiválóságot még mindig a parafa dugóval kötik össze.
A konzervatív magyar piacon könnyen tetten érhető ez a gondolkodásmód: Tóth Adrienn szerint annyira nem volt elfogadott a csavarzár használata, hogy szinte kizárt, hogy valaki olyan 5, vagy akár 10 évnél öregebb komoly tételt találna, amelyiket nem dugóval zártak le. A világon elterjedtebb az alternatív tömeszelés, mert a borok 70 százaléka parafás, 30 százaléka egyéb módon van lezárva. A globális parafa dugó kereskedelem értéke körülbelül évi 1,3 milliárd dollár.
Kutatók szerint egyelőre kitart az a trend, hogy a világon összességében egyre több bort termelnek, de a klímaváltozás még komoly károkat okozhat a piacon. Európában a termelt mennyiség azért nem csökkent, sőt, növekedett is, mert egyre hamarabb kezdődik meg a szüret. De a világon az olyan nagy szereplőknél, mint az indiai vagy a kaliforniai borászatoknál, már általános probléma a tőkék kiszáradása, a szemek aszalódása, rozsdásodása.
A szélsőséges időjárási változásoknak viszont van egy nyertese: a bordeaux-i pincészetek. A 2015-ös termésből készült borokkal elkezdődött a bevételek növekedése. A borok minőségének ugyanis kedveztek a megváltozott éghajlati körülmények, így a termékek ára is a Liv-ex középárfolyamas 500 terméket összehasonlító indexén 230-ról 290-ig emelkedtek - ahogy arról korábban írtunk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!