„Ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam, mint az elmúlt fél évben. Még az ellenfeleink is gratuláltak a munka elvégzéséhez” – viccelődött a miniszterelnök az év végi nemzetközi sajtótájékoztatón, utalva arra, hogy az elmúlt fél évben sorra jelentek meg a világ vezetői Magyarországon. Mondjuk úgy, túl sok választásuk nem is nagyon lett volna, hiszen
2024 második felében Magyarország látta el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és tegyük hozzá:

egy rendkívül megosztó és kihívásokkal teli időszakban. 

Kapcsolódó

Az elnökség alatti események nemcsak a magyar kormány politikai helyzetét, hanem az Európai Unió egységét is próbára tették. Habár néhány látványos eredményt is sikerült elérni, a magyar ciklust számos kudarc és ellentmondásos esemény is beárnyékolta. 

Egy nehéz kezdés: politikai elszigeteltség és bizalmatlanság

Az elnökség már a kezdetektől erős hendikeppel indult. Elég magas szinteken kezdettől fogva úgy tekintettek a magyar soros EU-elnökségre, mint egy átmeneti állapotra, valahogy kibekkelik a dolgot a következő lengyel elnökségig és kevés érdemi kérdés kerül majd napirendre.

Elsősorban az Európai Parlament köréből jöttek olyan hangok, hogy eleve ne engedjenek olyan országot az uniós elnökség közelébe, amelyik ellen számos eljárás folyik a számottevő korrupció és a jogállami elvek megsértése miatt. 

Aztán amikor Orbán Viktor mindenféle előzetes egyeztetés nélkül békemisszió néven úgy antrézott, hogy a fal adta a másikat, és néhány nap leforgása alatt megfordult Kijevtől Moszkván és Pekingen át Floridáig –  az Orbán-szkeptikus EP-többség rögtön igazolva látta korábbi félelmeit. Teljesen világos volt, hogy a békemissziós turnét nem előző nap találták ki, igényelt némi szervezést – és vállalták a kockázatot. Ám ha az volt a cél, hogy már jó előre cáfolja Orbán Viktor politikai elszigeteltségét - nos, arra láthatólag alkalmas volt.

Orbán és a békemisszió: politikai eszköz vagy valódi kezdeményezés?

Orbán a 2024-es elnökség elején azzal indított, hogy Magyarország egyik fő prioritása az ukrajnai háború befejezése, és ebben Magyarország mint békeközvetítő igyekszik fellépni. A „békemisszió” annak ellenére maradt a kormány retirikájának középpontjában, hogy elsőre finoman szólva is beleállt a földbe. Nagyjából a háború előestéjén beszéltek róla először, amikor a magyar miniszterelnök ott ült Moszkvában, a covidtól rettegő Vlagyimir Putyin nevetségesen hosszú márványasztalánál. Ám a hamvába hol misszió nem szegte senki kedvét, mi több jelszó lett, amivel Orbán Viktornak két lényeges célja volt:

  1. Tompítani Magyarország elszigetelődését azáltal, hogy Budapestet egyfajta mediátorként pozícionálta az ukrajnai konfliktusban. Ez lehetőséget adott arra, hogy Magyarországot aktív és konstruktív szereplőként mutassa be.
  2. Belső politikai narratíva erősítése, amely szerint Magyarország a béke oldalán áll, szemben az „EU-s háborúpárti politikával”. Ez a retorika jól illeszkedett Orbán belpolitikai kommunikációjába, ahol a béke és stabilitás a kormány egyik központi üzenete.

Ez aztán az elszigeteltségteszik hozzá azóta is lépten nyomon a kormánybarát sajtóban a félmondatot, amikor miniszterelnök a diplomáciai erődemonstráció valamelyik állomására utazik - legyen az Moszkva, a Türk Tanács valamelyik hadállása, Peking vagy éppen Trump Mar-a-Lago-i rezidenciája. 

Azonban egy csöppen sem javított azon a helyzeten, hogy az uniós vezetők többsége továbbra is meglehetős fenntartásokkal szemléli Orbán Moszkvához való viszonyát, a békemisszióba pedig inkább személyes imázsépítést látnak bele. 

A magyar kormányfő pedig azóta is kénytelen megvédeni furcsa külpolitikai manővereit: 

„Bármit is tettem a háborúval kapcsolatban, azt külön kellett tennem, nem az Európai Unión belül. Kétoldalú diplomáciához kellett folyamodnom” – érvelt a decemberi nemzetközi sajtótájékoztatóján. Más kérdés persze, hogy december 11-én, amikor „karácsonyi tűzszünetet”  javasolt a feleknek, mondván „mibe kerülne Putyinnak az a néhány nap” azt mégiscsak uniós elnökként javasolta. Ezt a tűzszünetet elvető Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is észrevételezte, hozzátéve, hogy a magyar kormányfő „az egység rovására égeti fel személyes imázsát”.

Amikor eljött az a bizonyos intifáda...

A mélypont október 9-én érkezett el, amikor Orbán Viktor is inkább az elnökségi programról vitatkozott volna, minthogy ébresztőt fújjon, de ez láthatóan nem érdekelte az uniós képviselőket, helyette egy pártpolitikai intifádát rendeztek – legalábbis ezt mondta a miniszterelnök az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol baráti dicséretek mellett komoly kritikákat is kapott az EP-frakciók vezetőitől. A láthatólag csalódott miniszterelnök azt ígért, nem marad adósa a képviselőknek, hozzátéve, hogy

ha megtámadnak minket, meg fogom védeni a hazámat.


A hangulat nyomasztó volt, jól látszott, hogy Ursula von der Leyen is nehezen tudta kiverni a fejéből, hogy Orbán Viktor nem támogatta a bizottsági elnöki mandátumát, mi több, egyenesen tiltakozott ellene - mondván, eddigi teljesítménye is harmatgyenge volt. És közben úgy tűnt, hogy von der Leyen számára sem feltétlenül kifizetendő bármilyen politikai gesztust tenni a magyar kormány felé. Az ellenséges viszony miatt ráadásul lassan végleg a távolba vész az a tízmilliárd euró, amelyet a helyreállítási alapból különítettek el vissza nem térítendő támogatások és kölcsönök formájában Magyarországnak. 

Orbán „békemissziója” és a grúziai választások utáni újabb nem egyeztetett villámlátogatása  után sokan azt tervezték, hogy eljött végre a bojkott ideje, és vagy nem jönnek, vagy alacsonyabb rangú tisztiviselőkkel képviseltetik magukat az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján, és a november 7-8-ai informális EU-csúcson.

Hogy aztán hirtelen meggondolják magukat, mondván Ukrajna, a Nyugat-Balkán EU-csatlakozása és Grúza ügye fontosabbak, mint Orbán megítélése. Persze a találkozók idejére már nyilvánvalóvá vált az amerikai elnökválasztás eredménye is és Donald Trump újraválasztása bizony ekkor sem jött rosszul a magyar miniszterelnöknek. 

Ambíciókból azért nem volt hiány

Magyarország, amikor júliusban átvette az EU Tanácsa soros elnökségét, azzal az ambíciózus, és persze Trumptól „kölcsönzött” szlogennel indított, miszerint  „Tegyük Európát ismét naggyá” ami sikerült is ráijeszteni Orbán európai kritikusaira. Persze a magyar kormányfő is tudhatta, hogy konfrontációkkal teli fél évnek néz elébe. Utólag legalábbis úgy magyarázta, hogy 

Két lehetőség van. Vagy politikai elnökség, vagy bürokratikus elnökség van

– mondta Orbán a a karácsony előtt  EU-csúcs után.

„Ha politikai elnökséget akarsz, hozz politikai döntéseket” - hangoztatta a kormányfő, hozzátéve, hogy ő ezt választotta. „Tudatos döntést hoztam...és volt egy nagyon erős és tehetséges csapatom, amely segített.”

Habár a kritikusok rendkívüli módon tartottak a magyar elnökségtől, azért ha a múltba visszatekintve, még a komoly belső politikai zűrzavarral küzdő országok is betöltötték az EU elnöki tisztét anélkül, hogy komolyabb problémákat okoztak volna. Hogy mást ne mondjunk Románia 2019 januárjában úgy vette át az elnöki posztot, hogy az akkori kormányt erős korrupciós botrányok rázták meg. Belgiumnak pedig 2010-ben úgy sikerült átvennie és végigcsinálnia az elnökséget, hogy épp ügyvezető kormánya volt.

Azért nem csak Putyinról volt szó

Bár az elmúlt év magyar külpolitikai túlmozgása pont az volt, aminek látszott és pont azokat a reakciókat váltotta ki, amire Orbán Viktor stábja nyilvánvalóan előre számított, valahol mégis igazságtalan lenne kizárólag ezen a szemüvegen keresztül vizsgálni a magyar elnökség hat hónapnyi munkáját.

A magyar kormány ugyanis közben jelentős uniós megállapodásokat kötött a schengeni övezet, a gazdasági versenyképesség, a mezőgazdaság és az egészségügy tekintetében - írja elemzésében az Euractiv. Az uniós elnökségeit általában az alapján ítélik meg, hogy  a posztot épp betöltő tagállamok képesek-e megállapodásra jutni az új uniós jogszabályokról és közös nyilatkozatokról. Ebből a szempontból Magyarországnak meglehetősen könnyű dolga volt. Mandátuma egybeesett az EU Parlament és az EU Bizottság új mandátumának kezdetével, ami lelassította az új törvények elfogadását. Belgium és Spanyolország korábbi elnökségei ráadásul megoldottak néhány nehéz, lezáratlan ügyet, mint például a mesterséges intelligenciáról szóló törvényt.

Schengen mindent vitt

A magyar elnökség vitathatatlanul legnagyobb sikere a merev osztrák ellenállás leküzdése volt, amely akadályozta Románia és Bulgária teljes körű integrációját a schengeni övezetbe, ahol az emberek határellenőrzés nélkül utazhatnak.

Magyarország diplomáciai közvetítése végül eredményre vezetett: Ausztria, Románia és Bulgária belügyminiszterei azonban november 22-i budapesti találkozón aláírták azt a megállapodást, amelyben Ausztria elállt a vétótól. Ez a megállapodás előkészítette az utat a december 12-i hivatalos tanácsi határozathoz , amely kimondta, hogy Románia és Bulgária 2025. január 1-jén a schengeni övezet teljes jogú tagjává válik. Még ha ennek nem is örül feltétlenül mindenki. 

Ez a siker bár jelentős, nem volt teljesen mentes a vitáktól. Több uniós tagállam szerint

a magyar kormány valójában csak a saját geopolitikai érdekeit próbálta érvényesíteni,

és a kompromisszumok mögött nem kis részben Orbán Viktor szoros kapcsolatai álltak a román és bolgár vezetéssel. Mindezek ellenére a schengeni bővítés sokak szerint az elnökség egyetlen kézzelfogható eredménye volt.

Sikerek, kudarcok és konfliktusok

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke is némileg megbékélni látszott: decemberben már Orbán mellett állt a pódiumon, és már novemberben elfogadott budapesti nyilatkozatot lobogtatta, mint az európai versenyképesség fundamentumát. 

Habár a nyilatkozatban megfogalmazottak elég általánosak voltak, von der Leyen meglehetősen „ambiciózusnak” minősítette őket. Azt pedig a tárgyalási folyamatokra rálátók is úgy érzékelték, hogy azért a magyarok megfelelően kompetens szakembergárdával képviseltették magukat. 

Egyes uniós diplomaták persze hangsúlyozták, hogy Magyarország elnöksége nem volt mindennapi, különösen a külpolitikai önjáróság miatt. De még Magyarország legkeményebb kritikusai is elismerik, hogy az elnöki poszton túl néha szükség van egy ellentétes nézetű tagállamra, már csak azért is, hogy a többieket felpörgesse.

Ha nem lennének magyarok, ki kellene találnunk őket

– mondta a voltaire-i parafrázissal az Euractivnak egy uniós diplomata. Egyébként pedig kifejezett izgalommal várják a lengyel elnökség január 1-jei kezdetét.

Lengyel-magyar most épp nem jó barát

Magyarország visegrádi kapcsolatai (V4: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) az elmúlt években amúgy jelentősen megváltoztak, és a 2024-es uniós elnökség alatt tovább romlottak. Bár a V4 eredetileg az európai integráció és a közép-európai érdekek egységes képviseletének fontos eszköze volt, az elmúlt időszakban a csoporton belüli politikai és gazdasági különbségek egyre nagyobb hangsúlyt kaptak. Még úgy is, hogy Lengyelországot sikerült a Robert Fico-vezette Szlovákiára lecserélni, így a magyar kormány nem magányoskodik egyedül a szövetségben. 

Hogy a magyar-lengyel kapcsolatok nem túl jók - azt már Orbán is elismeri. A 2023-as lengyel választásokon a Jog és Igazságosság (PiS) párt vereséget szenvedett, és egy liberálisabb, EU-barát kormány alakult Varsóban. Ez a változás alapjaiban rengette meg a magyar-lengyel szövetséget, amely eddig az EU-n belüli konzervatív-kereszténydemokrata ellenállás egyik fő pillére volt.

Egy botrányos ügy: Marcin Romanowski politikai menedékjoga

Az elnökség utolsó napjaiban egy váratlan esemény is borzolta a kedélyeket: Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek. Romanowski, aki a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kormányzat egyik kulcsfigurája volt, az októberi lengyel parlamenti választások után elveszítette politikai befolyását, és több bírósági eljárás is indult ellene Varsóban korrupció és hatalommal való visszaélés miatt.

A döntés, hogy Romanowski menedéket kapott Magyarországon, nemcsak Lengyelországban, hanem az egész EU-ban felháborodást váltott ki. Sokak szerint ez az eset újabb bizonyíték volt arra, hogy Orbán Viktor kormánya szándékosan szembemegy az uniós normákkal és értékekkel, miközben autoriter vezetőkkel és politikusokkal épít ki szövetségeket. A lépés tovább mérgesítette a viszonyt Lengyelországgal és újabb kritikák özönét zúdította Magyarországra. Az új lengyel kormány nyíltan elítélte a lépést, és jelezte, hogy ez nemcsak a kétoldalú viszonyt, hanem az egész V4 együttműködést is veszélybe sodorhatja. 

Orbán taktikus próbált lenni, de védekezésbe kényszerült

Orbán Viktor  valószínűleg tisztában volt azzal, hogy a 2024-es elnökség nem lesz „diadalmenet”, és a ciklus inkább egy védekező pozíció fenntartásáról szól. A magyar kormányfő számára a legnagyobb kihívás az lehetett, hogy egyszerre kellett megvédenie Magyarország és persze saját nemzetközi imázsát és fenntartani a belpolitikai támogatottságát. Mindezt úgy, hogy továbbra is zárolva vannak az uniós támogatások. Orbán politikai stílusára jellemző módon azonban a kormányfő a nehézségeket inkább belpolitikai haszonná igyekezett formálni, és tovább erősítette azt a narratívát, hogy Magyarország az „EU háborús logikájával” szemben a béke szigete. Az uniós pénzek pedig majd megérkeznek - legfeljebb nem lesz az Európai Uniónak költségvetése.