November 5-én tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban, ezzel egyidőben pedig a 100 fős szenátus 34 helyéről szavaznak, illetve a 435 fős képviselőházban is választásokat tartanak. Donald Trump, republikánus jelölt kampányának egyik fontos mondása, hogy vissza kell szerezni a feldolgozóipar egy részét, és ezzel új munkahelyeket teremteni az amerikai gazdaság számára. Ennek eléréséhez az importvámok emeléséhez/bevezetéséhez folyamodna a republikánus jelölt – írja Weiszmann Péter, MBH Befektetési Bank Elemzési Központ részvényelemzője.
- A volt elnök több kampányesemény, illetve interjú során kifejtette, hogy a kínai termékekre 60-100 százalékos vámtételeket vezetne be.
- Nem kímélné azonban az USA partnereit sem, az Európai Unióból származó termékeket is 10-20 százalékos vámmal terhelné.
A Trump-adminisztráció tapasztalata
Az MBH tanulmánya felidéz egy Trump elnöksége alatt történt 2018-as esetet, amikor az USA 50 százalékos vámtarifát vezetett be az importált mosógépekre. Az importvámok árfelhajtó hatásúak voltak – az intézkedés bevezetését követően átlagosan mintegy 12 százalékkal drágultak a készülékek.
Az áremelkedést azonban nem csak az importált gépek esetében lehetett észrevenni, hanem a hazai gyártmányúaknál is.
Hasonló hatást figyelhetünk meg a kiegészítő termékek árazása esetében: szárítógépek – amelyek nem estek a vámemelés hatálya alá – a mosógépekkel szinte megegyező mértékben drágultak. A számítások szerint a lépés közelítőleg 1,5 milliárd dolláros költséggel járt az amerikai fogyasztóknak éves szinten, miközben a vámbevételre relatív kis hatással bírt (82 millió dolláros emelkedés).
Mindemellett megközelítőleg 1800 új munkahely jött létre az USA-ban, azonban egy új munkahely megteremtése éves 815 ezer dollárjába került az adófizetőknek.
Mi a helyzet Európával?
Az Egyesült Államok továbbra is az EU legfontosabb export-partnere, az Eurostat adatai alapján az USA-ba való kivitel az EU exporttevékenységének 19,7 százalékát jelentette 2023-ban.
Ha feltételezzük, hogy Trump megválasztása esetén azonnal bevezetné a védővámokat, a lépés alapvetően nem érintené az európai árszínvonalat, azonban negatív munkaerőpiaci és termelési következményekkel járna. A gyártók a termelés egy részét áthelyezhetnék az Egyesült Államokba, ami munkahelyek megszűnését és a kibocsátás csökkenését eredményezhetné. A Goldman Sachs számításai megerősíteni látszanak ezt a felvetést.
A kalkulációik alapján az európai exportot sújtó 10 százalékos amerikai vámtarifa 1 százalékkal csökkenthetné az EU GDP-jét, miközben az árszínvonal relatív stabil maradhatna az „öreg kontinensen”.
Az uniós exportot érintő vámok nem maradhatnának válasz nélkül az európai oldalról. Ez annál is inkább így van, mert Kína az amerikai piacról kiszorult termékeinek egy részét minden bizonnyal az európai piacokon próbálná értékesíteni, amely ellen az EU-nak védekeznie kellene, így akaratlanul belecsúszna egy kereskedelmi háborúba, emelnie kellene a vámtarifákat. Ami viszont a korábban ismertettet tanulmány alapján az infláció emelkedéséhez vezetne.
A fosszilis energiahordozók
Az elmúlt másfél évtized a „palaforradalom” (shale revolution) időszaka volt, ami a frakkolás vagy más néven hidraulikus repesztés (fracking/hydraulic fracturing) felfutásának köszönhető. Ez a technika rendkívül sikeresnek bizonyult az Egyesült Államokban. Az U.S. Energy Information Administration (EIA) becslései alapján a palakitermelés 2023-ban elérte a 3,04 milliárd hordót éves szinten, ami az USA olajkitermelésének 64 százalékát teszi ki.
A nyilvánvaló előnyök mellett viszont jelentős problémák is felmerültek a frakkolás esetében, ami komoly politikai vitákat szül. Az eljárásnak rendkívül nagy a környezeti hatása:
- nagy a vízigénye,
- szennyezi a talajvizet és a levegőt,
- zajszennyezést okoz,
- valamint földrengések forrásaként is azonosították már.
Mára öt államban betiltották a frakkolás alkalmazását (New York, Vermont, Maryland, Washington és Kalifornia). A palakitermelés jövője a jelenlegi kampányban is fontos szerepet kapott. Ebben az esetben Kamala Harris jelenti a bizonytalanság forrását. A demokrata jelölt vegyes jelzéseket küldött eddig a szektornak:
- 2019-ben például kiállt a tiltás mellett, valamint a Biden-adminisztráció tagjaként támogatta a demokraták azon célkitűzéseit, hogy az USA 2050-re elérje a nettó zéró károsanyag kibocsátás állapotát;
- másrészt a jelenlegi kormányzat – amelynek Kamala Harris is tagja – az Inflation Reduction Act (IRA) keretében több új engedélyt adott ki kutak létesítésére, így 2023-ra rekordszintre emelkedett a palakitermelés.
Harris az elmúlt hónapok során inkonzisztens módon nyilatkozott, így nagy a bizonytalanság, hogy hatalomra kerülése esetén miként nyúlna a témához.
Az Európai Unió energiafüggősége magas, külső behozatalra szorul, és ebben a legfontosabb partnere az Egyesült Államok. Az Eurostat adatai szerint az idei második negyedévben importált kőolaj 15,1%-a, az importált cseppfolyósított földgáz (LNG) 46 százaléka érkezett az USA-ból. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben megtorpanna a „palagáz forradalom” a tengerentúlon, az végső soron az energiaárak emelkedéséhez vezethetne, ami inflációs nyomást generálna Európában.
November 5-én megszűnik a bizonytalanság
Weiszmann Péter szerint a legnagyobb kockázatot a bizonytalanság jelenti. A november 5-i választások után kissé fellélegezhet majd a piac, hiszen akárki kerül is majd ki győztesként, a bizonytalanság egy része megszűnik.
Az MBH elemzője úgy látja, hogy – a fent felvázolt negatív szcenáriók ellenére – Európai Uniónak megvan a mozgástere, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon a következő amerikai vezetéssel, hiszen akár demokrata, akár republikánus vezetése lesz a világ legnagyobb gazdaságának, szüksége lesz a szövetségesei támogatására.
A Kína elleni fellépés mindkét politikai oldalon teljeskörű támogatásnak örvend.
A szankciók azonban csak úgy lehetnek hatásosak, ha Amerika partnerei is az USA mellé állnak. Ez pedig erősíti az EU alkupozícióját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!