Az elmúlt bő egy évben ritkán látott utazási láz kerítette hatalmába a világot. Ritka helyzet állt elő ugyanis előtte nagyjából két éven keresztül: szinte az egész világ megismerte azt, amire Kelet-Európában az idősebb generációk még jól emlékeznek a kommunista időkből, vagyis hogy be vannak zárva, nem lehet utazni.
Fogságból szabadulva
A lényegében ma élő ember által soha nem látott világjárvány okozta ezt, így sokan rádöbbentek, hogy ha valahol, valamit meg szeretnének nézni a világban, vagy korábban eltervezték, hol szeretnének nyaralni, akkor most itt az idő, nincs hová halogatni.
A kihagyott két évet pótolni kell, bosszút állva a víruson.
Ahogy megszűntek a korlátozások, útra kelt, aki csak tudott, alaposan felhajtva a repülőjegy-, és szállásárakat.
A folyamat Európán belül már tavaly nyáron nagyon erős volt, aztán a hűvösebb évszak beálltával óriási kereslet lett a trópusi, elsősorban a távol-keleti utak iránt, ami az interkontinentális repülőjegyek árában soha nem tapasztalt drágulást okozott, de még ez sem szegte kedvét a fizetőképes utazóknak. Idén nyáron pedig az USA igencsak fizetőképes lakosságának utazni vágyó része is megmozdult: mindenekelőtt Európára voltak kíváncsiak, így alaposan fellendítve a kontinens turizmusát.
Fogy a pénz
A CNBC szerint azonban most már kezd véget érni a folyamat, nem is feltétlenül csak azért, mert az utazók bepótolták a kimaradásokat és ezzel megnyugodtak, hanem vásárlóerejük mérséklődése miatt is.
A középosztályt az infláció megviselte, lehetőségeik csökkennek,
az amerikaiak esetében még jelentős tényező, hogy a járvány idején kiosztott fedezetlen pénzek elfogytak, a túlnyomó többségnek újra munkabéréből kell gazdálkodni.
Mi lesz az árakkal?
Ez a legtöbb területen nem azt jelenti, hogy valamiféle utazási recesszió következne be, csak a szokásos szinthez képest kialakult extrém kereslet mérséklődik. Különösen igaz ez Ázsiában, ahol egy felmérés szerint a hoteltulajdonosok 77 százaléka optimista a 2024-es évet illetően, egyenesen növekedést várnak a foglalások számában. Kétségkívül a távol-keleti régióban később zajlott a korlátozások feloldása, így érthető módon az elmaradt utazások pótlása is tovább tart. Az igazán nagy kérdés az, hogy mikor lesz, sőt, lesz-e egyáltalán érzékelhető visszaesés az utazási költségekben, vagy a korábbinál jóval drágább repülőjegyek és szállások tartósan velünk maradnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!