Az Európai Unió légiközlekedési szerve csütörtökön ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy szerdára virradó éjjel Iránból ballisztikus rakétákkal több olyan iraki célpontot is megtámadtak, ahol amerikai és a koalíciós erők katonái állomásoznak.
Az EASA nem tiltotta meg kategorikusan a légtér használatát - szemben az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatallal (FAA) -, de arra kérte a tagállamok hatóságait, hogy adjanak ki az iraki légtér elkerülésére vonatkozó határozatokat.
Kapcsolódó
A szervezet folyamatosan kapcsolatban áll az Európai Bizottsággal és a tagállamok hatóságaival, a helyzetet figyelemmel kísérik, és szükség esetén beavatkoznak.
Az ügynökség kérése előtt több európai ország már megtiltotta az ott bejegyzett légitársaságoknak, hogy Irak, vagy Irán légterén átrepüljenek, az Air France, a Lufthansa, illetve az International Airlines Group légitársaságai (British Airways, Iberi, Aer Lingus, Vueling, Level) pedig felfüggesztette iráni, iraki járatait.
A magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság szerdán közölte, hogy dubaji járatuk elkerüli az érintett országok légterét. Az AIRportal.hu légiközlekedési szaklap szerint a Budapestről Dubajba tartó gép már Egyiptomon és Szaúd-Arábián keresztül közlekedett az emírségekbe, visszafelé pedig Cipruson meg kellett szakítani a járat útját, mert személyzetet kellett cserélni.
Az Aeroflot orosz és az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság is felfüggesztette szerdán a közel-keleti térséget érintő járatait.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon