A Világbank most azzal számol, hogy a három vezető olajfajtából (Brent, WTI, Dubai) alkotott kosár átlagára 2020-ban 58 dollár lesz. A washingtoni székhelyű szervezet áprilisban 65 dollárt, a múlt év végén még 69 dollárt várt.
A bank emlékeztetett arra, hogy az idei első kilenc hónapban a kőolaj átlagára 14 százalékkal csökkent éves összevetésben, elsősorban a globális gazdaság növekedésének a lassulása miatt.
Kapcsolódó
Szerdán 15 óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,79 dollárral 62,61 dollárra, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára pedig 1,6 dollárral, 57,78 dollárra emelkedett.
A Világbank előrejelzésének az összeállítói szerint meglehetősen vegyes a termeléskilátás. Az Egyesült Államokban a tervek szerint számos új olajlelőhelyet állítanak termelésbe az év végéig. Ugyanakkor, ha tovább csökken a kőolaj ára, az érezhetően visszaveti a termelés nyereségességét, ami óvatosságra inti az amerikai olajcégeket.
Az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportálók a hírek szerint csütörtökön kezdődő kétnapos ülésükön termelésük további csökkentéséről dönthetnek, aminek áremelő hatása lehet. Félő ugyanakkor, hogy az újabb termeléscsökkentés sem vált ki komolyabb drágulást, ami éket verhet a megállapodást aláírók közé. Ecuador például már be is jelentette, hogy 2020 januárjától kilép az OPEC szervezetéből, mert a költségvetés bevételeinek a növelés érdekében felfuttatja olajtermelését.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni