Világszerte pengeélen táncolnak a jegybankok, miközben próbálják eldönteni melyik ujjukba harapjanak: zúdítsák rá a teljes fegyvertárat a mindenhol kiugróan magas inflációra, vagy vegyék figyelembe azt is, hogy mindez egy szerteágazó, társadalmi hatásokat is magával hozó válságot súlyosbít.

Legutóbb az Egyesült Államokban a Federal Reserve húzott nagyot, egy újabb 75 bázispontos kamatemeléssel. Ezzel a 2008-as magaslatokba emelte a kamatszintet, a folyosó csúcsa immár 4 százalék.
Nagy lépésekkel az Európai Központi Bank is felvitte 2 százalékra mostanra az alapkamatot, a Bank of England is évtizedes magasságokba emelte a kamatszintet legutóbbi kamatdöntésével.

A Magyar Nemzeti Bank szintén jelentős szigorítást hajtott végre. Minden jegybank egyben nyitva hagyta a további szigorítás lehetőségét lévén az inflációnál nem látszik egyértelmű csökkenés, legalábbis nem a korábban remélt gyors ütemben. Itthon például már bőven 20 százalék felett van a havi drágulási pálya, és várhatóan a decemberben megjelenő legújabb inflációs jelentés is az előzőnél kedvezőtlenebb előrejelzéseket fog tartalmazni.

Pofon az orra esés közben

A jegybankoknak elsődleges mandátumuk az árstabilitás biztosítása, vagyis az infláció kívánatos szinten tartása, ha elszállnak az árak, mint ahogy az most történik mindenhol, akkor a pénzmennyiség szűkítésével, a kamatok emelésével tudnak fellépni.

Ez viszont a válságos kilátások közepette jó eséllyel csak elmélyíti a kialakulóban lévő recessziót. Ez a kereslet csökkenésével, a fejlesztések visszafogásával és a munkanélküliség növekedésével, egy esetleges társadalmi válság kialakulásával járhat, tetézve a gazdasági nehézségeket.

Jerome Powell Fed elnök már korábban is kijelentette, hogy a Fed másodlagos mandátuma a maximális foglalkoztatás. Ez a megfogalmazás egy apró, de fontos váltás volt a korábbi teljes foglalkoztatási célhoz képest, mivel ezek szerint a mostani helyzetben elérhető lehető legmagasabb foglalkoztatottsági szint akár azt is jelentheti, hogy növekszik a munkanélküliség.

Az ING előrejelzése szerint a Fed jövő februárban fejezheti be a kamatemelést, egyben pont akkor fordul prognózisuk szerint recesszióba az amerikai gazdaság.

Épp ezért egyre több olyan vélemény jelenik meg, miszerint a magas kamatok nagyobb kárt okoznak, mint amennyire hasznosak. Lehet, hogy jobban járnának az országok, ha magas lenne az infláció, de nem hajszolná a jegybank még mélyebb recesszióba a gazdaságot.

A magasabb árakat könnyebb elviselni ha van valakinek munkája, mint bármilyen árakat, ha a recesszióban munkanélküli lesz – szól az érvelés.

Nincs minden veszve

A folyamat végét, még nehéz belátni, de vannak biztató jelek, ami előrevetíti egy kényelmes földet érés, vagyis egy „soft landing” reményét. A foglalkoztatási adatok a fejlett gazdaságokban kedvezők, illetve egyelőre nem romlottak annyit, mint amitől korábban tartani lehetett.

Szintén bizakodásra ad okot, hogy az energiaárak piacán is látszani kezdenek a normalizálódás jelei, és a fejlődő országokba is eljutnak az élelmiszerszállítmányok Ukrajnából. A befektetők abban is bíznak, hogy a mostani kamatemelési hullám leginkább nem is jövőre, hanem 2024-ben éreztetheti hatását, addig pedig még korrigálhatnak a jegybankok is, ha javulnak az inflációs mutatók, márpedig mindenhol ezt prognosztizálják a jövő év második felére.

Persze ha valaki inkább olyanokra hallgat mint az örök vészmadár Nouriel Roubini, akkor egyből elengedi az optimizmus utolsó morzsáját is. Szerinte például a harmadik világháború már lényegében elkezdődött, ezt mutatja, ami Ukrajnában, a kibertérben, a nemzetközi kereskedelmi vitákban vagy a klímavédelem terén történik. Ha az ilyen hangoknak van igazuk, akkor a monetáris politika lesz a világgazdaság legkevésbé égető kérdése.