Pénzügyminiszterek nem szoktak ideológiai iránymutatást adni, ám Janet Yellen az Egyesült Államok pénzügyminisztere a washingtoni Atlantic Council kutatóintézet tanácskozásán elhangzott beszédében mégis ezt tette: összekötötte a világ országainak kereskedelmét a társadalmi értékekkel – írja a felszólalás kevés visszhangot kapott részéről Rana Foroohar, a Financial Times publicistája. Yellen egy új Bretton Woods-i keretrendszert javasolt, amelynek szellemében újra kéne értelmezni az IMF és a Világbank szerepét is a világgazdaságban.

Az 1946-től életbe lépett Bretton Woods-i szabályozás legfontosabb szabálya az volt, hogy a megállapodást aláíró országok valutájuk árfolyamát az aranyhoz képest egyszázalékos sávban tartják, miközben az átmeneti fizetési nehézségeket az egyezmény keretében létrehozott Nemzetközi Valutaalap volt hivatott kezelni. Így kívánták elérni, hogy bizonyos etikai szabályok érvényesüljenek a világkereskedelemben, például az országok ne vágjanak egymásnak alá valutájuk versengő leértékelésével.

Kapcsolódó

A megállapodás alapja a részt vevő országok közös tapasztalata volt a két világháborúról. Úgy gondolták, hogy az vezetett el a második világégéshez, hogy a világ országai az első után nem működtek együtt a világgazdaság problémáinak megoldásában. Emellett úgy látták, hogy a világ gazdasági erejének nagyja az országok egy szűk csoportjában egyesül, élükön az Egyesült Államokkal, amelyek fenn tudják tartani ezt a rendszert. Az alapelv addig volt érvényben, amíg az USA az 1970-es évek elején fel nem adta a dollár szabad átválthatóságát aranyra.

Két világ

Yellen nyilván nem az aranyárhoz rögzített árfolyamrendszert hozná vissza, hanem azt, hogy a keserű tapasztalatokon okulva a nyugati világhoz tartozó országok kereskedelmét az erőszakos viselkedést, a mások kijátszását kizáró alapelvekhez kössék. A keserű tapasztalat Vlagyimir Putyin orosz államfő háborúja Ukrajna ellen, illetve az, hogy Kína nem csatlakozott a világ több mint 30 országának erre válaszul elfogadott Oroszország elleni szankcióhoz, hanem zavartalanul együttműködik az agresszorral.

Ezért az USA – és a vele szövetséges európai és ázsiai országok – a jövőben nem hagyhatják, hogy pusztán a piaci érdeket szabályozzák külkereskedelmüket. E helyett figyelembe kell venniük, hogy a partner ország tiszteletben tartja-e a nemzeti szuverenitás, a jog uralma, a munkavállalói jogok alapelvét.

Nem szabad megengedni, hogy egyes országok kihasználják piaci erőfölényüket a legfontosabb energiahordozók, alapanyagok, technológiák vagy termékek szállításában, hogy felhasználják ezt más országok gazdaságának szorongatására vagy arra, hogy az abból származó bevételt másokkal szembeni erőszakos fellépésre használják, ahogy azt jelenleg Oroszország teszi azzal, hogy energiahordozó bevételét a háborúra fordítja. 

„Friend-shoring”

Az USA-nak a jövőben a „friend-shoring” alapján kell szerveznie gazdasági beszállítói láncait olyan országokkal, amelyek tartják magukat bizonyos értékekhez és normákhoz. A helyzet hasonlít a második világháború előtti szituációhoz, amikor a magukat „neoliberálisnak” nevező közgazdászok, szociológusok, újságírók, üzletemberek keresték a lehetőségeket a fasizmus és a kommunizmus előretörésének megállítására. Úgy gondolták, hogy a legjobb módszer a világ piacainak összekapcsolása lehet, ami együttműködésre készteti a világ országait ahelyett, hogy egymás rovására próbálnának meg érvényesülni, ami káoszhoz, háborúkhoz vezet.

A mai helyzet hasonlít a két világháború közöttihez. Az 1929-et megelőző olcsópénz-politika nem tudott választ adni azokra a nagy változásokra, amelyek a társadalmakban végbementek, a munkaerőpiac, a családi kapcsolatok változóban voltak. Volt egy pandémia (a spanyolnátha), egy gazdasági világválság, amit infláció és depresszió követett, a kereskedelmi háborúk szétzilálták a világgazdaságot.

Új szabályok kellenek!

A neoliberálisok, akik fellépése elvezetett a Bretton Woods-i megállapodáshoz, eredendően nem a szabad piac hívei voltak, mint thatcheri-reagani korszakban, hanem olyan emberek, akik egy nagyon emberi probléma megoldásával próbálkoztak. Hogyan lehetne a háborúk szaggatta világot biztonságosabbá összetartóbbá tenni a szabadság és a prosperitás megtartása mellett? A piacgazdaság önmagában erre nem képes, új szabályokra van szükség!

A brit üzleti lap cikkírója szerint itt az ideje, hogy az inga az elmúlt évtizedek fejlődési irányáról átbillenjen egy másikba. Különböző országok nagyon eltérő politikai, gazdasági, sőt akár morális felfogással nem ugyanazon szabályok szerint játsszák a globális gazdasági-politikai játékot. Ezért a piaci játékszabályok kezdenek szétzilálódni. A korrekció abba az irányba mutat, hogy azoknak az országoknak, amelyek a nyugati világhoz akarnak tartozni, be kell tartaniuk bizonyos – az EU alapelveivel egyébként megegyező – szabályokat.