Mindössze negyed évszázaddal azt követően, hogy Roger Bootle az 1990-es években az infláció végéről írt könyvet, most belátja, hogy a pénzromlás bizony feltámadt - írja a Bloomberg. A használt autóktól kezdve a fa építőanyagokig sok minden ára emelkedő pályára állt, ami magával hozta a hitelköltségek emelkedését is. Miközben a világ legnagyobb jegybankjainak vezetői egyelőre úgy látják, hogy az inflációs nyomás átmeneti lesz, vannak olyan közgazdászok, akik kongatják a vészharangokat.

Az utóbbiak közé tartozik Bootle, a Capital Economics tanácsadó cég alapítója, aki 1996-ban jelentette meg The Death of Inflation: Surviving and Thriving in the Zero Era című könyvét (Az infláció halála: túlélés és érvényesülés a nullakorszakban). Akkor arról írt, hogy a folyamatosan magas inflációs korszak elérkezett a végéhez. Bár úgy gondolja, hogy ez az időszak nem tér vissza, elismeri, hogy ami az inflációt illeti, a világ újabb vízválasztóhoz érkezett. Ahogy fogalmaz, vége a kriptodeflációs periódusnak, amelyben az elmúlt években éltünk.

A defláció veszélyének vége, a kockázatot már nem az jelenti, hogy az árak csökkenése elveszi a beruházók kedvét pénzük befektetésétől vállalati részvényekbe, hanem az, hogy a túlzott infláció veszélye miatt kezdik kerülni a rizikót. Ugyanakkor Bootle nem tartozik azok közé, akik úgy vélik, hogy nagyon csúf vége lehet az árak emelkedésének. Sem a kínálat, azaz a költségek oldaláról, sem a kereslet oldaláról nem lát vészesen erős inflációs nyomást.

Az olajsokk ellentéte

Ami az elmúlt évtizedekben alacsonyan tartotta az árakat a költségek oldaláról, azt az olajársokk ellentétének tartja. A globalizáció bővülése és a szakszervezetek erejének csökkenése felerősítette a versenyt a munkavállalók között, ami leszorította a bér-ár spirált. A szakértő szerint ebben a folyamatban még van némi tartalék, bár kétségtelen, hogy e jelenségek hatásának nagy részén már túl vagyunk.

Ezzel szemben azonban a környezetvédelemmel kapcsolatos költségek jelentősen nőhetnek a következő években. A károsanyag-kibocsátás és a hulladéktermelés többe fog kerülni vagy mindezeket csökkentő beruházásokat kell végrehajtani, azaz akár így, akár úgy többletköltségek jelentkeznek ezen a téren, amelyek át fognak gyűrűzni a gazdaság egészén.

A járvány hatása

A kereslet oldalára az gyakorolja a legnagyobb hatást, hogy a pandémia miatt bevezetett kormányzati gazdaságösztönző csomagok nyomán a fejlett országok fogyasztóinak zsebében viszonylag sok pénz lapul. Mivel ezzel a többlettel megjelennek a piacon, ennek nagy részét elnyelheti az infláció. Ezért gondolhatják sokan, hogy az árak emelkedése a kereslet átmeneti emelkedésével szintén átmenetei lesz.

Bootle szerint nem az a gond, hogy ez elbizakodottsághoz vezethet, azaz a döntéshozók nem tesznek semmit az áremelkedés megfékezése érdekében. Az túlzott magabiztosság inkább abban rejlik, hogy alábecsülhetik az infláció nagyságát és tartósságát. Emiatt azután nem tesznek meg mindent a helyzet kézben tartására akkor, amikor még minden esély megvan a beavatkozás sikerességére.

Példának véve az Egyesült Királyságot, a pénzromlás üteme három százalékra vagy kicsit a fölé mehet fel – véli a szakértő, szemben azokkal, akik már két számjegyű inflációt vizionálnak. Ha azonban a jegybank erre reagálva csak legyint, mondván majd elmúlik, ahogy az emberek kifogynak a pénzükből, akkor beépül az inflációs várakozás a gazdaság szereplőinek tudatába, és megalapozhatja a további áremelkedéseket.

Mihez hasonlít?

Bootle mindezt figyelembe véve sem gondolja, hogy az 1970-es, 1980-as évek inflációja visszajöhet. Kutatómunkája során a 13. századig visszakövette az inflációs trendeket a szigetországban, és nem talált példát a 40-50 évvel ezelőtti pénzromlásra. A drágulások jellemzően az árak megszaladását jelentették főként olyan időszakok után, amikor alacsony volt a pénzromlás üteme vagy éppen defláció volt a gazdaságban.

Fél évszázaddal ezelőtt minden az árak emelkedése mellett szólt. Volt két olajárrobbanás. Erősek voltak a szakszervezetek és a vállalatok, így az előbbiek a béreket, az utóbbiak a fogyasztói árakat tudták felfelé nyomni. Emellett nagy volt az állami tulajdon aránya a gazdaságban, ami nem kényszerítette a cégeket a költségek csökkentésével a részvényárak erősítésére. A szakértő úgy véli, inkább az 1950-es, 1960-as évek térhetnek vissza. Akkor a szakértők elhúzódó magas inflációt érzékeltek, mielőtt a 60-as évek végétől valóban nekilendült volna az infláció.