Ahogy Borisz Bondarev, Oroszország ENSZ-tanácsadója látványosan elítélte az ukrajnai háborút, szembe fordult munkaadójával, az orosz külügyminisztériumával, s egyben kénytelen-kelletlen elhagyta hazáját felmerül a kérdés, ez azt mutatja-e, hogy repedezik a putyini rendszer? - teszi fel a kérdést Leonid Bershidsky, a Bloomberg publicistája. A rövid válasznak legalább annyian nem fognak örülni, mint ahányan örülni fognak: nem igazán. Az orosz hadsereg Ukrajna ellen indított inváziójának relatív sikertelensége, ám annál súlyosabb gazdasági következményei ellenére az orosz elit nem mutatja a szétesés jeleit.

Ha e jelenség okát firtatjuk, akkor megint csak egyszerű választ adhatunk: a putyini érában a felső tíz- vagy néhány százezerbe került figuráknak jobban megérni kitartani a rezsim mellett, mint dezertálni, ahogy Bondarev tette. Ő a legmagasabb rangú diplomata eddig, akinél betelt a pohár. Nincsenek miniszterhelyettesek, államtitkárok, nagykövetek, akik jelét adták volna hasonlónak. És ami azt illeti, a kormányzati apparátus tágabb körét tekintve se látunk sokat.

Kapcsolódó

Anatolij Csubajsz korábbi miniszter, Vlagyimir Putyin államfő tanácsadója a fenntartható fejlődés ügyében szótlanul hagyta el Oroszországot nem sokkal a háború kitörése után. Néhány tévés személyiség, köztük Marina Ovjannikova távozott látványosan, akár a nyilvánosság elé állva, mint ő, aki háborúellenes molinót mutatott fel a kamera előtt. Mások halkabban távoztak, néhány üzletember – a legismertebb közülük Oleg Tinkov - nagyon halkan megjegyezte, hogy békére volna szükség a szomszéd országban. Az ukrán születésű Igor Volobujev, a Gazprombank elnökhelyettese, feladta állását és beállt az ukrán hadseregbe, de az orosz cégeknél olyan sokan dolgoznak vezetőhelyettesi beosztásban, hogy vélhetően nem tűnik fel a hiánya volt munkahelyén.

Mit éreznek a patkányok?

Ha a patkányok nem menekülnek a hajóról, az azt jelzi, hogy a hajó még nem igazán süllyed, legalábbis az ő nézőpontjukból. A rezsim elitjének tagjai közük kevesen döntöttek érzelmi alapon a háború első szakaszában, és fordultak szembe korábbi gazdájukkal. A túlnyomó többség hideg, ha tetszik cinikus fejjel gondolta végig a lehetőségeit. Beleszagoltak a levegőbe és a katonai botladozás ellenére nem éreztek vereségszagot. A vezető tisztviselők és üzletemberek annál inkább érzik, mit nyerhetnek, ha tovább szolgálják Putyint és mit veszthetnek, ha szakítanak vele.

Tinkovot például rákényszerítették, hogy adja el a részesedését abban a bankban, amire hosszú távú jómódját alapította. Eközben az orosz piacról kivonult külföldi cégek államosított vagyonát lojális vállalkozók kapták meg. Más szóval Oroszország páriává válása egyeseknek meghozta a szerencséjüket. A Németországban élő orosz emigránsok hangosan protestáltak, amikor az Axel Springer médiaóriás felajánlotta Ovsjannikovának, hogy csináljon riportokat Oroszországról és Ukrajnáról. Mire föl kap valaki, aki nemrég a rendszer kiszolgálója volt, ilyen jó lehetőséget, miközben sok jó régi emigránsnak felkopik az ára Nyugat-Európában? - jött erre válaszul a régi emigránsok költői kérdése.

Dezertőrnek lenni nem jó

Nem kell atomfizikusi diploma ahhoz, hogy belegondoljunk: dezertőrnek lenni nem jó. Aki a putyini rendszer kiszolgálása után nyugatra emigrál, annak nincs jövője, mert a régi nyugatosok mindig emlegetni fogják a múltját. Ha otthon marad, akkor senkivé válik: megfosztják hivatalos jövedelmétől, vagyonától és még a barátai is veszélybe kerülnek renitens viselkedése miatt. A kivárás a legjobb lehetőség azoknak is – nevezzük őket a rezsim emberarcú képviselőinek –, akik tudják, milyen szörnyű következményei vannak a háborúnak.

Putyin hatalmát nem kezdték ki az invázióval járó áldozatok, és ha rosszul is alakul a háború, és kiderül, hogy az ország első embere tényleg végzetesen beteg, akkor sem érdemes szembe fordulni vele. Annak van ugyanis esélye felmarkolni valamit a putyini rendszer majdani romjaiból, aki a tűz közelében marad. Kívülről, pláne nyugatról visszatérve nem látszik ez sanszosnak.

Ezzel együtt nem válik Putyin és a rezsimje dicsőségére, hogy kevesen lázadnak ellen. A valós érzelmi reakciók hiánya, a hideg számításon alapuló döntés, amikor az ország kétségbeejtő helyzetbe került erkölcsileg és anyagilag is, azt mutatja, hogy az orosz elit emberi tartása és intellektuális színvonala a mélyben van.

Bondarev is ír erről lemondólevelében. E szerint a külügyminisztérium, ahol dolgozott az elmúlt húsz évben egyre rosszabb szakmai szintre került, amin belül az elmúlt pár év katasztrofális volt. És ez arra utal, hogy várhatóan az a vezetés sem lesz jobb színvonalú Oroszország élén, ami a hetvenéves Vlagyimir Putyin távozása után jön.