Oroszország kormányzása Vlagyimir Putyin államfő egyszemélyes előadása. Általában így látják a külső szemlélők, akik meg vannak győződve arról, hogy Putyin autokrata, és ennek szellemében minden hatalmat a saját kezében összpontosít – írja Ben Noble egyetemi professzor, Kelet-Európa-szakértő a Moscow Timeson megjelent cikkében, amelyben ennek ellenkezőjére igyekszik felhívni a figyelmet. Sok szakértő próbálta meggyőzni saját politikus főnökét, hogy Putyin nem Sztálin és James Bond keveréke, aki egy olajozottan működő rendszeren át vezeti országát, ám csak azt érték el, hogy megkérdőjelezték a szakértelmüket.

A politológus szakértő azonban azokkal ért egyet, akik szerint Oroszország nem áll egy személy irányítása alatt. Persze felvethető a kérdés, miért kellene törődnie a külső szemlélőnek azzal, hogy kicsit vagy nagyon autokratikus-e az orosz rendszer, vagy esetleg nem is az. Az egyik válasz erre az, hogy túl leegyszerűsítőnek tűnik az a felfogás, miszerint a hatalom működését Oroszországban meg lehet ítélni egyetlen ember tettein keresztül. A tudományos gondolkodás ennél szofisztikáltabb magyarázatot igényel.

Kapcsolódó

A másik ok praktikusabb. A pusztán Putyinra koncentráló nyugati szakértők és politikusok félreismerik a hatalom működésének természetét, és a helytelen kiindulópontra rossz politikát alapozhatnak. Ez most sem szerencsés, amikor a Nyugat és Oroszország kapcsolatai fagyosak, ám még rosszabb lehet, ha eljön az az idő, amikor a két fél együttműködőbb viszonyt alakít majd ki egymással. Valós partnerekkel lehet kapcsolatot építeni, azok karikatúrájával nem.

Madárijesztő-teória

Vannak akik úgy vélik, hogy az egyszemélyes irányítás valójában madárijesztőként funkciónál a politika nagyérdemű közönségének riogatására. Hadd higgye a kisember, hogy az ország vezetője a legkisebb ügyekre, akár az ő dolgaira is rálát. Valójában azonban Putyin nyilván nem maga hoz meg minden döntést. Csak a kulcskérdésekben tart igényt arra, hogy övé legyen az utolsó szó. A Moscow Times cikkírója szerint ez a felfogás csak az előbbi puhított változata.

Több ok miatt is téves lehet. Az egyik, hogy ha Putyin is a legfontosabb döntéshozó, akkor sem dolgozhat vákuumban. Más hatalmi tényezőket - köztük az állami bürokráciát, amely közvetíti felé a döntésekhez szükséges információkat - nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyszemélyes döntéshozatalról szóló teória nem számol azzal, milyen sokan építhetnek ki maguknak befolyást a döntésekre az orosz államfő környezetében.

Befolyásbróker

A másik megfontolás, hogy ha Putyin részt is vesz minden döntésben, az nem jelenti azt, hogy eleve eldöntött preferenciákkal teszi ezt. Sokszor érzékelhető, hogy csak egyfajta befolyásbrókerként tevékenykedik a különböző törekvésű érdekcsoportok között. Nem egyszerűen diktálja a politikai teendőket. Az államfő politikájának irányváltásait nem feltétlenül saját véleményének változása indokolhatja, hanem az, hogy megváltoznak a környezetében lévő érdekcsoportok közti erőviszonyok.

Végül a harmadik megfontolás, ami ellentmond az egyszemélyes előadás teóriájának az, hogy a társadalom hangulatának változásai részben erősíthetik, részben korlátozhatják Putyin viselkedését. Más szóval az orosz emberek mindegy közvetve részesei politikája alakításának, nem egyszerűen elszenvedői annak. Az orosz államfőt tehát befolyásolják a szűkebb és tágabb környezetéből érkező jelzések szemben a diktátorokkal, mint Sztálin a Szovjetunióban, Mao Kínában, a Kim család Észak-Koreában, akik nem törődtek döntéseik következményeivel, akármilyen borzalmasak voltak is azok.

A nem létező gépezet

És ez csak egyik oldala az éremnek, a másik az, hogy az elnöki akaratot végrehajtó gépezet enyhén szólva nem egy svájci óramű precizitásával működik. Az állami bürokrácia sokszor lassan és kevéssé hatékonyan hajtja végre az elnöki rendeleteket. A kormány miniszterei gyakran lecsúsznak határidőkről, és komoly politikai célok elérését rendszeresen halogatják vagy feladják.

Jellemző, hogy a Putyin hívei és ellenfelei egyaránt hivatkoznak az egyértelmű hatalmi hierarchiára, támogatva vagy elítélve azt. Ez arra utal, hogy a hatalmi gépezet képe valójában csak – pozitív, illetve negatív – propaganda, nem sok köze van a valósághoz, a hatalom valós működéséhez. Ha elfogadjuk, hogy Putyin nem mindenható Oroszországban, azaz rezsimje működésének felelőssége megoszlik közte, a környezete, az állami bürokrácia és választói között, az nem jelenti azt, hogy elnézzük a politikája következményeit.