A nyugati társadalmak lakói vélhetően viszonylag kevés érdeklődéssel figyelik, hogy az orosz hadsereg bevonult Kazahsztánba, hogy segítsen az ország urainak leverni a rendszerellenes népfelkelést, mivel a dolog a világ távoli, számukra nem túl érdekes pontján történt. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy Oroszország hónapok óta szintén katonai beavatkozással fenyegeti Ukrajnát, baljóslatú megállapítást tehetünk: Vlagyimir Putyin orosz államfő világossá tette, hogy véget kíván vetni a Szovjetunió összeomlása után kialakult nemzetközi viszonyoknak – írja Hal Brands külügyekkel foglalkozó amerikai politológus professzor a Bloombergen.
Nevezhetjük ezt Putyin-doktrínának is. Ennek legfőbb összetevője jól láthatóvá vált az utóbbi időben, amikor az orosz elnök világossá tette, milyen áron lenne hajlandó lemondani arról, hogy az orosz hadsereget beküldje Ukrajnába. Azt akarja, hogy a Nyugat ismerjen el egy orosz érdekszférát, ami megegyezne a volt Szovjetunió területével és Kelet-Európa jelentős részével. A NATO-nak meg kellene esküdnie, hogy nem terjeszkedik kelet felé, nem ad el fegyvereket és nem tart hadgyakorlatokat olyan területen, amelyeket Moszkva érzékenynek minősít.
A legmeredekebb elvárás az lenne, hogy a nyugati katonai szövetség húzódjon vissza azokból a kelet-közép-európai országokból, amelyek 1997 előtt nem voltak a tagjai. Mindezek eredményeként a katonai szövetség jelentősen gyengülne, a volt szocialista országok pedig ismét kiszolgáltatottak lennének Moszkva elvárásinak. A Bloomberg publicistája szerint ez az érdekszférákban gondolkodás arra utal, hogy Putyin leragadt a 19. századi geopolitikai felfogásnál, azaz a világ felosztásánál a nagyhatalmak között.
Amerika aranyos volt
A Szovjetunió összeomlása után az amerikai külpolitika arra törekedett, hogy kiterjessze a jog uralmára alapuló, az emberi jogokat tiszteletben tartó, liberális nemzetközi kapcsolatokat a volt szovjet térségre, amivel az idealizmust kombinálta a hideg stratégiai számítással. Miközben ugyanis lehetővé tette a kelet-európai országoknak, köztük a Szovjetunió egyes volt tagországinak, hogy felszabaduljanak évszázados alávetettségükből, a nyugati szövetségi rendszerhez való közeledésük erősítette a NATO-t, egyben javítja az USA esélyeit bármilyen jövőbeni lehetséges konfliktusban Oroszországgal szemben.
A folyamat 2003 és 2005 között érte el csúcsát, amikor lezárult a NATO jelentős bővítése, és a színes forradalmak nyomán Georgiában (Grúziában) és Ukrajnában nyugatbarát rezsimek kerültek hatalomra. Ezzel egyidejűleg azonban az 1990-es évek válsága után gazdaságilag stabilizálódó Oroszország kezdte visszanyerni geopolitikai erejét, és Putyin elérkezettnek látta az időt, hogy ezt világossá is tegye.
Oroszország nem volt aranyos
Ennek szellemében a 2007-es müncheni biztonságpolitikai fórumon dühösen vádolta az USA-t azzal, hogy átlépve a határokat Európában és máshol is hegemóniára törekszik a világon. Ugyanebben az évben orosz hackerek kibertámadást indítottak Észtország ellen, miután a balti államban eltávolítottak a helyéről egy a szovjet érából maradt emlékművet. Ezzel kezdetét vette egy többfrontos támadás Oroszország befolyásának helyreállítására közeli szomszédságában.
A szovjet időkből örökölt, lepusztult hadsereg modernizálása után először 2008-ban Georgiát, 2014-ben Ukrajánát rántották vissza katonai erővel a nyugati orientációtól és újabb kibertámadásokkal, dezinformációs kampányokkal és más destabilizációt célzó lépésekkel (például lehallgatott telefonbeszélgetések kiszivárogtatásával) elkezdődött a NATO és az EU destabilizálására irányuló politika. Az orosz vezetés szomszédaival létrehozta az Eurázsiai Gazdasági Unió szabadkereskedelmi övezetet és hasonló partnerekkel gründolt egy laza katonai szövetséget is.
Nem kívánt hatás
Mindez az amerikai professzor szerint azt mutatja, hogy a Putyin-doktrínát egyre erőszakosabban próbálják érvényesíteni, Oroszország, amelynek befolyása a hidegháború vége után elhalványult, Európa kétfelé osztására törekszik és a szomszédságában erővel érvényesíti akaratát. Más kérdés, hogy mindennek mi lesz az eredménye, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy Putyin élete öngólját lőheti.
Azzal, hogy orosz befolyás alá vonták Ukrajna délkeleti részét az ország nyugat felé eső maradékát a NATO felé taszították, és a katonai szövetség a korábbinál komolyabban veszi, hogy garantálja kelet-közép-euróapai szövetségesei biztonságát. Egy Ukrajna elleni támadás esetén az USA még több fegyvert hozna ebbe a térségbe a gazdasági szankciókon túl. Finnország és Svédország nyíltan flörtöl a NATO-val való kapcsolatai szorosabbra fonásán, sőt a NATO-csatlakozást is megfontolná, ha az orosz hadsereg megszállja Ukrajnát. Így Oroszország befolyásának erősödése környezetében egyben azzal végződne, hogy a korábbinál jobban elszigetelődne.